hirdetés
Életmód

Nem feltétlenül hizlalnak a zsiradékok

Sokáig tartotta magát a nézet, miszerint a zsírt és a növényi olajokat jóformán teljes egészében ki kell hagyni az étrendünkből, ha fogyni szeretnénk, ezt a feltevést azonban néhányan megkérdőjelezték. Egy újabb kutatás is azt támasztja alá, hogy ennél azért árnyaltabb a helyzet. Azért persze nem mindegy, hogy milyen zsírról van szó!
Zsírokban gazdag ételek A kutatás résztvevőinek úgynevezett mediterrán diétát kellett követniük (Forrás: completelifewellness.com)
hirdetés

Hiába tűnik egészen logikusnak, hogy a zsiradékokban gazdag étrendtől hamar meghízunk, egy új kutatás szerint mindez nem egészen így van. Sőt, bizonyos zsiradékok még segíthetnek is az ideális alak megőrzésében.

A kutatásban részt vevő nőknek és férfiaknak úgynevezett mediterrán diétát kellett követniük, tehát sok növényi fehérjét és egészséges zsiradékot – többek között olívaolajból és magvakból származott az étrendjükben szereplő zsiradék mennyiségének legnagyobb része – kellett fogyasztaniuk.

Amint arra a kutatók felfigyeltek, végül a sok növényi olajat fogyasztó csoport esetében nagyobb mértékű fogyás volt megfigyelhető, mint akár azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztottak semmilyen zsírt.

Mégis, Dr. Ramon Estruch, a Barcelonai Egyetem munkatársa, egyben a kutatásvezető szerzője megjegyezte, hogy sok túlsúlyos és elhízott ember fél attól, hogy akár egészséges olajokat, növényi zsiradékokat is fogyasszon, mert attól tartanak, hogy ez már önmagában elég ahhoz, hogy még több súlyfelesleget felszedjenek.

A kutatás során öt évig figyelték a mediterrán diéta hatását az egészségre Spanyolországban – összesen 7500 személy vett részt a kutatásban, akik legnagyobb része elhízott vagy túlsúlyos volt, és akik vagy 2-es típusú diabéteszben szenvedtek, vagy pedig a szívbetegség legalább három kockázati tényezője fennállt esetükben.

A résztvevőket három csoportra osztották. Az első csoportba sorolt embereknek legalább négy evőkanálnyi extraszűz olívaolajat kellett megennie, a második csoport tagjainak mediterrán diétát kellett fogyasztana úgy, hogy napi négyszer ettek olajos magvakat, míg a harmadik a kontrollcsoport volt.

A The Lancet orvosi lapban június hatodikán megjelent tanulmány szerint az öt év alatt az olívaolajat és a magvakat fogyasztók egyaránt kevés, de a kontrollcsoportnál jelentősebb mennyiségű súlyfelesleget adtak le.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen