Életmód

Alzheimer alakulhat ki, ha nem tisztul kellőképpen az agy

Kutatók szerint az alváshiány, pontosabban a nem megfelelő időtartamú mélyalvás lehet részben a felelős az Alzheimer-kór kialakulásáért. A teszteket egyelőre csak egereken végezték el, ám nemsokára jöhetnek az emberi kísérletek is.
Idős bácsi Újabb lépést tehetnének az Alzheimer-kór feltérképezésében (Forrás: Stocksnap/Lili Popper)

Oregon Health & Science University (OHSU) dolgozója, Jeffrey Iliff mélyen vizsgálja az Alzheimer-kór kialakulása és az alváshiány okozta hatások közötti kapcsolatot. Feltevése szerint elképzelhető, hogy mivel az agy nem tud kellőképpen megtisztulni, így a betegség létrejöttéért felelős toxinok felhalmozódhatnak.

Az agykutató munkatársaival együtt először állatkísérletekbe fogott bele. Egy 2009-es kutatás szerint, amit a Washingtoni Egyetem tudósai végeztek el, az derült ki, hogy nagyobb mennyiségű amiloidplakk tapad le azoknak az egereknek az agyában, amelyeknél alvásmegvonást idéztek elő. Ezek az amiloidplakkok pedig szorosan összefüggnek a betegség kialakulásával.

Az elképzelés egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hiszen az már régóta bizonyos, hogy az Alzheimer-kórnak és az alvászavaroknak közük van egymáshoz, csak eddig még nem tudtak pontos kapcsolati képet felállítani a kutatók.

AlvásA mélyalvás hiánya lehet a kulcs (Forrás: Stocksnap/Elisabet Dominguez)

Az állatok agyában egy érdekes folyamat megy végbe mélyalvás közben. Az agyat körülvevő színtelen, átlátszó folyadék, azaz agy-gerincvelői folyadék visszaáramlik. Ez biztosítja, hogy a toxinok kiürüljenek az agyból, tehát megtisztuljon.

Iliffnek és az OHSU csapatának az egerekkel nem volt túl nehéz dolga. Az ő esetükben egy úgynevezett ablakot vágtak az állatok koponyájára. Ezen keresztül vizsgálták a folyamatokat. Ez persze nem igazán kivitelezhető emberekkel is, márpedig a következő kísérletekben már ők lesznek az alanyok. Abban azonban szinte biztosak lehetünk, hogy a fejlett technológiának és az orvostudománynak köszönhetően valahogy megoldják a feladatot a kutatók.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen