hirdetés
ELTE
Az Újasszír Birodalom egyik jelentős közigazgatási központját tárták fel az ELTE kutatói

Az Újasszír Birodalom egyik jelentős közigazgatási központját tárták fel az ELTE kutatói

Az Újasszír Birodalom egyik jelentős közigazgatási központját tárták fel az ELTE kutatói. A régészeti expedíció 2016-ban kezdte meg a feltárásokat az iraki kurdisztáni Grd-i Tle településdombján, amely legalább az i.e. 7. évezredtől a 19. századig szinte folyamatosan lakott volt.

Több magyar egyetem nevével is visszaélhetett a Sargentini-jelentés

Több magyar egyetem nevével is visszaélhetett a Sargentini-jelentés

Több tekintélyes magyar egyetem nevével is visszaélhetett a Sargentini-jelentés, az érintettek között a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az ELTE jogi kara is szerepel - írja keddi számában a Magyar Idők. Az érintett egyetemek tagadják, hogy segítettek a jelentés összeállításában.

Megszűnhetnek a gender szakok Magyarországon

Megszűnhetnek a gender szakok Magyarországon

A hazai egyetemek 24 órát kaptak a hét elején arra, hogy véleményezzenek egy olyan kormányzati előterjesztést, amelynek értelmében nem indulhatna több képzés a társadalmi nemek tanulmánya, vagyis a gender szakon – írja a Hvg.hu.

Meghalt Aczél Endre újságíró

Meghalt Aczél Endre újságíró

Életének 74. évében, kedden elhunyt Aczél Endre újságíró, televíziós műsorvezető - erősítette meg a hírt a család szerdán az MTI-nek.

ELTE-s kutatók terepkísérlettel cáfolták a zebracsíkok régóta feltételezett hűtő hatását

ELTE-s kutatók terepkísérlettel cáfolták a zebracsíkok régóta feltételezett hűtő hatását

Az eddig született hipotézisek egyike szerint a napsütésben a zebracsíkok fölött, a fekete és fehér csíkok eltérő hőmérséklete miatt kialakuló légörvények hűtik az állat testét. Az ELTE Természettudományi Kar, az Állatorvostudományi Egyetem és a svéd Lundi Egyetem kutatói a Scientific Reports folyóiratban kedden megjelent cikkükben cáfolták ezt a tényt.

hirdetés
Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil

Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil

Fontos anatómiai információkat hordoz a gerecsei őskrokodil - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Őslénytani Tanszékének egyetemi docense az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Májusban látogat ismét Magyarországra Jane Goodall

Májusban látogat ismét Magyarországra Jane Goodall

Májusban látogat ismét Magyarországra Jane Goodall világhírű főemlőskutató - hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az ELTE kutatói szerint a kutyákról kellene a robotok reakcióit mintázni

Az ELTE kutatói szerint a kutyákról kellene a robotok reakcióit mintázni

Az ELTE Etológiai Tanszékének munkatársai szerint ahhoz, hogy az emberek könnyebben elfogadják a környezetükben található robotokat, tervezésük során az állatok, elsősorban a kutyák viselkedését kell alapul venni.

Menesztették az ELTE vezető oktatóját

Menesztették az ELTE vezető oktatóját

Az ELTE legmagasabb szintű etikai testülete, a Központi Etikai Bizottság, etikai eljárást folytatott le egy vezető státuszú oktatóval szemben, majd pedig azonnali hatállyal megszüntette az oktató közalkalmazotti jogviszonyát.

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóinak új eredményei az Alzheimer-kutatásban

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatóinak új eredményei az Alzheimer-kutatásban

Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-és és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Archives of Gerontology and Geriatrics című folyóiratban publikálták.

Meghalt egy munkás az ELTE építkezésén

Meghalt egy munkás az ELTE építkezésén

Meghalt egy építőmunkás balesetben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Damjanich utcai épületének felújítása során kedd reggel, az intézmény közleményben nyilvánította ki részvétét a munkás családjának.

A sport nemzetgazdasági érdek is. Csak nem mindegy, hogy hogyan támogatjuk.

A sport nemzetgazdasági érdek is. Csak nem mindegy, hogy hogyan támogatjuk.

Miután a népszavazás kiírásához elegendő aláírás összegyűlt, inkább visszavonják a budapesti olimpiára szóló pályázatot. De vajon kell-e egyáltalán sportra költenie egy államnak? Éber Márk Áront, az ELTE TáTK oktatóját kérdeztük a témában.

Az empatikusabb emberek empatikusabbnak látják a kutyájukat is

Az empatikusabb emberek empatikusabbnak látják a kutyájukat is

Egy új magyar kutatás alapján az empatikusabb emberek intenzívebben reagálnak egy kölyökkutya látványára, és úgy értékelik, hogy a saját kutyájuk az ember és más kutyák érzelmeire is fogékony. Az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatóinak cikke a PloS One folyóiratban jelent meg.

Sötét energia nélkül is megérthető a táguló univerzum

Sötét energia nélkül is megérthető a táguló univerzum

Az ELTE kutatói a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society Letters című rangos nemzetközi csillagászati folyóiratban jelentették meg legújabb eredményeiket: vizsgálataik szerint sötét energia nélkül is meg lehet magyarázni az Univerzum gyorsulva tágulását.

Könnyen változtatható szerkezetű gyógyszerjelöltek kutatása a személyre szabott tumorterápiára

Könnyen változtatható szerkezetű gyógyszerjelöltek kutatása a személyre szabott tumorterápiára

A XXI. századi rákgyógyításban fontos szerepe lesz a személyre szabott, célzott terápiának, amely lehetővé teszi a rákos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó kezelését, így a betegek életminőségének jelentős javulását is. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásának segítségével létrehozott konzorcium arra vállalkozott, hogy a célzott terápiára alkalmas olyan vegyületeket állítanak elő, amelyekben az egyes komponensek az elérni kívánt hatás és a kezelendő tumor típus szerint könnyen változtathatóak. Ez a fejlesztés a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program (NVKP_16-1-2016-0036) keretében három év alatt (2017.01.01.-2019.12.31.) valósul meg az NKFIH 1019,32 millió forint támogatásával, amelyből az ELTE részesedése 373,55 millió forint.

Egészséges gabonát!

Egészséges gabonát!

Szántóföldi penészgomba fertőzések és a gombatoxinok növénytermesztési és egészségügyi hatásának kutatására alakult konzorcium két egyetem és két gazdasági társaság részvételével.

Kutatóközpont alakul az ELTE-n a talajfunkciók javításáért

Kutatóközpont alakul az ELTE-n a talajfunkciók javításáért

Talajminőség Kutató Kiválósági Központot hoz létre az ELTE TTK és az MTA ATK a Széchenyi 2020 program keretében

Az ELTE Természettudományi Kara és az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja több tudományterület nemzetközileg elismert kutatóinak együttműködésében új stratégiai K+F+I műhelyt hoz létre. Az Európában egyedülálló talajbiom-erőforrás kutató műhely talajmetagenomikai kutatások segítségével környezetkímélő, a mainál hatékonyabb, fenntartható növénytermesztési eljárásokat dolgoz ki. A Kiválósági Központ a GINOP-2.3.2-15-2016-00056 projekt keretében (Talajbiom kutató transzdiszciplináris kiválósági központ létrehozása a fenntartható talajerőforrás biztosítása érdekében) 100 %-os támogatási intenzitással, 537,50 millió Ft Európai Uniós támogatásból valósul meg. A kedvezményezett Eötvös Loránd Tudományegyetem részesedése 272,50 millió Ft. A konzorciumi partner MTA Agrártudományi Kutatóközpont 265 millió Ft-ból gazdálkodhat. Szakmai vezető: Márialigeti Károly. A projekt megvalósítási időszaka: 2017. január 15. - 2021. január 15., 5 év fenntartással.

A kutyák is képesek „mentális időutazásra”

A kutyák is képesek „mentális időutazásra”

A kutyák is képesek „mentális időutazásra” , azaz olyan múltbeli eseményekre is képesek emlékezni, amelyek esetében nem számíthattak arra, hogy egyszer majd fel kell idézni azokat - igazolták innovatív kísérleteikkel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának tudósai.

Az emberi szó hangsúlyára és jelentésére kombináltan figyelnek a kutyák

Az emberi szó hangsúlyára és jelentésére kombináltan figyelnek a kutyák

Az emberi agyhoz hasonló módon dolgozza fel a beszédet a kutyák agya: a szó hangsúlyára és jelentésére egyaránt, kombináltan figyelnek. A Science című tudományos lapban bemutatott magyar kutatás eredményeiről Andics Attila agykutató beszélt az m1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Jogerősen kilenc év börtönre ítélték a gólyatábori erőszaktevőt

Jogerősen kilenc év börtönre ítélték a gólyatábori erőszaktevőt

Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla szerdán azt a 40 éves budapesti férfit, aki 2014 augusztusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt.

Gólyatábori erőszak - Változatos eszközökkel törekszik az ELTE a megelőzésre

Gólyatábori erőszak - Változatos eszközökkel törekszik az ELTE a megelőzésre

Változatos eszközökkel küzd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ELTE ÁJK) az erőszak minden formája, így a nőkkel szembeni és a gólyatábori erőszak ellen - közölték az intézmény képviselői egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen.

Szakmai rendezvénysorozat indul az ELTE-n az oktatásról

Szakmai rendezvénysorozat indul az ELTE-n az oktatásról

Szakmai rendezvénysorozatot indít az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) amiiskolankXXI.hu címmel, amelynek célja a hazai oktatással kapcsolatos aktuális vitakérdések szakmai tisztázása.

Onkológiai intézet: gyógyíthatatlan daganat megismeréséhez vezethet egy kutatás

Onkológiai intézet: gyógyíthatatlan daganat megismeréséhez vezethet egy kutatás

Egy eddig gyógyíthatatlan daganattípus jobb megismeréséhez vezethetnek azok a kutatások, amelyeket az ELTE Biológiai Fizikai Tanszék, az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kutatói végeztek: a projekt több mint két éve alatt az onkológusokból, sejtbiológusokból és biofizikusokból álló csoport számos új, ígéretes kutatási irányt tárt fel.

Gyanús pénzmozgásokat követően „gazdagodott” az ELTE jogi karának alapítványa

Gyanús pénzmozgásokat követően „gazdagodott” az ELTE jogi karának alapítványa

Az Átlátszó Oktatás arról írt, hogy egy hároméves időszak alatt akár milliós összegeket mozgattak át az ELTE hallgatói önkormányzatából (HÖK) Király Miklós, a kar dékánja közreműködésével egy olyan kari alapítványba, amely éppen Király Miklós dékán irányítása alatt állt.

Magyar felfedezés: óriásvírusok a sivatagokban

Magyar felfedezés: óriásvírusok a sivatagokban

Különböző minták elemzése alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói arra a felfedezésre jutottak, hogy a Kutch sivatagban is élnek óriásvírusok.

Ki vezeti a galambrajokat?

Ki vezeti a galambrajokat?

Bíró Dóra (Oxford) és Vicsek Tamás (ELTE) a Current Biology tudományos folyóiratban megjelent közös tanulmánya bebizonyította, hogy a rajban repülő galambok vezetői nemcsak a sebességük miatt állnak az élen, hanem a navigációs döntéshozatali képességükkel is a többiek elé kerülnek.

Az ELTE hülyeség után kutatott

Az ELTE hülyeség után kutatott

Napjában többször halljuk, hogy az emberek lehülyézik egymást ilyen-olyan oknál fogva. De vajon gondolkodtak már ennek a tudományos oldalán? Ha Önök még nem is, de az ELTE egyik kutatócsoportja már igen. Szerették volna megvizsgálni pontosan milyen helyzetekben is használhatjuk ezt a szót.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen