MIGRÁNSVÁLSÁG
Magyarország kitart amellett, hogy uniós támogatást kér a kerítéshez

Magyarország kitart amellett, hogy uniós támogatást kér a kerítéshez

Magyarország kitart azon álláspontja mellett, hogy az Európai Bizottságnak (EB) hozzá kellene járulnia a migránsválság kirobbanásakor felépített határkerítés költségeihez.

Gyengült a magyar kormány Európában – vélik elemzők

Gyengült a magyar kormány Európában – vélik elemzők

Brüsszelben az érvényességet nézik, a magyar kormány a nemszavazatokra hivatkozott. A kvótakérdés már más dimenzióba került

Orbán Viktor külpolitikai terveihez adott volna erőt egy érvényes kvótanépszavazás és a kormányt támogató szavazók tömege. Az sem tesz jót a magyar miniszterelnök brüsszeli törekvéseinek, hogy az uniós közbeszéd már túllépni látszik a kvótakérdésen.

Fico szerint a kvótáknak politikai szempontból végük

Fico szerint a kvótáknak politikai szempontból végük

A menedékkérők újraelosztását célzó kvótáknak "politikai szempontból végük van" - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban hétfőn. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a kvótákat olyan "zsákutcának" nevezte, amelyről nem lehet tovább tárgyalni.

Elköltözött Németországból a bevándorlásellenes mozgalom egyik alapítója

Elköltözött Németországból a bevándorlásellenes mozgalom egyik alapítója

Irónia a köbön: féltette a saját és a családja életét, ezért egy spanyol szigetre menekült.

Megszólalt a megvert magyar kamionsofőr

Megszólalt a megvert magyar kamionsofőr

„Halálközeli élmény” volt a magyar kamionsofőrnek, amikor migránsok megverték csütörtökön Franciaországban, a Calais felé tartó autópálya egyik parkolójában - nyilatkozta a férfi az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Migránsok vertek meg egy magyar kamionsofőrt Franciaországban

Migránsok vertek meg egy magyar kamionsofőrt Franciaországban

Migránsok vertek meg egy magyar kamionsofőrt Franciaországban, a férfit kórházban ápolják - hangzott el az M1 aktuális csatornában csütörtökön. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke a híradónak azt mondta, folyamatos kapcsolatban vannak a férfivel és családjával.

Cseke Katinkának hiába volt arab szerelme, ma már vígan migránsozik

Cseke Katinkának hiába volt arab szerelme, ma már vígan migránsozik

Pontosabban nem is olyan vígan. A színésznő ugyanis nemrég jött haza Milánóból, ahol végig halálfélelme volt az ott lévő arabok miatt, akik még a 15 éves lányát is megbámulták - mesélte a TV2 Mokka c. műsorában. Mindez azért is érdekes, hiszen pár éve még nagy port kavart, hogy beleszeretett egy tunéziai férfiba, akitől akár még gyereket is vállalt volna. A kapcsolatnak azóta vége, a férfi visszaköltözött Párizsba, miután egy kis ideig Budapesten élt Katinka miatt.

New Yorkban megkezdődött az ENSZ migrációs csúcskonferenciája

New Yorkban megkezdődött az ENSZ migrációs csúcskonferenciája

New Yorkban az ENSZ-közgyűlés elnökének és az ENSZ főtitkárának megnyitójával kezdetét vette hétfőn a migrációs csúcskonferencia, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is felszólal és hatpontos javaslatot terjeszt elő.

Brüsszel nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől

Brüsszel nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől

Az Európai Bizottság nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől annak ellenére, hogy egyesek így értelmezték a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker múlt heti kijelentését, miszerint a szolidaritásnak szívből kell jönnie, nem lehet kierőszakolni - jelentette ki Margaritisz Szkínász bizottsági szóvivő hétfőn Brüsszelben.

Merkel elismerte, hogy Németország nem volt felkészülve a menekültválságra

Merkel elismerte, hogy Németország nem volt felkészülve a menekültválságra

Legszívesebben „visszaforgatnám az idő kerekét”, mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben.

Az udinei államügyész szerint a falépítés kedvez az embercsempészeknek

Az udinei államügyész szerint a falépítés kedvez az embercsempészeknek

A migránsok áramlását akadályozó falak építése a bűnözés bevételét növeli - jelentette ki Antonio De Nicolo, a migráció által közelről érintett északkelet-olaszországi Udine államügyésze a RAI1 olasz közszolgálati rádióban pénteken.

Nincs összefüggés a kohéziós támogatások csökkentése és a menekültválság között

Nincs összefüggés a kohéziós támogatások csökkentése és a menekültválság között

Az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hét elején elfogadott álláspontjának értelmében a jövő évi uniós költségvetésben valóban extra forrásokat biztosítanának a migrációs válság kezelésére, és a kohéziós források jelentősen visszaesnének, a kettő között azonban nincsen semmi összefüggés - közölték uniós források kedden az MTI-vel.

Szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetesben egy menedékjogot kérő külföldi

Szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetesben egy menedékjogot kérő külföldi

Előzetes letartóztatásba helyezett a Székesfehérvári Járásbíróság hétfőn egy korábban menedékjogi kérelmet benyújtó külföldi állampolgárt, akivel szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális visszaélés bűntette miatt folytat eljárást - közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel. A bíróság végzése nem jogerős. A hirado.hu azt közölte, hogy egy 12 éves kislánnyal erőszakoskodott a bicskei befogadóállomás egyik lakója Bicskén.

Sarkozy, a karakter

Sarkozy, a karakter

Nicolas Sarkozy ismét bevenné Párizst – a hírt az olimpia után maga a volt elnök jelentette be. Az igazi ellenfelek saját táborában várnak rá.

A biztonság az első – mára ez lett a fő motívum az európai politikában. Kérdés, hogy valóban a burkinis nők jelentik-e az igazi veszélyt az öreg kontinensen, vagy legalábbis a francia Riviérán. A szabad Európában nincs helye a gyengébbik nem elnyomásának, a kormányzat mindenhol ura a helyzetnek állítják. Aztán ott van a kérdés: a muszlim nők valóban akarják-e ezt a szabadságot, vagy csak az egészet rájuk erőltetik, mint ahogy a lakosságra az ilyen látszatintézkedéseket. Megoldás-e a hagyományos bal- és jobboldal válasza a kihívásokra?

Nógrádi György – Egy új Európa

Nógrádi György – Egy új Európa

Az ismert biztonságpolitikai szakértő a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen tartott előadást az új európai kihívásokról és a megváltozott Európáról.

Tavaly január óta 1.3-1.7 millió menekült érkezett Európába, főként Németországba. Jelenleg 50 dolgozik közülük. A törökök által Svédországba és Luxemburgba küldött menekültek többsége fogyatékos vagy analfabéta.

Brüsszelnek nincs „B-terve” az EU-Törökország megállapodás bukásának esetére

Brüsszelnek nincs „B-terve” az EU-Törökország megállapodás bukásának esetére

Az Európai Bizottságnak nincs „B-terve” arra az esetre, ha elbukna a menekültválság közös kezeléséről Törökországgal kötött megállapodás, ezt az egyezményt kell sikerre vinni - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a brüsszeli testület illetékes szóvivője.

Ausztria hamarosan katonákat is küldhet a magyar-szerb határszakaszhoz

Ausztria hamarosan katonákat is küldhet a magyar-szerb határszakaszhoz

Elképzelhető, hogy Ausztria hamarosan katonákat is küld a magyar-szerb határszakaszhoz segítségképpen az illegális bevándorlók és az embercsempészek megállításához, az erről szóló megegyezés augusztus végén várható - közölte Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter az Ö1 közszolgálati rádió szerdai műsorában.

Az amerikai nagykövet a röszkei tranzitzónába látogatott

Az amerikai nagykövet a röszkei tranzitzónába látogatott

Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete csütörtökön belgrádi kollégája, Kyle Scott társaságában a röszkei tranzitzónába látogatott, ahol Seres József, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dél-alföldi regionális igazgatója bemutatta nekik az intézményt és az ott zajló eljárást.

Nyugalmasok a mindennapok Mórahalmon és Röszkén

Nyugalmasok a mindennapok Mórahalmon és Röszkén

Nyugalmasok a mindennapok Mórahalmon és Röszkén, azon a két Csongrád megyei településen, ahová tavaly tavasszal és nyáron a legtöbb migráns érkezett a zöldhatárt illegálisan átlépve Szerbia felől - erről a két polgármester beszélt újságíróknak a migrációról rendezett konferencia szünetében a homokháti városban pénteken.

Új áttelepítési keretprogramot javasol az Európai Bizottság

Új áttelepítési keretprogramot javasol az Európai Bizottság

Közös uniós áttelepítési keretprogramra tett javaslatot az Európai Bizottság, hogy a nemzetközi védelemre szorulóknak lehetőségük legyen rendezett és biztonságos módon eljutni az Európai Unióba - jelentette be Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.

A spanyol kormány 1,75 millió eurót oszt szét a menekültek egészségügyi ellátására

A spanyol kormány 1,75 millió eurót oszt szét a menekültek egészségügyi ellátására

Az ügyvezető spanyol kormány 1,75 millió eurót oszt szét autonóm közösségei között, az Európai Unió menekültelosztási mechanizmusának keretében áthelyezett menedékkérők egészségügyi ellátásának támogatására - jelentette be Soraya Sáenz de Santamaría miniszterelnök-helyettes a kormányülést követő pénteki sajtótájékoztatón Madridban.

Belgrád aggódik a migránsok visszaküldése miatt

Belgrád aggódik a migránsok visszaküldése miatt

Aggodalmának adott hangot csütörtökön Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter, mert Magyarország nemcsak a tranzitzónába küldi vissza a menekülteket, hanem „minden jogi alap nélkül, a nemzetközi jogot sértve a migránsokat megpróbálták Szerbia területére visszaküldeni”. Közben Horvátország is a kerítésen gondolkodik.

Támogatja a közös európai határ- és parti őrség létrehozását az EP

Támogatja a közös európai határ- és parti őrség létrehozását az EP

Az Európai Parlament (EP) megszavazta az európai uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) és a nemzeti hatóságok erőiből összeállítandó uniós határőrizeti szerv létrehozására vonatkozó határozatot - jelentette be közleményben az uniós parlament.

Hivatalos: semmi köze a migránsoknak a körmendi ablaktöréshez

Hivatalos: semmi köze a migránsoknak a körmendi ablaktöréshez

Lezárult a nyomozás a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola kitört ablakával kapcsolatban: nem történt rongálás - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Műszaki akadályt emeltek a horvát hatóságok az egyik horvát-szerb határátkelőn

Műszaki akadályt emeltek a horvát hatóságok az egyik horvát-szerb határátkelőn

Műszaki akadályt létesítettek az illegális határátlépések megakadályozására a szerb-horvát átkelőként szolgáló kiskőszeg-bácsbezdáni Duna-híd horvátországi oldalán - közölte a horvát belügyminisztérium csütörtökön.

Megegyezés született a közös európai uniós határ- és parti őrség felállításáról

Megegyezés született a közös európai uniós határ- és parti őrség felállításáról

Megegyezés született a közös európai uniós határ- és parti őrség felállításáról az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács között, megnyitva az utat az előtt, hogy már a nyáron felálljon a megerősített, uniós határőrizeti ügynökség - közölte az Európai Bizottság szerdán.

Egy évvel meghosszabbította Földközi-tengeri Flottája mandátumát az Európai Unió

Egy évvel meghosszabbította Földközi-tengeri Flottája mandátumát az Európai Unió

Egy évvel meghosszabbította Földközi-tengeri Flottájának mandátumát és kibővítette a flotta feladatkörét az Európai Unió - tájékoztatott a Luxembourgban tartott külügyminiszteri tanácskozás döntéséről az Európai Tanács hétfőn.

Kiemelten támogatja a kormány a déli határnál dolgozó karitatív szervezeteket

Kiemelten támogatja a kormány a déli határnál dolgozó karitatív szervezeteket

A kormány kiemelt támogatást ad a Karitatív Tanács (KT) öt, a déli határnál, illetve az országban működő befogadó állomásokon dolgozó tagszervezetének - közölte az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Röszkén.

Öt irakit mentettek ki a Holt-Tiszából a rendőrök

Öt irakit mentettek ki a Holt-Tiszából a rendőrök

Öt iraki migránst, köztük három gyereket mentettek ki a Holt-Tiszából a rendőrök Röszke külterületén szerda reggel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Ismét sok migráns várakozik a szerb-magyar határon

Ismét sok migráns várakozik a szerb-magyar határon

Ismét sok migráns várakozik a szerb-magyar határon, és a segélyszervezetek szerint egyre többen lesznek, mert Magyarország naponta csupán 30 embert regisztrál és enged át - írta szerdán a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen