RÉSZVÉNY
A tőzsdei forgalom 2012 eleje óta nem volt ilyen magas, mint novemberben

A tőzsdei forgalom 2012 eleje óta nem volt ilyen magas, mint novemberben

Évek óta nem látott, 297,8 milliárd forintos forgalommal zárta a novemberi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde. A BUX index eddig látott folyamatos emelkedése olyannyira töretlen volt ebben a hónapban is, hogy november 9-én például új csúccsal, 40 274 ponttal zárta a napot.

Jöhet az osztalékemelés az OTP-nél?

Jöhet az osztalékemelés az OTP-nél?

Az OTP erős, a várakozásoknál magasabb harmadik negyedéves eredményszámokat tett közzé. A Társaság a tervezett és megvalósított akvizíciók, az organikus növekedés függvényében az éves osztalék folyamatos növelésére is törekedni fog.

Stagnáló harmadik negyedéve lehetett az OTP Banknak

Stagnáló harmadik negyedéve lehetett az OTP Banknak

A harmadik negyedév az OTP számára nagy valószínűséggel nem tartogatott túl nagy meglepetést, hasonló eredmény születhetett, mint legutóbb. A menedzsment várakozások tartogathatnak némi izgalmat, ami nagyobb árfolyammozgást is generálhat a részvényben.

A gyengébb teljesítmény ellenére teljesíthetőek a MOL éves céljai

A gyengébb teljesítmény ellenére teljesíthetőek a MOL éves céljai

Csalódást keltettek a MOL harmadik negyedéves számai, a főbb eredménysorokon alulmúlták az elemzői várakozásokat. Ezért még nem érdemes temetni a 2017-es évet, egy szolidabb negyedik negyedévet követően teljesülhetnek a cég éves céljai.

Kirobbanó formában a BlackRock részvénye

Kirobbanó formában a BlackRock részvénye

Jóval a várakozások felett alakult a BlackRock negyedéves eredménye, optimista felütést jelentve a nagy pénzügyi vállalatok számára a szezon elején. Az egy részvényre jutó eredmény 5,92 dollárt ért el a várt 5,55 dollár helyett - mondta el Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője.

7-8 millió új CIG Pannonia részvény kerülhet kibocsájtásra

7-8 millió új CIG Pannonia részvény kerülhet kibocsájtásra

Nemrég jártak le a Cig Pannonia 5 évvel ezelőtt kibocsájtott kamatozó részvényei, melyeket a vállalat át fog alakítani törzsrészvényekké. Ezeken kívül még sor kerülhet kibocsájtásra is, így összesen körülbelül 7-8 millió új papír kerülhet a piacra.

Kisebb korrekciók nyújthatnak jó belépési pontokat a tőzsdén

Kisebb korrekciók nyújthatnak jó belépési pontokat a tőzsdén

A vezető részvények közül a MOL és a Magyar Telekom részvényei vételre ajánlottak a jelenlegi szinten, míg a Richter és OTP esetében inkább a tartás, korrekciókban felhalmozás javasolt. Az Equilor vezető elemzőjével, Kiss Mónikával vettük sorra a magyar blue chip részvényeket.

A világ legnagyobb energiaipari fúziója jöhet létre Kínában

A világ legnagyobb energiaipari fúziója jöhet létre Kínában

A Shenhua Kína legnagyobb szénbányavállalata készül fúzióra lépni a China Guodian-nal, mely az ország egyik legnagyobb áramszolgáltatója. Az új vállalat 271 milliárd dollárnyi eszköz felett rendelkezik majd, ezzel a világon az élre kerül.

Sötét fellegek gyülekeznek az amerikai részvénypiac fölött

Sötét fellegek gyülekeznek az amerikai részvénypiac fölött

Viharos hetekre lehet készülni az amerikai részvénypiacon: egyre több jel utal arra, hogy mélyebb korrekció is kialakulhat ezen a téren. Az látszik, hogy most nagyon magas a long pozícionáltság, és sokan vásároltak részvényeket, mondta el Rövid Szabolcs, a Concorde elemzője.

Megemelte az éves várakozását a MOL egy kiváló negyedév után

Megemelte az éves várakozását a MOL egy kiváló negyedév után

Kiváló második negyedéven van túl a MOL, a jó eredményeknek köszönhetően a vállalat szignifikánsan megemelte éves eredményvárakozásait. Bár már a jelentés előtt is emelkedett az árfolyam, a trend tovább folytatódhat - véli Kiss Mónika, az Equilor Zrt. vezető elemzője.

Újabb BUX-csúcsot hagyott maga mögött június

Újabb BUX-csúcsot hagyott maga mögött június

Júniusban 237,6 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán, ami jelentősen meghaladja a tavalyi év hasonló időszakában mért értéket. A napi átlagforgalom a júniusi 30 kereskedési napon 11,3 milliárd forint volt. Újabb BUX-csúcs!

Megtartotta a jó formáját a BUX, ment a rali az elmúlt hetekben is

Megtartotta a jó formáját a BUX, ment a rali az elmúlt hetekben is

Az MKB Bank vezető elemzőjét, Kuti Ákost kérdeztük a júniusi tőkepiaci eseményekről a BÉT székhelyén. Erős hónap volt ez is, ami újabb BUX-csúcsot és jó formában levő OTP árfolyamot hozott a befektetőknek. A BUMIX is nagyot ment, a SZIT-té alakuló Graphisoft Park húzta.

5100 és 6300 forintos ársávban lesz várható a Waberer's részvénye

5100 és 6300 forintos ársávban lesz várható a Waberer's részvénye

Az elmúlt két évtized során a Waberer’s képes volt arra, hogy egyenletes növekedést érjen el. Ami a jövőt illeti, a Waberer’s célkitűzése az, hogy fenntartsa és bővítse vezető szerepét, oly módon, hogy folytatja szerves fejlődését is, miközben válogatott akvizíciókat hajt végre.

A Waberer's az ötödik legnagyobb részvény lesz a magyar tőzsdén

A Waberer's az ötödik legnagyobb részvény lesz a magyar tőzsdén

Újabb nagyvállalat lép a BÉT kibocsátói köréhez: érkezik a magyar parkettre a Waberer's International. ​ Ezzel ​​ez lesz az ötödik legnagyobb papír a magyar tőzsdén, és a BUX-indexen belül is az ötödik legnagyobb súlyt kapja majd. Ez egy igazi növekedési sztori - hangzott el.

Így roamingolunk mától az EU-ban

Így roamingolunk mától az EU-ban

Ma eltörlésre kerülnek a roamingdíjak az EU-ban, ami alapvetően negatív hatással van a telekommunikációs szektorra. A Magyar Telekomot nem érinti olyan rosszul ez a folyamat, mint a szektortársaiét - mondta el Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. Private Banking referense.

Jöhet egy lassú felértékelődés a Telekom árfolyamában?

Jöhet egy lassú felértékelődés a Telekom árfolyamában?

Mozgalmas napokon vannak túl a Magyar Telekom befektetői, miután az elmúlt hetekben több olyan hír is érkezett a céggel kapcsolatban, ami megmozgatta a részvény árfolyamát. Hogy mire lehet számítani a vállalattal kapcsolatban, Cinkotai Norbert, a KBC Securities elemzője mondta el.

Egyedi sztorik teszik izgalmassá a hazai bluechipeket

Egyedi sztorik teszik izgalmassá a hazai bluechipeket

Terjeszkedik az OTP, jól teljesít a MOL új stratégiája, a Richter háza táján folytatódnak a jó eredmények. Talán csak a Magyar Telekom áll komoly piaci nehézségek elé a legerősebb magyar részvények között. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője összefoglalója.

Kisütött a nap a piacokra is ezen a héten

Kisütött a nap a piacokra is ezen a héten

Optimista hangulatban indult a hét első kereskedési napja, amely során a fejlett gazdaságok részvényindexei emelkedéssel zártak. Ebben a trendben a korábbi kockázatok, mint például a francia elnökválasztás kiárazódása játszott jelentős szerepet.

24%-os pluszt hozott a menedzsment nyilatkozata a Valeant árfolyamában

24%-os pluszt hozott a menedzsment nyilatkozata a Valeant árfolyamában

A Valeant Pharma menedzsmentje megemelte az idei évi várható számokat, aminek hatására a részvények hatalmasat emelkedtek, 24%-os pluszban zárták a keddi kereskedést - foglalta össze az eseményeket Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 32 864,04 ponton, az előző hetinél 92,26 ponttal, 0,28 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalomban.

Ambíciózus tervek a Tesla-nál, elegendő ez a részvényeseknek?

Ambíciózus tervek a Tesla-nál, elegendő ez a részvényeseknek?

A Tesla legújabb gyorsjelentésében több, mint kétszeresére emelkedő bevételről olvashattunk, miközben az autóértékesítések is új csúcsra emelkedtek. Elon Musk ambiciózus tervei töretlenek - tette hozzá Kovács Bálint az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Jelentős hegymenet a MOL-ban, új Richter árfolyamcsúcs április során

Jelentős hegymenet a MOL-ban, új Richter árfolyamcsúcs április során

Az év negyedik hónapjában 216,8 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a befektetők. Átlagosan 12 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a BÉT azonnali piacán. A vezető részvények közül kiugrott teljesítményével a MOL, a Richter pedig történelmi csúcsot döntött.

A MOL-ban van most a legnagyobb sztori a BÉT-en

A MOL-ban van most a legnagyobb sztori a BÉT-en

Az április a közgyűlések hónapja a magyar tőzsdén, de ez a tény általában nem szokott meglepetést okozni. A MOL mégis tartogatott sztorit mostanra, a cég bejelentette, hogy szétdarabolja a részvényeit, miután a korábbi névérték nyolcadát éri majd a papír.

A MOL is követheti a régiós olajcégeket: megindulhat az árfolyam emelkedés

A MOL is követheti a régiós olajcégeket: megindulhat az árfolyam emelkedés

A MOL az év első négy hónapjában alulteljesítő volt. Köszönhető volt ez annak, hogy a CEZ tervezte a részvények eladását. Mára ez a tranzakció realizálódott, így ez a fajta a kockázat megszűnt. Ennek hatására várhatóan a MOL árfolyama, a versenytársakéhoz hasonlóan, emelkedni fog

Érdekes trade lehet egy Wizz Air- Lufthansa páros

Érdekes trade lehet egy Wizz Air- Lufthansa páros

Jó kilátások előtt van a Wizz Air, Tunkli Dániel, a Concorde részvényelemzője szerint 21 fontos jövő évi célárral számolhatunk. Ezzel összhangban a Lufthansa is szép jövő elé néz, ám hosszútávon túlértékelt a részvény, így a szakember szerint érdemes lehet shortolni a részvényt.

Erős volt a részvénypiaci forgalom a magyar tőzsdén március során

Erős volt a részvénypiaci forgalom a magyar tőzsdén március során

275 milliárd forintra bővült a márciusi forgalom a februárihoz képest, így a napi forgalom is erősebb lett átlagosan kb. 2 milliárd forinttal. A blue chip papírok közül most a Richter volt, amely emelkedést mutatott. A legnagyobb forgalmat a Concorde Értékpapír bonyolította le.

A Richterben volt és lehet a legnagyobb sztori továbbra is

A Richterben volt és lehet a legnagyobb sztori továbbra is

Lezárult március, jó erős forgalmat hozott a magyar parkettre. Cinkotai Norbert, a KBC Equitas részvényelemzője volt a vendégünk a Bank Centerben. Mint elmondta, a következő időszakban is a Richter lehet a favorizált eszköz a blue chipek között, a gyorsjelentés óta jól teljesít.

Kiszállt a CEZ a MOL-ból! Diszkont áron lehet ma vásárolni?

Kiszállt a CEZ a MOL-ból! Diszkont áron lehet ma vásárolni?

Ma reggel jelentette be a CEZ, hogy könyvépítés keretében 18700 forintos árfolyamon értékesítette 7,651 millió darab MOL részvényét, amely 7,5%-os diszkontot jelent a tegnapi záróárhoz képest - mondta el Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. Private Banking referense.

A Groupama egy nagyobb OTP részvénypakettől szabadult meg tegnap

A Groupama egy nagyobb OTP részvénypakettől szabadult meg tegnap

Tegnap piaczárás után a nagy tulajdonosnak számító Groupama 8,26 millió OTP részvényen adott túl. A hírek szerint az ár amin a tranzakció végbement, az a tegnapi zárószintnél 5,6%-al alacsonyabb - foglalta össze Kiss Tamás, az Equilor Private Banking referense.

Egyelőre óvatosan a Snapchat-el, sokat kell még bizonyítani a papírnak

Egyelőre óvatosan a Snapchat-el, sokat kell még bizonyítani a papírnak

A Snapchat tőzsdei bevezetése egyelőre nem egy sikersztori, a 24 dolláros IPO-hoz képest járt már 20 dollár alatt is a részvény. Egyelőre a fundamentumok nem igazolnak számottevő emelkedést, ezért nem érdemes vásárolgatni belőle, maximum technikai alapon.

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen