GYEREKEK
Megtorpant a gyerekkori elhízás mértéke Magyarországon

Megtorpant a gyerekkori elhízás mértéke Magyarországon

A különböző jogszabályi változtatásoknak és a szakmai összefogásnak köszönhetően megtorpant a magyar gyerekek körében a túlsúlyosok aránya - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy szakmai konferencián csütörtök Budapesten.

Rosszabbul alszanak a gyerekek, ha a sötétben túl sokat figyelik a kijelzőket

Rosszabbul alszanak a gyerekek, ha a sötétben túl sokat figyelik a kijelzőket

Azok a tizenéves kor előtt álló gyermekek, akik a mobiljuk kijelzőjét vagy a televíziót a lefekvés előtt a sötétben nézik, nagyobb eséllyel alszanak rosszul, mint azok, akik lámpafényben nézik a készülékeket, vagy éppenséggel nem is tévéznek, mobiloznak lefekvés előtt.

Összefügg a későbbi depresszióval a gyerek életkora a szülők válásakor

Összefügg a későbbi depresszióval a gyerek életkora a szülők válásakor

A gyerek életkora szülei válásakor és későbbi depressziója összefüggést mutat: akik 15-19 éves voltak, kisebb eséllyel szedtek felnőttként antidepresszánst, mint akik négyévesnél fiatalabbak voltak - írta a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) új tanulmánya.

Novák: a kormány folytatja a bölcsődék fejlesztését

Novák: a kormány folytatja a bölcsődék fejlesztését

A bölcsődék működtetéséhez adott magasabb támogatás, a férőhelyek számának bővülése és a gyermeknevelők nagyobb anyagi megbecsülése jelentik az alapját kormány bölcsődefejlesztési programjának, mely az elkövetkezendő években is folytatódik - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán Komáromban, a 300 millió forintért felújított Aprótalpak Bölcsőde átadásán.

Kásler: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme

Kásler: az óvoda az oktatás egyik legfontosabb eleme

Az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme - vélekedett az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön, miután látogatást tett egy XVII. kerületi intézményben.

Jónak lenni jó! - Kora délutánig 50 millió forint gyűlt össze

Jónak lenni jó! - Kora délutánig 50 millió forint gyűlt össze

Kora délutánig mintegy 50 millió forint gyűlt már össze a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában, a Mészáros-csoport 20 millió forintot ajánlott fel az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére.

Fél órával többet alszanak a kamaszok, ha egy órával később kezdődik az iskola

Fél órával többet alszanak a kamaszok, ha egy órával később kezdődik az iskola

Egy amerikai kutatás szerint mintegy fél órával többet alszanak a középiskolás diákok hétköznap, ha egy órával később kezdődik a tanítás.

Az ombudsman szerint nem kérhető díj a szülőtől, aki beteg gyereke mellett marad a kórházban

Az ombudsman szerint nem kérhető díj a szülőtől, aki beteg gyereke mellett marad a kórházban

Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.

A kikényszerített bocsánatkérés árthat a gyereknek

A kikényszerített bocsánatkérés árthat a gyereknek

Bocsánatkérésre utasítani egy gyereket, mielőtt valóban megbánná, amit tett, többet árthat, mint használ - derült ki a Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányából.

Sok előítélettel kell megküzdeniük az örökbefogadó szülőknek

Sok előítélettel kell megküzdeniük az örökbefogadó szülőknek

Minden második örökbefogadó szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzéseket a környezetétől az örökbefogadás miatt - olvasható az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa által készített felmérésben, amelynek az eredményeiről pénteken, az örökbefogadás világnapján tájékoztatták az MTI-t.

Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét

Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét

Legtöbbször felesleges a gyerekkori mandulaműtét - állapította meg a Birminghami Egyetem kutatóinak nagyszabású új tanulmánya.

A kisgyerek bélflórája előjelezheti a későbbi elhízás kockázatát

A kisgyerek bélflórája előjelezheti a későbbi elhízás kockázatát

A kisgyerek bélflórájának összetétele jelezheti a későbbi elhízás kockázatát egy amerikai tanulmány szerint.

Több gyermek megsérült Kínában egy késes támadásban

Több gyermek megsérült Kínában egy késes támadásban

Legkevesebb tizennégy gyermek megsérült, amikor egy nő késsel támadott rájuk a Kína délnyugati részén található Csungking városában.

Könnygázgránáttól sérültek meg gyermekek egy rendőrségi bemutatón

Könnygázgránáttól sérültek meg gyermekek egy rendőrségi bemutatón

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy győri főtörzsőrmestert, mert egy könnygázgránáttól öt gyermek könnyebben megsérült áprilisban egy rendőrségi bemutatón a városban - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Több mint 700, ablakból kizuhant gyerek halt meg idén Oroszországban

Több mint 700, ablakból kizuhant gyerek halt meg idén Oroszországban

Több mint 700, ablakból kiesett gyerek vesztette életét idén Oroszországban - közölte Anna Kuznyecova, az orosz elnök gyermekjogi biztosa egy hétfői moszkvai sajtótájékoztatón.

Idén 48 ezer forintba került egy alsós iskolakezdése egy felmérés szerint

Idén 48 ezer forintba került egy alsós iskolakezdése egy felmérés szerint

Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé pedig 61 000 forintba - derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből.

Csaknem félmillió iskolásra terjed ki az iskolai tej- és gyümölcsprogram

Csaknem félmillió iskolásra terjed ki az iskolai tej- és gyümölcsprogram

Az új tanévben az iskolagyümölcs-program 550 ezer, az iskolatejprogram 430 ezer diákra terjed ki - jelentette be pénteken Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Dinamikusan növekszik a bölcsődei férőhelyek száma

Dinamikusan növekszik a bölcsődei férőhelyek száma

Dinamikusan bővül a bölcsődei férőhelyek száma, a három év alatti gyerekek számához képest még soha nem volt ennyi bölcsődei férőhely az országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Ősztől országos kampány népszerűsíti a nevelőszülői szakmát

Ősztől országos kampány népszerűsíti a nevelőszülői szakmát

A nevelőszülői munkát ősztől országos kampány népszerűsíti. Megyénként mutatják be a hivatást, ezzel próbálva a fiatalok figyelmét felhívni a nevelőszülői pályára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Rászoruló diákok javára indít akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Rászoruló diákok javára indít akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel hetedszer hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.

Kevesen választják a nevelőszülőséget

Kevesen választják a nevelőszülőséget

Az SOS Gyermekfalvak kutatása szerint többek között az alacsony anyagi támogatás és a társadalom előítéletessége a fő visszatartó ok a nevelőszülői hivatás választásánál. A felmérés eredményéről az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa tájékoztatta az MTI-t hétfőn.

Már a 16 éves kamaszok egészségi állapotát is családjuk jövedelmi helyzete határozza meg

Már a 16 éves kamaszok egészségi állapotát is családjuk jövedelmi helyzete határozza meg

Nem sok eredménye látszik a mindennapos testnevelés bevezetésének sem: minden ötödik gyerek túlsúlyos és emiatt egyre gyakoribb náluk az általában idősebb korban kialakuló 2-es típusú cukorbetegség. A gyerekek és a fiatal korosztály háromnegyede fogászati szűrésekre sem jut el.

Jobb alvók azok a babák, akik korábban kapnak szilárd táplálékot

Jobb alvók azok a babák, akik korábban kapnak szilárd táplálékot

Jobban alszanak azok a babák, akiknél már a harmadik hónapban megkezdik a hozzátáplálást, tehát az anyatej mellett szilárd táplálékot is kapnak - olvasható a BBC honlapján.

„Megpróbálta megakadályozni” az Egyesült Államok a csecsemők védelmét szolgáló egyik WHO-határozatot

„Megpróbálta megakadályozni” az Egyesült Államok a csecsemők védelmét szolgáló egyik WHO-határozatot

Az Egyesült Államok tavasszal Genfben megpróbálta megakadályozni, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) elfogadjon egy olyan határozatot, amely a szoptatás fontosságát hangsúlyozta - közölte hétfőn a The New York Times című amerikai lap.

A körülményekhez képest jól vannak a barlangban rekedt gyerekek

A körülményekhez képest jól vannak a barlangban rekedt gyerekek

A körülményekhez képest jól van az a tizenkét thaiföldi fiú, akik edzőjükkel rekedtek egy barlangban. A jelenleg is a barlangban lévő gyerekekről egy új videót is megosztottak, amelyen mindannyian egyenként bemutatkoznak, és eközben gyakran elmosolyodnak, vagy még nevetnek is.

Messivel is pacsiztak magyar gyerekek

Messivel is pacsiztak magyar gyerekek

Felejthetetlen élményekkel térhet haza Moszkvából az a nyolc magyar gyerek, aki játékosokat kísért ki a Szpartak Stadion gyepére az oroszországi világbajnokság Argentína-Izland mérkőzésén.

Az ombudsman szerint nem védik eléggé a gyermekeket a táboroztatás jogszabályai

Az ombudsman szerint nem védik eléggé a gyermekeket a táboroztatás jogszabályai

Az ombudsman szerint a jogszabályok nem garantálják megfelelően a gyermekek védelmét és biztonságát a magántáborokban.

Aggályos a felügyelt kapcsolattartás feltételrendszere az ombudsman szerint

Aggályos a felügyelt kapcsolattartás feltételrendszere az ombudsman szerint

Az alapvető jogok biztosa szerint komoly aggályokat vet fel a család- és gyermekjóléti központokban biztosított felügyelt kapcsolattartások feltételrendszere, szabályozási környezete, valamint az érintett szervek együttműködése és eljárása is.

Bababarát lett az amerikai szenátus

Bababarát lett az amerikai szenátus

Bababarát lett az amerikai szenátus, ahova ezután gőgicsélő csecsemőt is bevihetnek magukkal politikus szüleik a szavazásra, miután egy demokrata szenátorasszony pár héttel ezelőtt szült.

A telefonfüggőség megelőzésére várnak lépéseket az Apple befektetői

A telefonfüggőség megelőzésére várnak lépéseket az Apple befektetői

Nagy befektetők arra szólították az Apple-t, hogy fejlesszen olyan szoftvert, amely korlátozná, hogy a gyermekek mennyi ideig használhatják az okostelefonjukat. A felhívást két befektetői csoport fogalmazta meg, amelyeknek 2 milliárd dollárnyi részvényei vannak.

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen