hirdetés
Életmód

40 év tapasztalata: a csokoládé valóban okosabbá tehet

Egy az 1970-es évek óta folyó kutatásban a résztvevők kognitív képességeit vizsgálták mintegy negyven éven keresztül, az eredmény pedig talán meglepő: a rendszeresen csokoládét fogyasztók jobban teljesítettek a teszteken.
Csokoládé és kakaó A csokoládé valóban jót tesz az agynak (Forrás: besthealthmag.ca)
hirdetés

Az eredmények nagyon meglepőek, ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb csokoládéban viszonylag sok cukor is található, amelynek azonban éppen ellenkező hatást „kellett volna” kiváltania, ráadásul arra még a kutatásokat végző szakemberek sem tudtak rájönni, mi okozhatja, hogy a csokoládé ilyen pozitív hatással bír.

Merrill Elias az 1970-es évektől kezdte vizsgálni mintegy 1000 ember kognitív képességét New York Államban. Eredetileg egyetlen speciális témát vizsgált, méghozzá a vérnyomás és az agyi teljesítőképesség közötti összefüggést. Negyven év után azonban egészen másféle tanulságot vont le, mint amire számított.

Amikor a kutatás már javában folyt, a kutatók úgy döntöttek, megkérdezik a résztvevőktől, hogy egészen pontosan milyen ételeket szoktak fogyasztani. Végül nem csak az bizonyosodott be, hogy az étrend a vizsgált vérnyomásértékekre hatással volt, hanem az is, hogy aki legalább egy héten egyszer – függetlenül attól, hogy egyébként hogyan táplálkozott – csokoládét evett, jobban teljesített a társainál.

Az előző hónapban szintén megjelent egy újabb tanulmány a témában, amely nagyon hasonló eredményeket mutatott. Kiderült továbbá, hogy – noha a csokoládéfogyasztás az agyi teljesítőképesség valamennyi aspektusát pozitívan érintette – leginkább a vizuális-térbeli memória, a munkamemória, illetve az absztrakt gondolkozás képességei mutattak javulást.

Az egyelőre tisztázatlan, hogy a csoki miért van ilyen jó hatással az agyra, ám egyes feltételezések szerint a kakaóban is megtalálható flavanolok, a flavonoidok bizonyos fajtái felelősek a kedvező hatásokért. Minél keserűbb, sötétebb egy csoki, annál több ilyen vegyület található benne, a csokoládén kívül a teában, a vörösborban, de egyes gyümölcsökben is találkozhatunk ilyen flavonoidokkal.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen