hirdetés
ATOMERŐMŰ
Paksi bővítés: A főépület érdemi munkái 2019 végén kezdődhetnek

Paksi bővítés: A főépület érdemi munkái 2019 végén kezdődhetnek

A Paks II. beruházás főépületének érdemi munkái 2019 végén, 2020 elején kezdődhetnek - mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

25 százalék az atomerőművek által termelt áram részaránya az EU-ban

25 százalék az atomerőművek által termelt áram részaránya az EU-ban

A nukleáris energia részaránya 25,8 százalék volt 2016-ban az Európai Unió villamosenergia-termelésében, a tagállamokban működő atomerőművek összesen 839 700 gigawattórányi (GWh) energiát állítottak elő - írta pénteken közzétett jelentésében az uniós statisztikai hivatal (Eurostat).

Süli János: gazdaságosak és biztonságosak lesznek az új atomerőmű-blokkok

Süli János: gazdaságosak és biztonságosak lesznek az új atomerőmű-blokkok

Gazdaságosak, megtérülők és biztonságosak lesznek a paksi erőmű megépítendő blokkjai - jelentette ki a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán, Várpalotán.

Süli János: indokolt az új paksi blokkok megépítése

Süli János: indokolt az új paksi blokkok megépítése

Magyarország energetikai helyzete, az ellátásbiztonsági és a nemzetbiztonsági szempontok is indokolttá teszik Paks II megépítését - hangsúlyozta Süli János, az atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter újságíróknak hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az OECD NEA (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Nukleáris Energia Ügynökség) főigazgatójával.

Befejeződött a hibaelhárítás a Paksi Atomerőmű 1. blokkján

Befejeződött a hibaelhárítás a Paksi Atomerőmű 1. blokkján

A Paksi Atomerőműben feltárták és kijavították azt a hétfőn reggel történt hibát, amely miatt csökkent a reaktor teljesítménye - tájékoztatta Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója délután az MTI-t.

hirdetés
20 évvel meghosszabbították a paksi atomerőmű 4. blokkjának üzemeltetési engedélyét

20 évvel meghosszabbították a paksi atomerőmű 4. blokkjának üzemeltetési engedélyét

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kérelmére 20 évvel meghosszabbította a paksi atomerőmű 4. blokkjának üzemeltetési engedélyét az Országos Atomenergia Hivatal (OAH).

Jávor Benedek szerint a paksi bővítés nem térül meg sehogyan sem

Jávor Benedek szerint a paksi bővítés nem térül meg sehogyan sem

Kiélezett politika vita zajlik a a Paksi Atomerőmű bővítése kapcsán. A kormánybiztos szerint állami támogatás nélkül is megtérül a 12 millió eurós beruházás. Jávor Benedek EP-képviselő éppen ennek a fordítottjáról érvel. Brüsszelben kérdeztük a témában, szerinte Aszódi hazudik.

Österreichische Klage gegen AKW Paks II

Österreichische Klage gegen AKW Paks II

Osztrák panasz Paks II ellen

„Für ein Europa Ohne Atomkraft!”

HBO выпустит сериал про чернобыльскую катастрофу

HBO выпустит сериал про чернобыльскую катастрофу

Az HBO Csernobilról forgat sorozatot

Американский телеканал HBO анонсировал работу над мини-сериалом, посвященным аварии на Чернобыльской атомной электростанции. Об этом сообщает Associated Press.

Sallai Róbert Benedek sugárvédelmi ruhával keltett feltűnést a bizottsági ülésén

Sallai Róbert Benedek sugárvédelmi ruhával keltett feltűnést a bizottsági ülésén

Sallai Róbert Benedek egy sárga sugárvédelmi ruhában jelent meg a fenntartható fejlődés bizottságának paksi kihelyezett ülésén. A különös akcióval arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy meglátása szerint nem lehet megbízni ebben a technológiában.

Rábólintottak a megújuló energiára a svájciak

Rábólintottak a megújuló energiára a svájciak

Megszavazta a berni kormány energiaprogramját a svájciak többsége: ennek értelmében az ország 2050-ig fokozatosan átáll a megújuló energia használatára, az atomerőművek pedig csak addig működhetnek, amíg biztonságosak. A referendumot a Svájci Néppárt kezdeményezte, a konzervatív tömörülés szerint ugyanis az átállás túl drága lenne, mert az ország importra szorulna.

Aszódi: Ausztriának is el kell fogadnia, hogy Magyarország maga dönt energiaigényének fedezéséről

Aszódi: Ausztriának is el kell fogadnia, hogy Magyarország maga dönt energiaigényének fedezéséről

Ausztriának is el kell fogadnia, hogy Magyarország saját maga dönti el milyen módon gondoskodik energiaszükségletének fedezéséről - szögezte le Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az osztrák Der Standard lapnak adott interjúban.

Az atomerőmű-építés a megvalósítás szakaszába lép

Az atomerőmű-építés a megvalósítás szakaszába lép

Az atomerőmű-építés ügye új szakaszba, a megvalósítás szakaszába lép, a majdani üzembe helyezés és a térség fejlesztése koordinálására Süli Jánost, Paks polgármesterét kérte fel a miniszterelnök - mondta Lázár János csütörtökön Pakson, miután részt vett a térség negyvenegy településének polgármestereit tömörítő Paksi Társadalmi Tanács ülésén.

Terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket

Terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket

A brit biztonsági szolgálatok terrorveszélyre figyelmeztették a brit repülőtereket és atomerőműveket, és a biztonsági intézkedések fokozására szólították fel őket, mert nőtt az elektronikus biztonsági rendszereiket fenyegető veszély - értesült a The Telegraph című brit lap.

Hat éve történt Fukushima, a világ legköltségesebb katasztrófája

Hat éve történt Fukushima, a világ legköltségesebb katasztrófája

Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Fukushimától 280 km-re élte át a 2011. márciusi történelmi földrengést. Azóta hazajöttek, most memoárt írt az események láncolatáról "Maradjunk vagy menjünk?" címmel. A szerzőt kérdeztük az aktuális helyzetről.

Robbanás történt egy franciaországi atomerőműben

Robbanás történt egy franciaországi atomerőműben

Robbanás történt csütörtök délelőtt egy franciaországi atomerőműben, a normandiai Flamanville-ben - közölték az illetékes hatóságok, amelyek arról is biztosították a lakosságot, hogy „nincsen semmilyen nukleáris veszély".

Elkezdődött a paksi atomerőmű 3. blokkjának karbantartása

Elkezdődött a paksi atomerőmű 3. blokkjának karbantartása

A paksi atomerőmű középtávú karbantartási tervének megfelelően megkezdődött a 3. blokk karbantartása - közölte honlapján az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Österreichische Offensive gegen Ungarns Atompläne!

Österreichische Offensive gegen Ungarns Atompläne!

Osztrák offenzíva Magyarország nukleáris tervei ellen!

Atom-Alarmstufe Rot an unserer Grenze! Denn der Ausbau des Schrottreaktors im ungarischen Paks rückt immer näher. Die nur 180 Kilometer entfernten Meiler sollen mit russischen Nuklear-Milliarden ausgebaut werden. Österreichs Außenminister Sebastian Kurz startet gegen diese Pläne eine diplomatische Offensive.

Jó hírt kaptak a német energiaszolgáltatók, pozitív árfolyamreakció jöhet

Jó hírt kaptak a német energiaszolgáltatók, pozitív árfolyamreakció jöhet

Jó hírek érkeztek a német közszolgáltatók piacára, a német alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a kormánynak kell kifizetnie az atomerőművek leszerelési költségeit. Erre reagálhat az E.On és az Rwe részvénye. - fejtette ki Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.

Elutasították az atomerőművek gyorsabb leállítását a svájci népszavazáson

Elutasították az atomerőművek gyorsabb leállítását a svájci népszavazáson

A polgárok 55 százaléka nem értett egyet a Zöld Pártnak azzal a javaslatával, hogy Svájc atomerőműveit állítsák le 45 év működés után. Ha az igenek kerültek volna többségbe, akkor az öt svájci atomerőműből hármat már jövőre bezártak volna, az utolsót pedig legkésőbb 2029-ben.

Heute entscheiden die Schweizer, ob sie ihre Atomkraftwerke stilllegen

Heute entscheiden die Schweizer, ob sie ihre Atomkraftwerke stilllegen

Ma Svájc eldönti, bezárja-e atomerőműveit vagy sem

In der Schweiz hat die Volksabstimmung zur Entscheidung über die Restlaufzeit der Atomkraftwerke im Alpenland begonnen. Die Eidgenossen stimmen über eine Initiative der Grünen Partei (GPS) für einen "geordneten Ausstieg aus der Atomenergie" ab.

Csehország mérlegeli a magyar példa alkalmazását a temelíni atomerőmű kibővítésében

Csehország mérlegeli a magyar példa alkalmazását a temelíni atomerőmű kibővítésében

Csehország számára is egyszerűbb lenne, ha a temelíni atomerőmű új energiablokkját nem nemzetközi pályázat, hanem egy kormányközi szerződés útján építenék meg - jelentette ki Petr Závodsky, a CEZ atomerőmű építési osztályának igazgatója hétfőn Prágában.

Aachen wäre nach AKW-Störfall in Belgien total verstrahlt

Aachen wäre nach AKW-Störfall in Belgien total verstrahlt

Lakhatatlanná válna Aachen, egy belga nukleáris baleset után

Die Sicherheit des belgischen AKW Tihange ist umstritten. Jetzt untersuchten Wissenschaftler mögliche Auswirkungen einer Reaktorkatastrophe: Ein „guter Teil Deutschlands“ wäre stark betroffen.

A Roszatom robotokra bízná az atomerőművek szétszerelését

A Roszatom robotokra bízná az atomerőművek szétszerelését

Tíz éven belül robotot tervez kifejleszteni a Roszatom a nyomottvizes (VVER) és a csatorna-típusú, nagy energiakimenetű (RBMK) reaktorokkal felszerelt atomerőművek bontására és sugármentesítésre.

Россия передала Индии первый энергоблок АЭС

Россия передала Индии первый энергоблок АЭС "Куданкулам"

Oroszország átadta Indiának az első atomerőmű blokkot

Президент России Владимир Путин в режиме видеоконференции принял участие в церемонии передачи Индии первого энергоблока атомной электростанции "Куданкулам".

Expansion: China baut Atomkraftwerk im Sudan

Expansion: China baut Atomkraftwerk im Sudan

Terjeszkedés: Kína atomerőművet épít Szudánban

Saudi-Arabien, Argentinien - und nun Sudan: Die Chinesen wollen mit ihrem Atomkraftwerk Hualong 1 den Weltmarkt erobern. Experten warnen vor Sicherheitsrisiken.

Időzített bomba lehet a világ legöregebb atomerőműve

Időzített bomba lehet a világ legöregebb atomerőműve

Ön próbált már elfoglalni egy atomerőművet? Leo Scherer túl van ezen - 9/11 után egy titkos Greenpeace-kommandó tagjaként meglehetősen közel jutott ahhoz, hogy hatalmába kerítse a világ legrégebbi atomerőművét a svájci Beznauban. Leo tanácsait megfogadva a menedzsment befoltozta a biztonsági réseket. Leo a barátját, Heini Glausert látogatja meg, akivel egy újabb kockázatot tárnak fel: az árvizet.

Terrorveszély miatt kapnak jódot a belgák

Terrorveszély miatt kapnak jódot a belgák

Jódtablettákat osztanak a belga lakosságnak, az intézkedés célja a megelőzés, az ország nukleáris létesítményeinek biztonságát is érintő terrorveszély miatt. Ilyen megelőző intézkedések eddig csak az atomerőművek 20 kilométeres körzetében élőkre vonatkoztak.

Чернобыль сегодня: чем живёт мёртвая зона

Чернобыль сегодня: чем живёт мёртвая зона

Csernobil ma: miből élnek az ottani lakosok?

26 апреля 1986 года произошла авария на Чернобыльской АЭС, которая стала крупнейшей в истории человечества катастрофой в области атомной энергетики. 30 лет спустя зону отчуждения нельзя назвать опустевшей. О том, кто и как её использует, — в материале RT на русском.

New earthquake hits southern Japan

New earthquake hits southern Japan

Új földrengés rázta meg Japán déli részét

Tsunami warning issued after 7.4-quake rocks southern Japan, second major temblor in two days.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen