hirdetés
Életmód

A „kreatív” emberek kevésbé tartanak a haláltól

A kreativitással összefüggő teljesítmény és tevékenységek a Kenti Egyetem kutatói szerint csökkenthetik a haláltól való félelem mértékét azok esetében, akik fontosnak tartják az életükben a kreativitást.
Idős nő A kreatív teljesítmény a kreatív beállítottságú emberek esetében csökkenti a haláltól való félelmet (Forrás: boredpanda.com)
hirdetés

A kreatív emberekről, így például a nemrég irodalmi Nobel-díjjal elismert Bob Dylanről gyakran feltételezzük, hogy az motiválja őket, hogy maradandó kulturális örökséget hagyjanak maguk után. Azzal, hogy emlékezetes kreatív munkát végeztek, a kreatív alkotók – így például Leonard Cohen vagy David Bowie – a haláluk után is „tovább élnek” a kultúránkban.

Ezzel szemben, amikor 2015-ben Irakban az Iszlám Állam terroristái elpusztították az ősi építményeket és emlékeket, a terrorszervezet egyfajta szimbolikus tettet hajtott végre, amellyel nagy mértékű negatív hatást fejtettek ki a teljes társadalomra azáltal, hogy a kulturális örökséget rombolták.

Rotem Perach, a Kenti Egyetem alá tartozó School of Psychology posztgraduális kutatója Arnaud Wisman közreműködésével azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a haláltól való félelemre a kreatív ambícióknak és az elért kreatív teljesítménynek.

Mint megfigyelték, a nagy kreatív ambíciók és a jelentős elért, kreatív eredmények hatására az emberek sokkal rugalmasabban kezelték a halál kérdését mint azok, akik kevésbé voltak kreatívak, vagy kevésbé voltak ebben sikeresek.

A kutatók szerint most először vizsgálják tapasztalati módszerrel azt, hogy a kreativitás miként enyhítheti a szorongást azok esetében, akik számára a kreativitás a kulturális világnézetük központi elemét jelenti. A kutatásban összesen 108 diákból álló csoportot vizsgáltak.

A tanulóknak két kérdőívet kellett kitölteniük, amelyek alapján a kreatív teljesítményüket, illetve a kreatív ambíciójukat vizsgálták. Azok a diákok, akik esetében a kreatív teljesítmény magas szintű kreatív ambíciókkal párosult, kevésbé aggódtak a saját halálukkal kapcsolatosan, mint a kontrollcsoport tagjai.

Azok esetében azonban, akiknek nem voltak kreatív ambícióik, a kreatív teljesítmény hatására nem mutatkozott jelentős mértékű eltérés a kontrollcsoporthoz képest abban, hogy hogyan éreznek a saját halálukkal kapcsolatban.

A kutatás szerint tehát azok számára, akiknek fontos a kreativitás, az, ha jelentős kreatív teljesítményt tudhatnak maguk mögött, segíthet leküzdeni a halállal kapcsolatos szorongást.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen