hirdetés
GRÉCZY ZSOLT
Vasárnapra tüntetést szervez a DK az „európai Magyarországért”

Vasárnapra tüntetést szervez a DK az „európai Magyarországért”

A Demokratikus Koalíció vasárnapra tüntetést szervez az „európai Magyarországért”. A DK a szintén tüntetésre készülő MSZP-vel is egyeztet, hogy közösen szervezzenek demonstrációt - jelentette be csütörtökön a párt frakciószóvivője.

A DK intenzív parlamenti munkára készül

A DK intenzív parlamenti munkára készül

A Demokratikus Koalíció a választást továbbra sem tekinti sem szabadnak, sem tisztességesnek, de a párt frakciója ennek ellenére intenzív parlamenti munkára készül - közölte a képviselőcsoport szóvivője kedden Budapesten.

DK: Orbán egy politikai halállistát mutatott be

DK: Orbán egy politikai halállistát mutatott be

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök „egy politikai halállistát mutatott be”, amikor péntek reggel a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy körülbelül 2 ezer fizetett ember dolgozik a kormány megbuktatásán és névre szólóan tudják, hogy kik.

DK: történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha az Orbán-kormány hatalomban maradását segíti

DK: történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha az Orbán-kormány hatalomban maradását segíti

Történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha Orbán-kormány hatalomban maradását segíti - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A DK szerint a Czeglédy-üggyel Gyurcsányt akarják lejáratni

A DK szerint a Czeglédy-üggyel Gyurcsányt akarják lejáratni

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány a Czeglédy-üggyel Gyurcsány Ferencet akarja lejáratni.

hirdetés
A DK önálló listát indít, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd

A DK önálló listát indít, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd

A Demokratikus Koalíció (DK) önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd - erősítette meg Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Gréczy: a DK kizárja az együttműködést a Jobbikkal

Gréczy: a DK kizárja az együttműködést a Jobbikkal

A Demokratikus Koalíció (DK) kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal - jelentette ki a DK szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Gréczy Zsolt bejelentette: mégsem indítanak pert az MSZP ellen

Gréczy Zsolt bejelentette: mégsem indítanak pert az MSZP ellen

Gréczy Zsolt az ATV Start című műsorában elmondta, hogy miután bocsánatkérésnek tekinti Molnár Gyula közleményét, végül mégsem indítanak pert az MSZP ellen.

Gréczy Zsolt beperli az MSZP szekszárdi szervezetét

Gréczy Zsolt beperli az MSZP szekszárdi szervezetét

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt kifogásolja, hogy az MSZP szekszárdi szervezete közösségi oldalán azt állította róla, fideszes politikusokkal tárgyalt.

Gréczy: A Magyar Posta az „Orbán-rendszer állatorvosi lova”

Gréczy: A Magyar Posta az „Orbán-rendszer állatorvosi lova”

A nyugdíjasok készpénzben már hetek óta megkaphatták volna a tízezer forintot

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a nyugdíjasok készpénzben már hetekkel korábban megkaphatták volna az év végi tízezer forintos segítséget, ha a kormány azt nem Erzsébet-utalványban adná nekik.

DK: Hozzák nyilvánosságra, miért három milliárd a felcsúti stadion mellé tervezett kazánház!

DK: Hozzák nyilvánosságra, miért három milliárd a felcsúti stadion mellé tervezett kazánház!

A Demokratikus Koalíció szóvivője azt követeli, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány hozza nyilvánosságra, miért kerül három milliárd forintba a felcsúti stadion mellé tervezett Makovecz-stílusú kazánház.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen