hirdetés
VÁDEMELÉS
Vádemelést javasolnak a ballagókra savat öntő nő ellen

Vádemelést javasolnak a ballagókra savat öntő nő ellen

Tavaly júniusban savval öntötte le a ballagókat egy nő Kecskeméten, mivel úgy vélte, a fiatalok túl hangosak. Az esetet követően a diákok és a velük lévő tanár arról számoltak be, hogy foltokat mart ki a ruhájukból a rájuk öntött anyag, a folyadék egy része pedig a bőrüket is érte. A rendőrség vádemelést javasolt az ügyben.

Vádat emelt az ügyészség Bróker Marcsi ügyében

Vádat emelt az ügyészség Bróker Marcsi ügyében

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a milliárdos csalással gyanúsított, Bróker Marcsiként elhíresült nő ügyében - tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.

Brutális gyilkosság miatt emeltek vádat egy szolnoki férfi ellen

Brutális gyilkosság miatt emeltek vádat egy szolnoki férfi ellen

Vádat emeltek és életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását indítványozták egy 21 éves szolnoki férfival szemben, aki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szerint tavaly nyáron különös kegyetlenséggel, pénzért megölt meg egy másik férfit - közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

Baltával követelte elmaradt munkabérét egy férfi

Baltával követelte elmaradt munkabérét egy férfi

Kis híján megölte munkaadóját baltával egy 41 éves férfi Miskolcon, mert nem kapta meg járandóságát, ellene a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Vádemelést javasoltak egy új-zélandi férfit Budapesten halálosan bántalmazó ausztrál férfi ellen

Vádemelést javasoltak egy új-zélandi férfit Budapesten halálosan bántalmazó ausztrál férfi ellen

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást egy halált okozó testi sértéssel gyanúsított ausztrál férfi ügyében a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.

hirdetés
Vádat emeltek a tolmács ellen, aki ellentétesen fordította le egy arab gyanúsított nyilatkozatát

Vádat emeltek a tolmács ellen, aki ellentétesen fordította le egy arab gyanúsított nyilatkozatát

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség egy 63 éves, arab nyelvű szakfordító-tolmácsként dolgozó budapesti nő ellen - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Lopott árammal termesztettek kábítószert Veresegyházon

Lopott árammal termesztettek kábítószert Veresegyházon

Vádat emeltek négy veresegyházi férfi ellen, akik marihuánaültetvényeket működtettek lopott árammal - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Khalid Mohamed Omar Ali: man charged with preparing terrorist knife attack near Parliament

Khalid Mohamed Omar Ali: man charged with preparing terrorist knife attack near Parliament

Vádat emeltek a férfi ellen, akinél több kést is találtak a brit Parlament közelében

A 27-year-old man who was arrested while carrying knives near Parliament has been charged with preparing terrorist acts. Khalid Mohamed Omar Ali was charged with preparation of terrorist acts and unlawful possession of explosive substances.

Vádat emeltek a ladi emberölés feltételezett elkövetője ellen

Vádat emeltek a ladi emberölés feltételezett elkövetője ellen

Különös kegyetlenséggel ölte meg volt osztálytársát egy férfi Lad községben az ügyészség szerint, ezért a napokban vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t szerdán.

Vádat emelt az ügyészség Mengyi Rolanddal szemben

Vádat emelt az ügyészség Mengyi Rolanddal szemben

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken.

Vádemelést javasolnak a tolatás közben gázoló fiatal ellen

Vádemelést javasolnak a tolatás közben gázoló fiatal ellen

A rendőrség vádemelést javasol egy 19 éves férfi ellen, aki tolatás közben elütött egy idős nőt Jánossomorján.

Fillont beidézték vádemelésre, de nem lép vissza

Fillont beidézték vádemelésre, de nem lép vissza

Francois Fillon, a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje nem lép vissza annak ellenére sem, hogy a családja feltelezett fiktív parlamenti állásai ügyében eljáró vizsgálóbírók március 15-re beidézték, hogy ismertessék vele a vádemelést.

Akár halálbüntetést is kaphat Kim Dzsongnam két feltételezett gyilkosa

Akár halálbüntetést is kaphat Kim Dzsongnam két feltételezett gyilkosa

Vádat emelnek szerdán az ellen a két nő ellen, akik feltehetőleg részt vettek, illetve belekeveredtek az észak-koreai vezető – Kim Dzsongun – évek óta külföldön élő féltestvérének, Kim Dzsongnamnak a megölésében – közölte a malajziai főügyész.

Kalauzra támadt egy ittas utas Borsodban

Kalauzra támadt egy ittas utas Borsodban

Kalauzra támadt egy ittas utas, aki Tokajban jegy nélkül szállt fel a vonatra. A Szerencsi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene - közölte a vádhatóság az MTI-vel csütörtökön.

Vádat emeltek egy 180 milliós, biztosító elleni csalás miatt

Vádat emeltek egy 180 milliós, biztosító elleni csalás miatt

Egy biztosítótársaság terhére elkövetett, több mint 180 millió forintos csalás miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség.

Nem emeltek vádat a Veronánál balesetet szenvedő busz sofőrje ellen

Nem emeltek vádat a Veronánál balesetet szenvedő busz sofőrje ellen

Noha korábban olasz lapok erről értesültek, mégsem gyanúsították meg a Veronánál balesetet szenvedett busz sofőrjét – írta a Magyar Idők.

Vádat emeltek egy fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő nő ellen

Vádat emeltek egy fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő nő ellen

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki kilenc fiatal lányt, köztük több kiskorút bírt rá prostitúcióra - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.

Vádat emeltek Galambos Lajos és társai ellen

Vádat emeltek Galambos Lajos és társai ellen

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást és félmillió forint összegig pénzbeni vagyonelkobzás kiszabását indítványozva emelt vádat Galambos Lajos zenész ellen az ügyészség.

Vádat emeltek a kínzást élőben megosztó fiatalok ellen

Vádat emeltek a kínzást élőben megosztó fiatalok ellen

Gyűlölet-bűncselekmény, emberrablás és testi sértés miatt emeltek vádat a négy chicagói fiatal ellen, akik a Facebook-on élőben osztották meg, amint egy szellemileg visszamaradott másik fiatalt kegyetlen kínzásoknak vetnek alá. Az eset nagy felháborodást váltott ki, többek között Barack Obama amerikai elnök is kifejezte, hogy „megvetendő gyűlölet-bűncselekménynek” tartja a kegyetlen kínzást.

Vádat emeltek a halálra éheztetett gyöngyösi kislány szülei ellen

Vádat emeltek a halálra éheztetett gyöngyösi kislány szülei ellen

Vádat emelt a halálra éheztetett másfél éves gyöngyösi kislány szülei ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt a Heves Megyei Főügyészség - tájékoztatta a vádhatóság szóvivője szerdán az MTI-t.

Vádat emelhetnek Lagzi Lajcsi ellen, ő azonban bizakodó

Vádat emelhetnek Lagzi Lajcsi ellen, ő azonban bizakodó

Miután majdnem másfél év – 447 nap – után a rendőrség befejezte a nyomozást, az ennek során keletkezett aktát vádemelési javaslattal küldték tovább a Budaörsi Járási Ügyészségnek – írta a Blikk.

Vádat emeltek a katonára támadó szír férfival szemben

Vádat emeltek a katonára támadó szír férfival szemben

Vádat emelt az ügyészség azzal a szír férfival szemben, aki Röszke közelében rátámadt egy katonanőre - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Baltával vágta fejbe egy ismerősét

Baltával vágta fejbe egy ismerősét

A 72 éves kunszentmiklósi férfival szemben a Bács-Kiskun megyei rendőrök vádemelést javasoltnak. A férfi korábban egy baltával vágta fejbe egy ismerősét.

Vádemelést jósol Trumpnak a professzor

Vádemelést jósol Trumpnak a professzor

Allan Lichtman 30 éve telibe találja az elnökválasztás végeredményét, most egyebet is megjósolt

Arra számít, hogy Donald Trump elnöksége idő előtt véget ér egy vádemelés miatt. A RICO-törvénnyel csaphatnak le rá.

Volt felesége megölésével bízta meg ismerősét egy férfi

Volt felesége megölésével bízta meg ismerősét egy férfi

Emberölés előkészülete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy 43 éves soproni férfi ellen, aki volt felesége megölésével bízta meg egyik ismerősét - tájékoztatta a megyei főügyészség hétfőn az MTI-t.

Vádat emeltek egy apaji férfi ellen, aki megölte, majd elásta lakótársát

Vádat emeltek egy apaji férfi ellen, aki megölte, majd elásta lakótársát

Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2014-ben egy vita hevében megfojtotta, felakasztotta, majd elásta ismerősét egy apaji ház udvarán - tájékoztatta a főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Magyarországon már egy leharcolt Lada sincs biztonságban

Magyarországon már egy leharcolt Lada sincs biztonságban

Ha eddig azt hitte, hogy a bűnözőket csak a nagyobb „vadak” érdeklik, akkor sajnos ki kell ábrándítanunk!

Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy balatonboglári vállalkozó

Félmilliárd forintnyi áfát csalt el egy balatonboglári vállalkozó

Kínai lámpákat adtak-vettek papíron egymás között a cégeiken keresztül, így 470 millió forint áfát csalt el egy balatonboglári vállalkozó a társaival - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

Vádemelés lett az országos razziából Belgiumban

Vádemelés lett az országos razziából Belgiumban

Belgiumban vádemelés lett a péntek éjszakai országos razziából. Több mint negyven helyen csapott le a rendőrség, végül 12 embert vittek be. Hármuk ellen vádat is emeltek a nap végére. A kormány rendkívüli ülést tartott szombaton. Biztonsági kérdésekről tanácskoztak. Négy kormánytag személyes védelmét megerősítette a rendőrség pénteken, miután figyelmeztetést kapott, hogy úton van Európa felé az Iszlám Állam terrorszervezet egy akciócsoportja.

Vádat emeltek egy robbanóeszközöket gyűjtő férfi ellen

Vádat emeltek egy robbanóeszközöket gyűjtő férfi ellen

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fémkereső segítségével robbanóeszközöket és lőszereket gyűjtött - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen