hirdetés
TERMÉSZET
Remekül vannak az átültetett fák a liget közepén

Remekül vannak az átültetett fák a liget közepén

A faátültetésben világhírű, közel 50 éves tapasztalattal és 1 millió sikeres átültetésessel a háta mögött álló német Opitz GmbH és magyar partnere, a Galapagos Zoo Service Kft. végzett faátültetési és előkészítési munkálatokat a tavalyi év végén az egykori Hungexpo irodák területén, a Városligetben. Most megnéztük, hogy érzik magukat az átültetett fák, hogy halad a további egy átültetendő fa előkészítése.

Egyre nagyobb fenyegetést jelent az emberiség az állatvilágra

Egyre nagyobb fenyegetést jelent az emberiség az állatvilágra

A világnépesség növekedése és az élelem, az ivóvíz, valamint a lakható területek iránti növekvő igény miatt ötven éven belül „soha nem látott” mértékű kihalási kockázatnak lesznek kitéve a világ állatfajai - figyelmeztetnek a szakértők.

A madárlesés jó hatással lehet a mentális egészségünkre

A madárlesés jó hatással lehet a mentális egészségünkre

Még nem ért véget a madáretetés szezonja, amit mindenképpen érdemes lehet kihasználni. Kiderült ugyanis, hogy azzal, ha segítünk tollas kis barátainknak meghódítani a kertet és átvészelni a telet, valójában saját magunkkal is jót teszünk.

Furcsa alakú felhő okozott ijedtséget Japánban

Furcsa alakú felhő okozott ijedtséget Japánban

Íme az újabb bizonyíték arra, hogy milyen csodás képződményeket hozhat létre a természet.

Városliget – természetismereti tanösvény

Városliget – természetismereti tanösvény

Budapest természetes és természetközeli erdei, gyepjei, tavai, vízfolyásai európai viszonylatban is számottevő természeti értékekkel rendelkeznek. A város közigazgatási határain belül a kutatások alapján 268 madárfaj előfordulása bizonyított, mely a hazai avifauna 66%-a. Vadon élő növények tekintetében is hasonlóan meglepő értékeket kapunk, a 2200 faj közül ugyanis több, mint 1400-zal mind a mai napig találkozhatunk a fővárosban, melybe természetesen nem tartoznak bele a távoli tájakról betelepített fajok.

hirdetés
Уровень СО2 в атмосфере бьет в 2016-ом все рекорды

Уровень СО2 в атмосфере бьет в 2016-ом все рекорды

A CO2 szint a 2016-os évben most a legmagasabb

Показатели концентрации углекислого газа в атмосфере Земли бьют в 2016 году все рекорды. В заявлении Всемирной метеорологической организации говорится, что это произошло на фоне мощного природного явления Эль-Ниньо – тёплого сезонного течения поверхностных вод пониженной солёности в Тихом океане.

Прекрасное далёко: как природа разрушает свои достопримечательности

Прекрасное далёко: как природа разрушает свои достопримечательности

Hogy teszi tönkre a természet saját csodáit

К югу от Агадира 23 сентября под воздействием океанических волн обрушилась одна из двух каменных арок пляжа Легзира — одной из самых известных природных достопримечательностей Марокко. RT вспоминает, каких ещё природных красот мы с вами лишились по вине природы.

Ferenc pápa szerint a természet bántalmazása meggyónandó bűnnek számít

Ferenc pápa szerint a természet bántalmazása meggyónandó bűnnek számít

Amikor a természetet bántalmazzuk, az embereket is bántjuk, a bolygónk elleni bűnöket meg kell gyónni, a föld irgalmasságért kiált - irta Ferenc pápa a teremtett világért szeptember elsejére meghirdetett imanapon kibocsátott üzenetében, amelyet a Vatikán csütörtökön közölt honlapján.

Feltaláló: a kavicsok alakja idővel a Gömböcéhez közelít

Feltaláló: a kavicsok alakja idővel a Gömböcéhez közelít

A világhírű magyar találmány, a Gömböc formája a természetben is megjelenik: a sziklák, kavicsok, homokszemek alakja a kopásukkal a Gömböcéhez közelít, azonban soha nem éri el azt - közölte a szerkezet egyik feltalálója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Ötből egy növényfajt fenyeget a kihalás a világon

Ötből egy növényfajt fenyeget a kihalás a világon

Évente mintegy 2000 új növényfajt fedeznek fel – sajnos azonban ezek egy jelentős részét egyúttal a kihalás veszélyezteti. Ráadásként pedig fontos élelmiszernövények és gyógyszerek készítéséhez használt fajok is kihalhatnak a jövőben.

A hosszabb élet titka lehet egy szép kert

A hosszabb élet titka lehet egy szép kert

Manapság a természetet szinte egészen kizárjuk az otthonainkból, pedig egy növényekkel teli kert egy új kutatás szerint akár jelentős kedvező hatással is lehet az élettartamunkra, ráadásul a mentális egészségünk szempontjából sem elhanyagolható az általa kifejtett hatás.

Ősi és modern: Craig Kosak szürreális festményei

Ősi és modern: Craig Kosak szürreális festményei

Craig Kosak a természet ősi erejét és a szürreális elemeket egyesíti festményein, amellyel egészen egyedülálló hatást ér el. A bátor színhasználat, érdekes kompozíciók és a látványos képi elemek mind-mind érdekesebbé teszik a műveit.

Hiúz és farkas találkozása

Hiúz és farkas találkozása

A napokban a WWF közzétett egy videót, amelyen egy farkas és egy hiúz találkozása látható. Az egyedülálló felvételhez hozzáfűzték, hogy az eurázsiai hiúz és a szürke farkas Európában kis híján kihalt. Az EU természetvédelmi szabályozásnak, és a természetvédők kitartó munkájának hála ez a két faj mégsem tűnt el – és sor kerültet az ehhez hasonló, elképesztő találkozásokra!

A hímzés visszatér – az internetet már meghódították a hímzett állatportrék

A hímzés visszatér – az internetet már meghódították a hímzett állatportrék

Érdekes módon a festés és a modern díszítő eljárások mellett a kézi hímzés egy ideig mintha visszaszorult volna – most azonban újból egyre népszerűbb, és számos új, érdekes formában „hódít” az interneten. Ezek egyike az elképesztően látványos hímzett mini állatportré.

A kongói fegyveres konfliktus a keleti síkvidéki gorillák kihalásához vezethet

A kongói fegyveres konfliktus a keleti síkvidéki gorillák kihalásához vezethet

Megdöbbentő mértékben csökkent a keleti síkvidéki gorillák egyedszáma a Kongói Demokratikus Köztársaság háború-sújtotta keleti területén egy jelentés szerint. A világ legnagyobb főemlősét így a kihalás fenyegeti.

A montanai őslakosok szeretnék visszakapni a bölényeiket

A montanai őslakosok szeretnék visszakapni a bölényeiket

Mintegy 140 év után a montanai őslakos törzsek vezetői szeretnék, ha visszatérnének hozzájuk annak a bölénycsordának a leszármazottai, amelyeket még közel száz éve ejtettek fogságba és szállítottak el Kanadába, egy természetes élőhelyre.

Félmilliárd forintos turisztikai beruházást adtak át Szendehely-Katalinpusztán

Félmilliárd forintos turisztikai beruházást adtak át Szendehely-Katalinpusztán

Félmilliárd forintos turisztikai beruházást, kerti kisvasutat, kilátót, szálláshelyeket adtak át kedden a Nógrád megyei Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpontban, ahol megállapodást írtak alá az erdei kisvasutak népszerűsítéséről is.

Néprajzkutató: a húsvét egyben a természet újjáéledésének ünnepe

Néprajzkutató: a húsvét egyben a természet újjáéledésének ünnepe

A húsvét, vallási vonatkozásai mellett, egyben a természet újjáéledésének ünnepe, és már a kereszténység előtti időkben ünnepelték ezt az időszakot - mondta a néprajzkutató az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.

Angliában a gyerekek egyre kevesebb időt töltenek el a szabadban

Angliában a gyerekek egyre kevesebb időt töltenek el a szabadban

Legtöbbjükhöz képest még a rabok is gyakrabban érintkeznek a friss levegővel.

One man's mission to save Indonesia's orangutans

One man's mission to save Indonesia's orangutans

Egy férfi küzdelme Indonézia orángutánjaiért

With forests disappearing at an alarming rate, zoologist leases land from government to give primates safe haven.

Veszélyeztetett növényfajokat sikerült felfedezni egy internetes „fényképtárban”

Veszélyeztetett növényfajokat sikerült felfedezni egy internetes „fényképtárban”

Két nagyon ritka liliomfélét fedezett fel egy botanikus egy olyan honlapon, ahová veszélyeztetett állat- és növényfajok fotóit töltik fel egy bristoli alapítvány kezdeményezésére.

Ha kell, saját testükkel óvják meg a ligetben álló fákat a tüntetők

Ha kell, saját testükkel óvják meg a ligetben álló fákat a tüntetők

Továbbra is civil aktivisták őrzik a fákat a Városligetben. Sokan közülük ott is éjszakáztak, az akciót pedig készek bármeddig folytatni. Karácsony Gergely, a PM társelnöke, Zugló polgármestere pártállástól függetlenül mindenkit arra kér, hogy ha kell, saját testével óvja meg a ligetben álló fákat. A PM egyúttal bejelentette: feljelentést tesz az ősfák kiirtása miatt.

Miért ad ki furcsa hangot a fenyő tavasszal?

Miért ad ki furcsa hangot a fenyő tavasszal?

A forgalmas városokban kevésbé, de a parkokban, erdőkben – ha egy kicsit csendben álldogálunk – hallani kezdhetjük tavasszal a fenyők különleges, egyenletes „kopogását”. De mi is ez a hang igazából?

A természet humorérzéke

A természet humorérzéke

A videó olyan furcsa formájú zöldségeket, gyümölcsöket mutat be, amelyek megmosolyogtathatnak, vagy éppen ámulatba ejthetnek szinte minden nézőt.

Kedvezett az enyhe tél a kullancsoknak – kullancsinvázió jöhet

Kedvezett az enyhe tél a kullancsoknak – kullancsinvázió jöhet

A kullancsok számára kifejezetten kedvező volt az elmúlt enyhe, csapadékos tél, így az idei évben is kullancsinvázióra lehet számítani – írta az MTI egy szerdai sajtóbeszélgetésre hivatkozva. A kullancsok nem csak a háziállatok, de akár az emberek egészségre is veszélyesek lehetnek.

Sokkal fontosabb számunkra a természet közelsége, mint ahogyan azt eddig gondoltuk

Sokkal fontosabb számunkra a természet közelsége, mint ahogyan azt eddig gondoltuk

Lehet, hogy mégsem kéne hatalmas betondzsungeleket építeni.

Védett madarakat fogott be egy baranyai férfi, de lebukott

Védett madarakat fogott be egy baranyai férfi, de lebukott

Nem éppen vidám látvány fogadta azokat a rendőröket, akik az összesen negyven, illegálisan befogott madarat lefoglalták. A baranyai férfi apró kalitkába zsúfolta az illegálisan befogott madarakat, ahol vastagon állt az ürülék, és elhullott társaik mellett kellett élniük a rab madaraknak.

Kiemelt szerep jut a félelemnek az egyes ökoszisztémák egészséges működésében

Kiemelt szerep jut a félelemnek az egyes ökoszisztémák egészséges működésében

A ragadozóktól való félelem akár óriási változásokat is okozhat az egyes életközösségek alakulásában – ehhez pedig arra sincs szükség, hogy ténylegesen elejtsenek egy-egy állatot a ragadozók.

Papagáj-szafari Peruban

Papagáj-szafari Peruban

Bizonyára mindannyiunkat lenyűgöznek az óriási, színes papagájok – természetes élőhelyükön azonban a legszerencsésebbek akár egész csoportnyit is megfigyelhetnek belőlük.

Elbűvölő látvány a „tűz-vízesés”

Elbűvölő látvány a „tűz-vízesés”

Minden évben egy rövid ideig látható narancssárgás színben tündökölve az a vízesés, amelyet ha a napfény megfelelő szögben ér, egészen olyan látványt nyújt, mintha a sziklák közül nem is víz, hanem forró tűz zubogna alá. Természetesen erről szó sincs - a fotósok és a turisták azonban a legjobb időpontokban előszeretettel látogatják a ritka látvány miatt a területet.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen