hirdetés
MTA
MTA: a székelység a magyar nemzet része, nem nemzeti kisebbség

MTA: a székelység a magyar nemzet része, nem nemzeti kisebbség

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének állásfoglalása szerint a székelység nem nemzeti kisebbség, hanem a magyar nemzet szerves része - jelentette ki az intézet tudományos munkatársa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Lovász László: a büdzsé elfogadása után folytatódhatnak a tárgyalások az ITM-mel

Lovász László: a büdzsé elfogadása után folytatódhatnak a tárgyalások az ITM-mel

A 2019-es költségvetési törvény elfogadása után folytatódhatnak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között annak az összegnek a felhasználásáról, amely az akadémiától a tárcához kerülhet át - mondta el Lovász László, a tudós testület elnöke az MTI-nek.

A tudományos élet függetlenségéért tüntetett a Momentum Mozgalom az MTA előtt

A tudományos élet függetlenségéért tüntetett a Momentum Mozgalom az MTA előtt

A tudományos élet függetlensége mellett tüntetett a Momentum Mozgalom pénteken Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete előtt.

Palkovics László szerint nem sérti az MTA autonómiáját a tervezett törvénymódosítás

Palkovics László szerint nem sérti az MTA autonómiáját a tervezett törvénymódosítás

Nem sérti a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) autonómiáját a testület költségvetését érintő törvénymódosítás - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornának.

LMP: elfogadhatatlan az MTA állami felügyelet alá vonása

LMP: elfogadhatatlan az MTA állami felügyelet alá vonása

Elfogadhatatlan az irány és a módszer is, ahogyan a kormány állami felügyelet alá akarja vonni a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) - közölte Szabó Szabolcs, az LMP-frakció tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

hirdetés
MTA-ITM: egységes innovációs és tudománypolitikára van szükség

MTA-ITM: egységes innovációs és tudománypolitikára van szükség

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége pénteki rendkívüli ülésén meghatározta azokat a legfontosabb pontokat, amelyeket aggályosnak tart a szerdán benyújtott költségvetési tervezetben, és felhatalmazta a testület elnökét, hogy ez alapján folytasson tárgyalásokat a kormány képviselőivel - mondta Lovász László, az MTA elnöke pénteken a köztestület rendkívüli elnökségi ülését követően a sajtó képviselői előtt.

Áder: Semmelweis Ignác helye örök a legnagyobb tudósok között

Áder: Semmelweis Ignác helye örök a legnagyobb tudósok között

Semmelweis Ignácnak örök helye van az orvoslás mérföldköveit lerakó legnagyobb tudósok, Louis Pasteur, Robert Koch, Joseph Lister vagy éppen Wilhelm Conrad Röntgen mellett - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

MTA: változások kellenek az oktatásban

MTA: változások kellenek az oktatásban

A magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon az oktatásügyet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - nyilvánította ki az MTA 189. közgyűlésének első, hétfői napján elfogadott határozat, amely változásokat sürget az oktatásügyben.

Honlapot indított a Magyar Tudományos Akadémia az áltudományok ellen

Honlapot indított a Magyar Tudományos Akadémia az áltudományok ellen

A tudomány eredményeinek hiteles és közérthető közvetítésére hívta fel a kutatói közösséget a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közgyűlése által elfogadott határozat; az áltudományos elméletekkel szembeni fellépés jegyében az MTA ismeretterjesztő holnapot is indított tudomany.hu néven.

Űrkutatási laboratórium nyílt az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban

Űrkutatási laboratórium nyílt az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban

Új űrkutatási fejlesztő laboratórium és tesztlabor nyílt hétfőn Budapesten, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban.

Ártalmatlan volt a magyar légkörben is mérhető radioaktív ruténiumizotóp

Ártalmatlan volt a magyar légkörben is mérhető radioaktív ruténiumizotóp

A fejlett méréstechnikának köszönhetően Magyarországon is mérhető volt, de egészségi ártalmakat nem okozott a még októberben a környezetbe került radioaktív ruténiumizotóp - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia MTI-nek küldött pénteki közleményében.

Elhunyt Besznyák István orvos, onkológus, az MTA rendes tagja

Elhunyt Besznyák István orvos, onkológus, az MTA rendes tagja

Életének 86. évében elhunyt Besznyák István akadémikus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa - tájékoztatta az MTA csütörtökön az MTI-t.

Elhunyt Zawadowski Alfréd fizikus, az MTA rendes tagja

Elhunyt Zawadowski Alfréd fizikus, az MTA rendes tagja

Életének 82. évében elhunyt Zawadowski Alfréd fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - tájékoztatta az MTA hétfőn az MTI-t.

Elhunyt Beck Mihály kémikus

Elhunyt Beck Mihály kémikus

Életének 88. évében elhunyt Beck Mihály akadémikus, a komplex vegyületek kémiájának nemzetközi hírű szakértője - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden az MTI-vel.

Fenékig átlátszó, olyan tiszta a Balaton vize

Fenékig átlátszó, olyan tiszta a Balaton vize

A kánikulában is kiváló a Balaton vize – derül ki az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársai által készített, a nyaralóknak szóló jelentésből. A tó vize olyan tiszta, hogy fenékig átlátszó, és a parti zónában lévő zöldalgák is a kedvező ökológiai körülményekre utalnak.

Elhunyt Falvy Zoltán

Elhunyt Falvy Zoltán

Elhunyt Falvy Zoltán, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, volt igazgatója életének 89. évében, 2017. június 15-én - tudatta az intézet a honlapján szombaton.

Macron győzelme a gazdaságpolitikában nagy fordulatokat nem okozhat

Macron győzelme a gazdaságpolitikában nagy fordulatokat nem okozhat

Vasárnap lesz a francia elnökválasztás második fordulója, ahol, ha csoda nem történik, Emmanuel Macron fog nyerni. Hatalomra kerülése esetén nagy újításra nem számíthatunk, ami a gazdaságpolitikát illeti, hiszen, a most regnáló Hollande elnök gazdasági tanácsadója volt.

Kutatóközpont alakul az ELTE-n a talajfunkciók javításáért

Kutatóközpont alakul az ELTE-n a talajfunkciók javításáért

Talajminőség Kutató Kiválósági Központot hoz létre az ELTE TTK és az MTA ATK a Széchenyi 2020 program keretében

Az ELTE Természettudományi Kara és az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja több tudományterület nemzetközileg elismert kutatóinak együttműködésében új stratégiai K+F+I műhelyt hoz létre. Az Európában egyedülálló talajbiom-erőforrás kutató műhely talajmetagenomikai kutatások segítségével környezetkímélő, a mainál hatékonyabb, fenntartható növénytermesztési eljárásokat dolgoz ki. A Kiválósági Központ a GINOP-2.3.2-15-2016-00056 projekt keretében (Talajbiom kutató transzdiszciplináris kiválósági központ létrehozása a fenntartható talajerőforrás biztosítása érdekében) 100 %-os támogatási intenzitással, 537,50 millió Ft Európai Uniós támogatásból valósul meg. A kedvezményezett Eötvös Loránd Tudományegyetem részesedése 272,50 millió Ft. A konzorciumi partner MTA Agrártudományi Kutatóközpont 265 millió Ft-ból gazdálkodhat. Szakmai vezető: Márialigeti Károly. A projekt megvalósítási időszaka: 2017. január 15. - 2021. január 15., 5 év fenntartással.

Halálba kergeti a daganatos sejteket egy magyar vezetéssel kifejlesztett új szer

Halálba kergeti a daganatos sejteket egy magyar vezetéssel kifejlesztett új szer

A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, melynek sikeréről a tekintélyes Nature tudományos lap számolt be - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Nem lehetne Hóman Bálint Alapítvány

Nem lehetne Hóman Bálint Alapítvány

Nehéz helyzetben a volt történész és politikus nevét hordozó alapítvány. Nevet kell változtatni.

Állást foglalt az ügyben a Magyar Tudományos Akadémia, aztán a Tett és Védelem Alapítvány beadványa után elméletben meg kell változtatnia a nevét. Ha nem teszi meg, az általa kért változtatásokat sem jegyzik be.

Eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok

Eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok

Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) fizikusai - olvasható az MTI-nek küldött közleményben.

Kétszázmillió forintos kutatási pályázat arra a kérdésre, hogy hogyan kellene tanítani

Kétszázmillió forintos kutatási pályázat arra a kérdésre, hogy hogyan kellene tanítani

Négyéves, 200 millió forintos kutatási programot indít az iskolai szakmódszertan tudományos megalapozására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

A Csomád-vulkán földtörténeti közelmúltját vizsgálták magyar kutatók

A Csomád-vulkán földtörténeti közelmúltját vizsgálták magyar kutatók

A székelyföldi Csomád-vulkán utolsó kitöréseiről mutatják be legfrissebb eredményeiket december 9-én a Magyar Tudományos Akadémián magyar és külföldi kutatók.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen