hirdetés
BUX
A 2017-es tőkepiaci rali idén is folytatódhat a hazai parketten

A 2017-es tőkepiaci rali idén is folytatódhat a hazai parketten

A decemberi hónap szokásos állóvízét a Richter kavarta kissé fel, ugyanis rossz hírek érkeztek a gyógyszergyár háza tájáról. A 2017-es év egészét nézve viszont szép teljesítmény volt jellemző a magyar piacon és ez a rali 2018-ban is kitarthat.

A tőzsdei forgalom 2012 eleje óta nem volt ilyen magas, mint novemberben

A tőzsdei forgalom 2012 eleje óta nem volt ilyen magas, mint novemberben

Évek óta nem látott, 297,8 milliárd forintos forgalommal zárta a novemberi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde. A BUX index eddig látott folyamatos emelkedése olyannyira töretlen volt ebben a hónapban is, hogy november 9-én például új csúccsal, 40 274 ponttal zárta a napot.

Újabb BUX-csúcsot hagyott maga mögött június

Újabb BUX-csúcsot hagyott maga mögött június

Júniusban 237,6 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán, ami jelentősen meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket. A napi átlagforgalom a júniusi 30 kereskedési napon 11,3 milliárd forint volt. Újabb BUX-csúcs!

Továbbra is erősek a magyar blue chipek fundamentumai

Továbbra is erősek a magyar blue chipek fundamentumai

Virág Ferencet, a Random Capital Zrt. elnök-vezérigazgatóját interjúvoltuk a BÉT-en a májusi hónap eseményeiről és a nagy hazai tőzsdei papírok teljesítményéről. A szakember szerint jó a forgalom, a befektetői kedv és a Magyar Telekom kivételével igazi gyöngyszemek a részvények.

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 32 864,04 ponton, az előző hetinél 92,26 ponttal, 0,28 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalomban.

hirdetés
Jelentős hegymenet a MOL-ban, új Richter árfolyamcsúcs április során

Jelentős hegymenet a MOL-ban, új Richter árfolyamcsúcs április során

Az év negyedik hónapjában 216,8 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a befektetők. Átlagosan 12 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a BÉT azonnali piacán. A vezető részvények közül kiugrott teljesítményével a MOL, a Richter pedig történelmi csúcsot döntött.

A Richterben volt és lehet a legnagyobb sztori továbbra is

A Richterben volt és lehet a legnagyobb sztori továbbra is

Lezárult március, jó erős forgalmat hozott a magyar parkettre. Cinkotai Norbert, a KBC Equitas részvényelemzője volt a vendégünk a Bank Centerben. Mint elmondta, a következő időszakban is a Richter lehet a favorizált eszköz a blue chipek között, a gyorsjelentés óta jól teljesít.

Idén is sok az osztalék sztori BÉT-en

Idén is sok az osztalék sztori BÉT-en

A mostani rekord alacsony alapkamat arra ösztönzi a befektetőket, hogy minél jobb helyre tegyék a pénzüket. A magyar tőzsde idén is jó lehetőséget kínál, mivel 4 olyan bluechipünk is van, ami osztalékot fog fizetni - mondta el Nagy Bertalan, az Equilor Private Banking igazgatója.

Korrekció volt a magyar blue chipekben, de maradt még szufla bennük

Korrekció volt a magyar blue chipekben, de maradt még szufla bennük

Vegyesen zártak a legnagyobb hazai részvények februárt követően. A Richter Gedeon Nyrt. részvényein kívül mindhárom nagy papír mínuszban volt. Illés Lászlót, a Random Capital Zrt. tőkepiaci szakértőjét faggattuk arról, hogy mi történt a hazai parketten február során.

Az MNB közleménye is ráerősít, hogy jó befektetés a hosszú állampapír

Az MNB közleménye is ráerősít, hogy jó befektetés a hosszú állampapír

Csökkenő részvénypiac jellemzi a világgazdaságot jelenleg, ami Magyarországra is átragadt, a BUX 5%-ot esett vissza. Csendes Balázs, az FHB Bank osztályvezetője ismét megerősíti, hogy a hazai piacon a hosszú állampapírok, jelzáloglevelek lehetnek jó befektetések továbbra is.

Három hónapja tőzsdén a Duna House. Hogyan tovább?

Három hónapja tőzsdén a Duna House. Hogyan tovább?

Tavaly novemberben tőzsdére lépett a Duna House. Hogy mire számítanak hosszú távon, hogy látják az ingatlanpiac helyzetét, kilátásait és mi a hosszú távú stratégiájuk, Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese mondta el nekünk.

33 ezer pont feletti BUX-csúcsot hozott január

33 ezer pont feletti BUX-csúcsot hozott január

A január egy nagyon szép emelkedést hozott el a BUX piacára, sikerült tovább vinni az a lendületet, ami az év végét jellemezte. Rövid Szabolcs, a Concorde elemzője szerint leginkább a Magyar Telekom, illetve az OTP Bank papírjában lehet a legtöbb fantázia a jövőre nézve.

Történelmi rekorddal hagyta maga mögött 2016-ot BUX-index

Történelmi rekorddal hagyta maga mögött 2016-ot BUX-index

Szép munka! - mondhatnánk a BUX grafikonját elnézve, de emögött a magyar blue chip részvények kiváló teljesítménye áll. A decemberi emelkedés méltó állomása volt egy két éve tartó ralinak, amely során a hazai részvényindex több mint 90 százalékos erősödésen ment keresztül.

Milyen izgalmakat tartogat 2017 a tőzsdéken?

Milyen izgalmakat tartogat 2017 a tőzsdéken?

Trump beiktatása, a britek esetleges elszakadása, holland, francia, német választások és teljesen ellentétes jegybanki politikák. Számos izgalmat tartogat az idei év, mely biztosan nem múlik el nyomtalanul a tőzsdéken - mondta el Kiss Tamás, az Equilor Private Banking referense.

Történelmi csúcson, 32 099,05 ponton zárt a BUX

Történelmi csúcson, 32 099,05 ponton zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 32 099,05 ponton zárt hétfőn, ami történelmi csúcsnak számít.

315-nél érdemes lehet a long pozíciókat zárni az euró/forintban

315-nél érdemes lehet a long pozíciókat zárni az euró/forintban

Ha az elkövetkezendő napokban nem törik le a 309-es EUR/HUF támasz, akkor hamarosan kisebb forintgyengülésre számíthatunk a 315-ös szint felé. Itt érdemes lehet a long pozíciókat lezárni - fejtette ki Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Kilenc év után új csúcsra ért a BUX 2016-ban

Kilenc év után új csúcsra ért a BUX 2016-ban

Több mint nyolcezer ponttal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2016-ban, a BUX kilenc év után új csúcsot ért el ebben az évben.

Árjegyzőkkel tuningolják a BUX határidős terméket

Árjegyzőkkel tuningolják a BUX határidős terméket

Újabb fejlesztés fokozhatja a Budapesti Értéktőzsde iránti érdeklődést, miután december 5-én a BÉT az Erste Befektetési Zrt.-vel és az OTP Bank Nyrt.-vel közösen elindította az árjegyzést a BUX index határidős kereskedésében. A sajtótájékoztatón az érdekelt feleket kérdeztük.

Az eseménydús novemberi hónap új BUX-csúcsot is hozott a hazai parkettre

Az eseménydús novemberi hónap új BUX-csúcsot is hozott a hazai parkettre

Túl vagyunk a gyorsjelentési szezonon, mindhárom hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriában az ország adósbesorolása, javuló vállalati sztorik a BÉT-es blue chip-eknél. Szépet ment a BUX is novemberben, az új csúcs: 30.540 pont. Miró Józsefet kérdeztük a Bank Centerben.

Háromszor döntött történelmi csúcsot a héten a BUX

Háromszor döntött történelmi csúcsot a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX háromszor is történelmi csúcsot döntött a héten, a részvénypiac forgalma pedig az előző hetinek a másfélszeresére emelkedett.

Erős eredmények érkeztek a Telekom háza tájáról

Erős eredmények érkeztek a Telekom háza tájáról

Meghaladták az elemzői várakozásokat a Magyar Telekom számai, így a mai napon további emelkedéssel számolhatunk a részvényárfolyamban. Holnap jelent az OTP utolsóként a BUX komponensei közül - mondta el Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Jelentős forgalomban történelmi csúcs közelébe emelkedett a BUX a héten

Jelentős forgalomban történelmi csúcs közelébe emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29 572,36 ponton zárt pénteken, az előző hetinél 1180,35 ponttal, 4,16 százalékkal magasabban.

Szeptember is erős forgalmat hozott a magyar tőzsdei piacon

Szeptember is erős forgalmat hozott a magyar tőzsdei piacon

166 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a magyar tőzsdén 2016 szeptember havában. A napi átlagforgalom 7,5 milliárdos lett, ami magasabb az augusztusinál. A BUX nem nagyon mozdult el, a fő a papírok közül a Magyar Telekom részvénye mutatott majdnem 4 százalékos erősödést.

Hajdu Egon: Most akár az összes magyar eszköz jó befektetés

Hajdu Egon: Most akár az összes magyar eszköz jó befektetés

A CIB Alapkezelő befektetési igazgatója alapvetően pozitív a magyar tőzsdei eszközökkel kapcsolatban. Ezek közül is kiemelkedőnek tartja a Magyar Telekom részvényét és az OTP-t. A fundamentális elemzés arra mutat, hogy a magyar gazdaság ereje a legnagyobb magyar bankot is húzza.

Erősödhet a független befektetési szolgáltatók szerepe a tőkepiacon

Erősödhet a független befektetési szolgáltatók szerepe a tőkepiacon

A tavalyi év eseményei rendesen átformálták a magyar tőkepiacot, de ez a befektetési szolgáltatók, illetve bankok teljesítményén nem látszik. A 2015-ös év szép teljesítménye után idén inkább stagnált a tőzsdei forgalom. Ezen a trenden izgalmas, új IPO-k segíthetnének.

Az OTP nagyot ment augusztusban, hozta a sztorit a BÉT-re

Az OTP nagyot ment augusztusban, hozta a sztorit a BÉT-re

A nyár utolsó hónapja sem volt eseménytelen, túl vagyunk a gyorsjelentéseken. A négy blue chip közül az OTP volt a sztár, 7%-kot emelkedett a részvények értéke. Stefán Krisztiánnal, a Raiffeisen Bank üzletkötőjével beszélgettünk a Bank Centerben, hogy mi áll a folyamat mögött.

Augusztusban is emelkedő árfolyamok a BÉT-en

Augusztusban is emelkedő árfolyamok a BÉT-en

A BÉT forgalma a tavaly ilyenkorihoz képest 13 százalékkal állt magasabban augusztusban. A BUX index 1,2 százalékkal zárt magasabban, mint júliusban. 7 százalékos teljesítményével kiemelkedett az OTP, miközben a másik három részvény árfolyama mérsékelten csökkent.

MOL, RICHTER, OTP: technikai elemzés reggeli mellé

MOL, RICHTER, OTP: technikai elemzés reggeli mellé

A Richter ma bejelentette, hogy felvásárolja 190 millió svájci frankért a Finox Holding nevű vállalatot. Ez a hír jelentős hatással lehet a elkövetkezendő napok mozgására. A MOL és az OTP is érdekes lehet technikai szempontból. - mondta el Varga Zoltán, az Equilor elemzője.

BÉT - Enyhén növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

BÉT - Enyhén növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, az előző hetinél enyhén magasabb forgalomban; a BUX 577,24 pontos, az előző heti záráshoz képest 2,18 százalékos növekedéssel, 27 011,72 ponton zárt pénteken.

BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

BÉT - Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, az előző hetinél enyhén alacsonyabb forgalomban; a BUX 427,51 pontos, az előző heti záráshoz képest 1,64 százalékos növekedéssel, 26 556,35 ponton zárt pénteken.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen