hirdetés
ELEKTROMOS AUTÓ
Szaúdi befektetéssel vezetné ki a tőzsdéről a Teslát Elon Musk

Szaúdi befektetéssel vezetné ki a tőzsdéről a Teslát Elon Musk

Elon Musk, az elektromos autókat gyártó Tesla elnök-vezérigazgatója kedden nyilatkozatban megerősítette, hogy a szaúdi szuverén vagyonalap kész részt venni befektetéssel a cég részvényeinek tőzsdei kivásárlásában.

Megduplázza az elektromos Zoe modell gyártását a Renault

Megduplázza az elektromos Zoe modell gyártását a Renault

A francia Renault egymilliárd eurós elektromos járműtechnológiai fejlesztési programja keretében a Párizs melletti Flins üzemben készülő teljesen elektromos Zoe modell gyártásának a megduplázására készül - számolt be szerdán az Automotive News Europe hírportál.

A Ford csak 2023 után kezdhet elektromos autók gyártásába Németországban

A Ford csak 2023 után kezdhet elektromos autók gyártásába Németországban

A Ford Motor csak 2023 után kezdene elektromos autók gyártásába a kölni gyárában.

Hitel helyett lízinggel 3 millió forintot spórolt ez a cég

Hitel helyett lízinggel 3 millió forintot spórolt ez a cég

Az elektromos autókra jelentős állami támogatás igényelhető, emellett rengeteg előnyük van, amellyel komoly tételeket spórolhatnak meg a cégek. Megkérdeztük a Magyar Lízingszövetséget és a Panda Security képviselőjét, akik már lecserélték a flottájukat, eddig mik a tapasztalatok.

Megérkeztek európai vásárlóikhoz a Daimler első teljesen elektromos teherautói

Megérkeztek európai vásárlóikhoz a Daimler első teljesen elektromos teherautói

A Daimler német autógyártó vállalat csütörtökön átadta az első teljesen elektromos teherautóit az azokat megvásárló európai vállalatoknak.

hirdetés
Bemutatták az új Nissan Leafet, mely nyomokban önvezetést is tartalmaz

Bemutatták az új Nissan Leafet, mely nyomokban önvezetést is tartalmaz

Itthon is bemutatásra került az új Nissan Leaf, mely 40 kWh-s akkumulátorral és 378 km-es hatótávval rendelkezik. A propilot funkciók, melyek belekerültek az új szériába, főként az autópályákon hasznosak, bár az elektromos autók főterepei még mindig a városok.

Az NGM már dolgozik az elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezetén

Az NGM már dolgozik az elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezetén

A Nemzetgazdasági Minisztérium már dolgozik az elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezetén, mely tartalmazza majd azt is, hogy amikortól az elektromos áram áthalad az e-töltőponton, jogi értelemben villamosenergia-termékből üzemanyag-termékké változik.

Az Audi tervei szerint 2017 végéig elkészíti napelemes tetejű autója prototípusát

Az Audi tervei szerint 2017 végéig elkészíti napelemes tetejű autója prototípusát

A német autógyártó a Hanergy nevű kínai napelem-specialista vállalattal együtt dolgozva fejleszt ki egy olyan vékonyrétegű napelemet, amelyet aztán az autók panoráma üvegtetőibe lehet építeni.

Merkel nemet mondott az elektromos autók kvótájára

Merkel nemet mondott az elektromos autók kvótájára

Dortmundban kampányolt szombaton Angela Merkel, aki a szeptemberi parlamenti választáson negyedszerre indul a kancellári tisztségért. A kereszténydemokrata politikus átgondolatlannak nevezte vetélytársának, a szociáldemokrata kancellárjelölt Martin Schulznak azt a javaslatát, hogy vezessenek be kötelező kvótát Európában az elektromos autókra.

A Tesla bemutatta első szélesebb rétegek számára is elérhető autóját

A Tesla bemutatta első szélesebb rétegek számára is elérhető autóját

Elon Musk vállalata a Model 3 megtervezésével elérte az egyik rég óta várt célját, ami pedig az eddigi leginkább megfizethető árú járművének bemutatása volt. Az autót pénteken mutatták be, és a Tesla közlése szerint ez a világ első, a „tömegpiacra” szánt elektromos autója, amelyet már 35 ezer dolláros áron (ez természetesen az alapváltozatra értendő) is be lehet majd szerezni az Egyesült Államokban.

Szombaton elrajtolt Európa legnagyobb e-futama, az eTourEurope

Szombaton elrajtolt Európa legnagyobb e-futama, az eTourEurope

Budapestre tartanak az elektromos autók

A hétvégén indult Münchenből az a 9 napos és mintegy 4000 km-es túraverseny, amely e hét pénteken érkezik a budapesti Hősök terére, ahol a Magyar Elektromobilitás Szövetség szervezésében, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester védnöksége mellett ingyenes családi rendezvény keretében fogadják a versenycsapatokat. Kilenc nap alatt tizenkét országot és kilenc fővárost – köztük Budapestet – érint az idei eTourEurope, a 100 százalékban elektromos autók legbátrabb európai rally-ja. A negyedik éve meghirdetett, idén június 9. és 18. között zajló rendkívüli autóverseny célja az elektromos autók teljesítményének és megbízhatóságának bemutatása még hosszú távú utazás során is. A 14 résztvevős mezőnyben két magyar csapat is indult, és idén először Budapest az egyik kiemelt helyszín.

Jövőre érkezhetnek az öt perc alatt feltölthető akkumulátorok

Jövőre érkezhetnek az öt perc alatt feltölthető akkumulátorok

Az izraeli StoreDot cég vezérigazgatójának állítása szerint, jövő télen már piacra kerülhetnek az új technológiás akkumulátorok, amelyek feltöltéséhez mindössze öt percre van szükség.

Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását

Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását

Rendeletben szabályozná a kormány az elektromosautó-töltésért beszedhető díjak számítását, a kormány honlapján megjelent tervezetet május 8-ig lehet véleményezni.

Környezetbarát, vagy mégsem teljesen?

Környezetbarát, vagy mégsem teljesen?

Egyre nagyobb szerepet kap életünkben a környezet védelme, és a fenntarthatóság. Az elektromos közlekedést sokan a probléma megoldásának egyik fontos elemeként tartják számon. De hogy is van ez valójában?

Az elektromos autók törik az utat a műanyag ipar előtt is

Az elektromos autók törik az utat a műanyag ipar előtt is

Jelentős bővülés előtt állhat a műanyag ipar. Egyre több lesz az utakon az elektromos autó, a súlyuk csökkentése elemi kérdés. A polikarbonát és poliuretán hab aránya hatszorozódhat! A Covestro nagyot mehet hosszú távon - véli Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

A NextEv bemutatta a „világ leggyorsabb elektromos autóját”

A NextEv bemutatta a „világ leggyorsabb elektromos autóját”

A NextEv nevű kínai elektromos autó gyártó a közelmúltban mutatta be az új autóját, amely állítása szerint a világ leggyorsabb elektromos autója.

4 óra alatt elkészül az önvezető kisteherautó

4 óra alatt elkészül az önvezető kisteherautó

Akár négy óra alatt is elkészülhetnek azok az önvezető elektromos kisteherautók, amelyeket Londonban mutattak be a Wired 2016 konferencián. Az önvezető járművek gyártása már akár jövőre kezdetét veheti.

Támogatás elektromos autóhoz

Támogatás elektromos autóhoz

Csütörtöktől lehet állami segítséget igényelni elektromos autók vásárlásához. A támogatás az autó árának 21 százaléka, de legfeljebb másfél millió forint lehet. A Nemzetgazdasági Minisztérium összesen kétmilliárd forintot költ a programra. Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint az elektromos autózás jó dolog, de Magyarországon egyelőre hosszabb útra nem ajánlott.

Elektromos töltőállomásokat telepít Kaposvár

Elektromos töltőállomásokat telepít Kaposvár

Elektromos gépjárművek töltésére szolgáló állomások épülnek Kaposváron jövőre, a hét töltőre mintegy 30 millió forintot költenek.

A kormány támogatja az elektromos autók vásárlását

A kormány támogatja az elektromos autók vásárlását

A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.

Hollandiában 2025-re betilthatják a benzines és dízel autók eladását

Hollandiában 2025-re betilthatják a benzines és dízel autók eladását

Az eredeti törvénytervezet még ennél is tovább ment volna. Nem ők lennének az elsők a kontinensen.

Szolgálatba állt a világ első elektromos rendőrautója

Szolgálatba állt a világ első elektromos rendőrautója

Ami ráadásul gyors is, vagyis nincs oka a szégyenkezésre!

Deutsche Post baut 2000 Elektroautos im Jahr

Deutsche Post baut 2000 Elektroautos im Jahr

A német posta 2000 db elektromos autót gyárt le idén

Berlin. Die Deutsche Post wird zum Autobauer. Nach dreijähriger Testphase geht der selbst entwickelte Transporter „Streetscooter” in Serie.

China überholt die USA als größter Markt für Elektroautos

China überholt die USA als größter Markt für Elektroautos

A kínaiak háromszor több elektromos autót vesznek, mint a németek

In China sind 2015 dreimal so viele Elektroautos verkauft worden wie im Jahr zuvor. Mit einem Absatz von 188.000 Stück überholte China die USA als Leitmarkt deutlich, wie aus einer Untersuchung des Center of Automotive Management (CAM) in Bergisch Gladbach hervorgeht.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen