HÁBORÚ
Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Franciaország a szíriai rezsim három magas rangú vezetője ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Franciaország a szíriai rezsim három magas rangú vezetője ellen

Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egy francia vizsgálóbíró a szíriai rezsim három magas rangú vezetője ellen. A francia igazságszolgáltatás azzal gyanúsítja őket, hogy részt vettek két, 2013-ban eltűnt és tavaly nyáron halottnak nyilvánított francia-szíriai állampolgár sérelmére elkövetett kínzásokban - erősítették meg hétfőn francia igazságügyi források a Le Monde című napilap értesülését.

30 napon belül tárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról

30 napon belül tárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról

Harminc napon belül béketárgyalások kezdődhetnek a jemeni háború lezárásáról - mondta James Mattis amerikai védelmi miniszter egy keddi washingtoni konferencián, tűzszünetet szorgalmazva.

Új törvény lép életbe a menekültek családegyesítéséről Németországban

Új törvény lép életbe a menekültek családegyesítéséről Németországban

Sokáig vitázott a német kormánykoalíció a menekültek családegyesítésének témájáról, míg végül megszületett a jelenlegi törvény.

Benkő: a katonák a béke megőrzését szolgálják

Benkő: a katonák a béke megőrzését szolgálják

A katonák nem háborúra készülnek, a biztonság és a béke fenntartásáért és megőrzéséért teljesítenek szolgálatot - hangoztatta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a vasárnap Budapesten tartott altisztavatáson.

Naponta akár húszezer dél-koreai ember halna meg egy esetleges háborúban Észak-Koreával

Naponta akár húszezer dél-koreai ember halna meg egy esetleges háborúban Észak-Koreával

Akár 20 ezer ember is meghalhatna naponta Dél-Koreában egy esetleges, az Egyesült Államok és Észak-Korea közti háborúban – mondta az amerikai légierő egy nyugalmazott dandártábornoka.

Ri Jong Ho oszlathatja szét a feszültséget Észak-Korea és az USA között?

Ri Jong Ho oszlathatja szét a feszültséget Észak-Korea és az USA között?

Egyes szakértők szerint Ri Jong Ho, Kim Dzsong Un hű szószólója oldhatja meg az Észak-Korea és az USA közötti feszült viszonyt.

Nő a feszültség a kurd népszavazás után, de a kurdok bizakodóak

Nő a feszültség a kurd népszavazás után, de a kurdok bizakodóak

Hivatalos végeredménye még nincs az iraki kurd népszavazásnak, de az erbíli választási bizottság szerint nagy valószínűséggel a szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt arra, hogy Kurdisztán régió környéke független állammá alakuljon.

Phenjan szerint Washington háborút hirdetett ellene

Phenjan szerint Washington háborút hirdetett ellene

Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.

Moszkva tűzszerészeket vezényelt Deir-ez-Zórba

Moszkva tűzszerészeket vezényelt Deir-ez-Zórba

Oroszország több mint 40 tűzszerészt vezényelt az Iszlám Állam terrorszervezet ostromzára alól felszabadított kelet-szíriai Deir-ez-Zór aknamentesítésére - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

Izrael légi csapást mért egy vegyi fegyvert fejlesztő szíriai létesítményre

Izrael légi csapást mért egy vegyi fegyvert fejlesztő szíriai létesítményre

Izrael légi csapást mért csütörtökre virradóra Szíria egy vegyi fegyvereket fejlesztő és raktározó létesítményére - jelentette az izraeli média szíriai ellenzéki és libanoni forrásokra hivatkozva.

Az atomrobbantással még közelebb került a háborúhoz Észak-Korea

Az atomrobbantással még közelebb került a háborúhoz Észak-Korea

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a diktatúra a nemrégiben elvégzett atomrobbantással olyan közel került egy háborúhoz, mint korábban szinte soha.

Tovább éleződik a konfliktus a Donyec-medencében, két katona meghalt, sok megsebesült

Tovább éleződik a konfliktus a Donyec-medencében, két katona meghalt, sok megsebesült

Továbbra sem enyhül a válság Kelet-Ukrajnában, a hét végén két ukrán katona vesztette életét és 14 sebesült meg - derült ki a kijevi hadműveleti parancsnokság jelentéseiből.

A Pentagon előkészítette a megelőző csapás tervét Észak-Korea ellen

A Pentagon előkészítette a megelőző csapás tervét Észak-Korea ellen

Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit arra az esetre, ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy elrendeli a támadást a kommunista diktatúra ellen - értesült az NBC amerikai hírtelevízió.

Donald Trump az afganisztáni amerikai csapatok főparancsnokának felmentését fontolgatja

Donald Trump az afganisztáni amerikai csapatok főparancsnokának felmentését fontolgatja

Az afganisztáni amerikai csapatok főparancsnokának felmentését fontolgatja Donald Trump amerikai elnök - számolt be szerda este az NBC televízió.

Megkezdődhet a tűzszünet Szíriában

Megkezdődhet a tűzszünet Szíriában

Vasárnap véget érhetnek a harcok Szíria egyes részein, miután az Egyesült Államok, Oroszország és Jordánia megállapodott, hogy tűzszünetet léptetnek életbe a polgárháború sújtotta ország délnyugati tartományiban. Jordán közlés szerint mind a kormányerők, mind az ellenzéki fegyveresek elfogadták a feltételeket.

Yemeni children infected by cholera at rate of one every 35 seconds

Yemeni children infected by cholera at rate of one every 35 seconds

Minden 35. másodpercben kolerás lesz egy gyermek Jemenben

The cholera outbreak in Yemen is escalating at an alarming rate, with experts warning that a child is now infected with the disease every 35 seconds, according to Save the Children.

A német külügyminiszter szerint háborúba torkollhat az Öböl menti államok konfliktusa

A német külügyminiszter szerint háborúba torkollhat az Öböl menti államok konfliktusa

Háborúba torkollhat az Öböl menti arab országok konfliktusa - figyelmeztetett Sigmar Gabriel német külügyminiszter egy vasárnapi interjúban.

Kicsivel békésebb lett a világ

Kicsivel békésebb lett a világ

A legújabb Globális Béke Index szerint kevéssel, de javult a helyzet a békét illetően a világon az elmúlt évben. Mióta a szíriai polgárháború kitört, most először számoltak be olyanról, hogy egyáltalán javulás tapasztalható. Az Egyesült Államokban ugyanakkor csökkent a harmónia, és a terrorizmus mértéke is megnövekedett az ausztrál székhelyű csoport szerint.

Orosz technikával felszerelt éjjellátó távcsöveket használnak a terroristák Szíriában

Orosz technikával felszerelt éjjellátó távcsöveket használnak a terroristák Szíriában

Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front terroristái a legkorszerűbb orosz elektronikával működő éjjellátó távcsöveket használnak - írta pénteki számában a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.

Békére szólított fel a hírhedt afgán hadúr

Békére szólított fel a hírhedt afgán hadúr

A harcok beszüntetésére és tárgyalásokra szólította fel a tálibokat Afganisztán egyik leghírhedtebb hadura az afgán kormány által kötött békemegállapodás aláírása utáni első nyilvános beszédében.

Kína: ha háború lesz Észak-Korea miatt, annak nem lesz nyertese

Kína: ha háború lesz Észak-Korea miatt, annak nem lesz nyertese

Fokozódik a feszültség Észak-Korea és annak nukleáris programja miatt a térségben és nemzetközi szinten egyaránt. Kína szerint meg kell akadályozni, hogy Phenjan visszafordíthatatlan és kezelhetetlen pozícióba tudjon kerülni. Az Egyesült Államok több hadihajóból álló flottát vezényelt a Csendes-óceánra, reagálva az észak-koreai fenyegetettségre.

Török elnöki szóvivő: az amerikai támadás pozitív válasz Aszad háborús bűneire

Török elnöki szóvivő: az amerikai támadás pozitív válasz Aszad háborús bűneire

A szíriai légi bázisra mért amerikai csapás pozitív válasz Bassár el-Aszad szír elnök háborús bűntetteire - közölte Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő pénteken írásos nyilatkozatában.

Nógrádi szerint új szakaszába lépett a szíriai háború

Nógrádi szerint új szakaszába lépett a szíriai háború

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az amerikai légitámadással új szakaszába lépett a szíriai háború és válság.

Magyar fotósok háborús képeiből nyit fotókiállítást a Capa Központ Ljubljanában

Magyar fotósok háborús képeiből nyit fotókiállítást a Capa Központ Ljubljanában

Csütörtöktől látható a Capa előtt és után: Magyar fotográfusok háborús képei 100 éve és ma című tárlat.

Vegyifegyvert vethettek be egy szíriai légicsapás során

Vegyifegyvert vethettek be egy szíriai légicsapás során

A Reuters értesülései szerint legalább 35-en, köztük kilenc gyermek, halhatott meg egy Iblib tartománybéli légicsapás során, melyet vagy orosz, vagy a szír kormányerők hajtottak végre, s amelyben a Syrian Observatory for Human Rights szerint vegyi anyagokkal támadták az embereket.

Visszavette az ellenőrzést a moszuli repülőtér felett az iraki hadsereg

Visszavette az ellenőrzést a moszuli repülőtér felett az iraki hadsereg

Sikerült a teljes moszuli repülőteret irányítás alá venniük az iraki hadsereg és a koalíciós erők katonáinak. A repülőtér régóta használaton kívül volt, mert az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fegyveresei aknákat és egyéb robbanóeszközöket helyeztek el a területen, ezért a repülőtér visszafoglalása után a tűzszerészeknek meg is kellett tisztítani a kifutópályákat.

Geheime Bunker sollen deutsche Bevölkerung retten, wenn ein Krieg ausbricht

Geheime Bunker sollen deutsche Bevölkerung retten, wenn ein Krieg ausbricht

Titkos bunkerek menthetik meg a német lakosságot, ha kitör a háború

Im August 2016 hatte ein neues Zivilschutzkonzept des Bundesinnenministeriums für viel Wirbel gesorgt. Darin empfahl die Bundesregierung der Bevölkerung, für den Ernstfall Lebensmittelvorräte für zehn Tage zu horten. So seien sie im Falle einer Naturkatastrophe, eines terroristischen oder kriegerischen Angriffs zum Selbstschutz fähig, bevor staatliche Maßnahmen anlaufen.

Syria war: 'Dozens killed' as jihadists clash in Idlib

Syria war: 'Dozens killed' as jihadists clash in Idlib

Dzsihádista csoportok támadtak egymásra

Dozens of fighters have been killed in clashes between two jihadist factions in northern Syria, reports say.

Syrian rebels and Turkish troops enter ISIL-held Al Bab

Syrian rebels and Turkish troops enter ISIL-held Al Bab

A török csapatok és a szíriai felkelők beléptek al-Bab városába

Turkish troops and Syrian rebels have entered ISIL-held Al Bab, the group's last stronghold in northern Syria, at the same time as Syrian government forces are also approaching it, according to a monitor and Turkish-backed fighters.

Izrael befogad száz árván maradt gyermeket Szíriából

Izrael befogad száz árván maradt gyermeket Szíriából

Izrael befogad száz árván maradt szíriai gyermeket - jelentette a közszolgálati rádió csütörtökön.

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen