hirdetés
KONFERENCIA
Orbán: Antall nem adta fel célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához

Orbán: Antall nem adta fel célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához

Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.

Áder: a Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is

Áder: a Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is

A Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye, nemcsak tárgy, de eszme is, hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek, abroncsa közös sorsunknak, büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra - mondta Áder János köztársasági elnök a Szent Koronáról rendezett konferencián kedden, az Országházban.

Rétvári: az állam nem lehet világnézetileg semleges

Rétvári: az állam nem lehet világnézetileg semleges

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az állam nem lehet világnézetileg semleges, nem tagadhatja meg keresztény múltját, hanem állást kell foglalnia a jó és rossz, az értékes és az értéktelen, igazságos és igazságtalan tekintetében.

Szijjártó: gazdasági érdek, hogy több turista jöjjön Magyarországra

Szijjártó: gazdasági érdek, hogy több turista jöjjön Magyarországra

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) előállításából a turizmus egyre nagyobb részt vállal, ezért az országnak az a gazdasági érdeke, hogy az ide irányuló turistaforgalmat folyamatosan növelje - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

Yorki herceg: a státusz változik, a kapcsolatok maradnak

Yorki herceg: a státusz változik, a kapcsolatok maradnak

Az Egyesült Királyság státusza a közeljövőben változni fog, de Nagy-Britannia továbbra is a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére törekszik európai szomszédjaival - mondta András yorki herceg kedden egy konferencián Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

hirdetés
Áder János szerint civilizációnk jövőjét fenyegeti a klímaváltozás

Áder János szerint civilizációnk jövőjét fenyegeti a klímaváltozás

A klímaváltozás az emberiséget fenyegető legnagyobb veszély, amelyről nem hatásvadász szónoki fordulat azt állítani: civilizációnk jövője a tét - mondta Áder János köztársasági elnök hétfőn az Európai Meteorológiai Társaság budapesti konferenciáján.

Novák: a család az egyik legnagyobb nemzeti kincs

Novák: a család az egyik legnagyobb nemzeti kincs

A család az egyik legnagyobb nemzeti kincs, amit ápolni, védeni, gyarapítani kell - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön egy nemzetközi konferencián, Veszprémben.

Helyszínelt a rendőrség az Európa Tanács székelyföldi konferenciáján

Helyszínelt a rendőrség az Európa Tanács székelyföldi konferenciáján

A székelyföldi románok érdekvédő szervezetének a riasztása nyomán helyszínelt a rendőrség csütörtökön Bálványosfürdőn, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által szervezett konferencia helyszínén.

Szijjártó: Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa

Szijjártó: Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa

Magyarország célja és érdeke az erős és sikeres Európa, és természetes, hogy vita van arról, milyen út vezet ehhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Európa jövője című nemzetközi konferencián.

Kövér: Európa jövője szempontjából sorsdöntő kérdés az identitás

Kövér: Európa jövője szempontjából sorsdöntő kérdés az identitás

Az Európai Unió egysége és jövője szempontjából sorsdöntő kérdés, hogy a következő években a nyugat-európai választópolgárok demokratikus keretek között el tudják-e utasítani az identitásnélküliség politikáját - hangoztatta az Országgyűlés elnöke egy szerdai budapesti nemzetközi konferencián. Kövér László A közép-európai összefogás jövője - Három tenger, visegrádi négyek, lengyel-magyar tengely című, a Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány támogatott konferencián tartott köszöntő előadást.

Robotokkal segíti adminisztratív dolgozóit a GE Global Operations

Robotokkal segíti adminisztratív dolgozóit a GE Global Operations

A GE európai és oroszországi adminisztratív folyamatait ellátó GE Hungary budapesti szolgáltató központjában 19 robot segíti az ott dolgozó mintegy kétezer ember munkáját - mondta a GE Hungary elnöke konferencián csütörtökön Budapesten.

Orbán: mindenkinek joga van a saját nyelvét használva olyan életet élni, amely nem szorítja korlátok közé

Orbán: mindenkinek joga van a saját nyelvét használva olyan életet élni, amely nem szorítja korlátok közé

Mindenkinek joga van a saját nyelvét használva olyan életet élni, amely nem szorítja korlátok közé - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Siketek Világszövetségének 3. nemzetközi konferenciáján pénteken Budapesten.

A biodiverzitás megőrzésének lehetőségeit vitatják meg egy vatikáni konferencián

A biodiverzitás megőrzésének lehetőségeit vitatják meg egy vatikáni konferencián

A világon élő fajok mintegy 20-40 százaléka eltűnhet az évszázad végére biológusok szerint, amennyiben nem teszünk azonnali lépéseket ennek megelőzésére.

Bill Gates warnt vor neuer Form des Terrors: „Könnte Millionen Menschen töten”

Bill Gates warnt vor neuer Form des Terrors: „Könnte Millionen Menschen töten”

Bill Gates a terrorizmus új fajtájára hívta fel a figyelmet a müncheni biztonságpolitikai konferencián

Bill Gates zählt zu den einflussreichsten Unternehmern der Welt. Während der Münchner Sicherheitskonferenz sagte der Microsoft-Gründer, dass eine neue Art des Terrors 30 Millionen Menschen umbringen könnte – und die Menschheit sei darauf nicht vorbereitet.

Keresztényüldözés elleni központtá válna Magyarország

Keresztényüldözés elleni központtá válna Magyarország

Magyarország a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, Az összefogás új lehetőségei az üldözött és diszkriminált keresztény közösségek érdekében című nemzetközi konferencián.

مؤتمر ببغداد لمناقشة مرحلة ما بعد تنظيم الدولة

مؤتمر ببغداد لمناقشة مرحلة ما بعد تنظيم الدولة

Konferencia Bagdadban: Horizontok az Iszlám Állam után

قال همام حمودي النائب الأول لرئيس مجلس النواب العراقي إن مؤتمر حوار بغداد الذي سينطلق اليوم السبت، وتشارك فيه دول مختلفة يهدف إلى مناقشة الأفق السياسي للمرحلة المقبلة للعراق ما بعد تنظيم الدولة الإسلامية

Пенсии, отношения с США, теракты и арест Улюкаева: Путин ответил на 62 вопроса

Пенсии, отношения с США, теракты и арест Улюкаева: Путин ответил на 62 вопроса

Vlagyimir Putyin sajtókonferenciájának főbb kérdései és válaszai

О громких коррупционных делах, кадровой политике, отношениях с США и будущем нашей экономики. Владимир Путин сегодня без малого четыре часа отвечал на вопросы журналистов. Всего в ходе большой пресс-конференции ему задали почти 70 вопросов. И многие ответы стали программными заявлениями, которые сразу же поступали на ленты информагентств с пометкой "срочно".

BM: az emberkereskedelem a modern kori rabszolgaság

BM: az emberkereskedelem a modern kori rabszolgaság

Az emberkereskedelem a mai modern kori rabszolgaság és egyre több embert érint - hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára az áldozatsegítés és emberkereskedelem témakörében megrendezett, „II. Mennyit érsz?” című szakmai konferenciát megelőző sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.

Erős eladási hullám jöhet a Volkswagen részvényében

Erős eladási hullám jöhet a Volkswagen részvényében

Pénteken kezdődik a Jackson Hole-i konferencia, ahol a Fed kamatpolitikája kerül terítékre. A Volkswagen árfolyama ma ismét eshet, miután nem sikerült megegyezni a beszállítókkal és az egyik húzómodell, a Golf gyártása is lassulhat. - mondta el Kovács Bálint, az Equilor elemzője.

A Bilderberg csoport Drezdában tartja éves találkozóját

A Bilderberg csoport Drezdában tartja éves találkozóját

A németországi Drezdában tartja éves találkozóját a Bilderberg csoport, a csütörtökön kezdődő konferenciára 20 országból 130 vendéget hívtak meg.

Az e-kormányzásról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Az e-kormányzásról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Az úgynevezett többszintű e-kormányzásról, az infokommunikációs technológiák közigazgatásban való használatáról rendeznek konferenciát jövő héten Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A Facebook saját VR-kamerával rukkol elő

A Facebook saját VR-kamerával rukkol elő

A mai nappal elindult az F8, vagyis a Facebook éves nagy fejlesztői konferenciája. A sok újdonság közül egyelőre egyet emelnénk ki.

Nemzetközi régészeti konferencia lesz Budapesten

Nemzetközi régészeti konferencia lesz Budapesten

A Kr. e. 4-3. évezredben végbement változásokról, migrációkról és az indoeurópai nyelvek eredetéről tartanak előadásokat az MTA BTK Régészeti Intézete által szerdán rendezendő konferencián, az eseményre a Jamnaja, azaz a gödörsíros kurgánok népe kultúráját vizsgáló nemzetközi projekt keretében kerül sor.

Budapest teljesítménye elmarad lehetőségeitől, de gyorsan fejlődhet

Budapest teljesítménye elmarad lehetőségeitől, de gyorsan fejlődhet

Budapest teljesítménye, vonzereje lényegesen elmarad lehetőségeitől, a gyors fejlődésre azonban minden alap megvan és összefogással elérhető - fogalmazták meg az Országmárka 2.0 című szakmai konferencia résztvevői kedden az Akvárium Klubban.

Treffen der Ungeduldigen: Die Gegner der deutschen Flüchtlingspolitik treffen sich jetzt in Wien

Treffen der Ungeduldigen: Die Gegner der deutschen Flüchtlingspolitik treffen sich jetzt in Wien

Türelmetlenek Konferenciája: Németország menekültügyi politikájának ellenzői Bécsben találkoznak

Südosteuropa fürchtet einen Flüchtlingsrückstau, falls Deutschland seine Willkommenspolitik doch beenden sollte. Während sich die Bundesregierung um eine europäische Lösung bemüht, lädt Österreich zum Treffen der Ungeduldigen. Das Motto: Genug ist genug.

Szíria - Amerikai külügyi szóvivő: a genfi Szíria-konferenciát részben Oroszország miatt kellett felfüggeszteni

Szíria - Amerikai külügyi szóvivő: a genfi Szíria-konferenciát részben Oroszország miatt kellett felfüggeszteni

Az amerikai külügyminisztérium szerint Genfben a Szíria jövőjéről kezdődött konferenciát részben Moszkva miatt kellett felfüggeszteni, ezt az álláspontot John Kirby amerikai külügyi szóvivő fejtette ki szerdán Washingtonban.

Nem árt vigyázni a neten

Nem árt vigyázni a neten

Egy budapesti konferencián kiderült: új időszámítás kezdődik a kiberbűnözésben

Egyre több olyan adat, személyes információ kerül fel a netre, amely után mások is érdeklődhetnek és mind többen intézik a világhálón banki ügyeiket. A többséget azonban még mindig nem érdekli a biztonság. A Kaspersky Lab budapesti konferenciáján arra is kitértek: a jövőben akár még az is megtörténhet, hogy a hatóságok a hackerek segítségét kérik a terrorista csoportokkal folytatott harcban.

Menetrend Szíriának

Menetrend Szíriának

Menetrendet fogadtak el a bécsi konferencia résztvevői a szíriai válság rendezésére

Szombaton Bécsben ülésezett az a konferencia, amely a négy éve tartó szíriai konfliktus rendezésére igyekezett megoldás találni. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az ülés után közölte: a szíriai kormány még az idén tárgyalásokat kezd az ellenzékkel, fél éven belül pedig átmeneti kormányt alakítanak. A szabad választásokat másfél éven belül tartanák meg.

Orbán szerint elveszíthetjük Európát

Orbán szerint elveszíthetjük Európát

Európát elárulták és el fogják tőlünk venni. Erről beszélt Orbán viktor pénteken egy budapesti konferencián

Tegnap tartották Budapesten Az idők jelei elnevezésű konferenciát, ahol felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által szervezett eseményen a kormányfő így beszélt: „Ha nem állunk ki Európáért, a kontinens többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túl gondolkodó aktivista senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő időszakban”. Orbán kifejezetten utalt a Soros Alapítványra is.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen