hirdetés
JOGOSÍTVÁNY
Illetékmentes lenne a fiatalok jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatás

Illetékmentes lenne a fiatalok jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatás

Illetékmentes lenne a fiatalok „B” kategóriás jogosítványának megszerzéséhez nyújtott támogatás, ha az Országgyűlés elfogadja a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítványt. A testület a fiókgyógyszertár alapításának szabályain is változtatást javasolt.

Ezekre érdemes figyelni, hogy problémamentesen induljon a külföldi utazás

Ezekre érdemes figyelni, hogy problémamentesen induljon a külföldi utazás

Önmagában a jogosítvánnyal nem lehet átlépni a határt, ehhez útlevél, illetve személyi igazolvány szükséges, a jogosítvány ugyanis nem úti okmány – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Repülőtéri Rendőr Igazgatóság határrendészeti osztályának vezetője az InfoRádióban.

Csak a szülőknek köszönhető, hogy a jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr nem vihette a gyerekeket Ausztriába

Csak a szülőknek köszönhető, hogy a jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr nem vihette a gyerekeket Ausztriába

A jutalomkirándulásra leszervezett busz sofőrjéről kiderült a rendőrség kihívását követően, hogy még jogosítványa sincs, pedig 43 gyereket vitt volna buszával Ausztriába.

„Ich jage allen Bullen eine Kugel in den Kopf“

„Ich jage allen Bullen eine Kugel in den Kopf“

„Golyót repítek az összes rendőr fejébe!“

In Naumburg in Sachsen-Anhalt ist am Wochenende ein Polizeieinsatz aus dem Ruder gelaufen. Als die Polizei den Führerschein eines 21-jährigen Syrers einzog, kam es zur Auseinandersetzung zwischen den Beamten und der Familie des Mannes. Mehrere Personen randalierten im Polizeirevier. Inzwischen gibt es weitere Details aus der Tatnacht.

Oszter Sándor felesége balesetéről nyilatkozott

Oszter Sándor felesége balesetéről nyilatkozott

Failoni Donatella beismerte, tényleg ivott mielőtt volán mögé ült, ám elmondása szerint csak egy pohár bort.

hirdetés
Bár kellene, mégsem szűrik mindig a sofőröknél az „álomittasságot”

Bár kellene, mégsem szűrik mindig a sofőröknél az „álomittasságot”

Saját bevallásuk szerint továbbra is csak a háziorvosok valamivel több mint egyharmada végzi rutinszerűen az alvászavar szűrővizsgálatát, pedig az már közel két éve kötelező eleme az egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak. A balesetek megelőzése mellett a betegek életminősége is javítható lenne a szűréssel, mivel kezelhető az állapot.

A születésnaphoz igazodna a jogosítvány érvényessége

A születésnaphoz igazodna a jogosítvány érvényessége

A kormány azt tervezi, hogy a jövőben a sofőr születési dátumához igazítja a vezetői engedély érvényességét.

Lady Gagának végre megvan a jogsija!

Lady Gagának végre megvan a jogsija!

Meglepő, de csak most, 30 évesen szerezte meg.

Demcsák Zsuzsa nem úszta meg az ittas vezetést

Demcsák Zsuzsa nem úszta meg az ittas vezetést

Demcsák Zsuzsa, a TV2 műsorvezetője nem úszta meg, hogy ittasan vezetett – néhány héttel az eset után már az ítélet is megszületett.

Elítélték Nócit

Elítélték Nócit

Azért a börtönt megúszta, pedig járhatott volna rosszabbul is.

Január egytől ingyenesen állítják ki az első jogosítványt.

Január egytől ingyenesen állítják ki az első jogosítványt.

Megszavazták pár napja azt a törvényt, miszerint jövő év január elsejétől, nem kellene néhány okmány kiállításáért, illetve pótlásáért fizetni. Ebbe beletartozik a jogosítvány is, tehát az első példányt mindenkinek ingyenesen fogja kiállítani az ország.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen