hirdetés
Életmód

Már 1-2 órával kevesebb alvástól is „veszélyesebbé” válnak az autóvezetők

Majdnem kétszeresére növeli a közlekedési balesetek kockázatát, ha egy 24 órás időintervallumban valaki akár csak 1-2 órával kevesebbet alszik a kelleténél – derült ki egy új jelentésből
Álmos vezető Aki öt óránál kevesebb alvás után vezet, közel olyan kockázatot vállalhat, mint aki ittasan ül a volán mögé (Forrás: libertyinsurance.com.vn)
hirdetés

Már egy-két óra alváshiány is kétszeresére növeli a közlekedési balesetek bekövetkezésének kockázatát a jelentés szerint, ám talán ennél is meglepőbb, hogy tizenegyszeresére emelkedik a baleset bekövetkezésének kockázata akkor, ha valaki egy nap négy óránál kevesebbet aludt.

Dr. David Yang, a jelentést készítő AAA Foundation for Traffic Safety (AAA Közlekedésbiztonsági Szervezet) igazgatója és kollégái szerint akár halálos következményekkel is járhat, ha valaki autót vezet úgy, hogy előzőleg hét óránál kevesebbet aludt.

Mindez annyiból egyáltalán nem meglepő, hogy az alváshiány rontja a koncentrációs képességünket, és álmossághoz vezet, így aztán az utakon is nehezebb figyelni amellett, hogy a reakcióidő is csökken, ami a megfelelő döntések meghozásának képességében nagy hátrányt jelent.

A szervezet egy korábbi felmérése szerint az autóvezetők 97 százaléka szerint az álmosan vezetés „teljesen elfogadhatatlan viselkedés”, ezzel ugyanis a sofőrök nem csak magukat, hanem mások épségét és életét is veszélybe sodorhatják.

A széles körű elutasítottság ellenére azonban átlagosan háromból egy sofőr már saját bevallása szerint is vezetett álmosan. Még meglepőbb, hogy átlagosan 25-ből egy megkérdezett el is aludt a megkérdezését megelőző egy hónapban a volán mögött.

Az amerikai Centers for Disease Control and Prevention adatai szerint az álmosan vezetés hatására csak 2013-ban 72 ezer baleset történt, amelyben 44 ezer ember sérült meg – emellett 800 halálesetet is okozott az álmos vezetés az Egyesült Államokban.

Az AAA Foundation for Traffic Safety munkatársai nemzeti felmérések alapján elemezték, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a kialvatlanul vezetés. A felmérésekben összesen 7234 amerikai autóvezetőről gyűjtöttek információt, akik a 4751 baleset valamelyikében érintettek voltak 2005 júliusa és 2007 decembere között. A rendőrségi vizsgálat során a baleset résztvevőinek el kellett mondaniuk többek között azt is, hogy mennyi időt aludtak az elmúlt napon – beleértve ebbe bármilyen, akár fél órás szunyókálást is az elmúlt 24 órában.

A kutatók ennek alapján úgy figyelték meg, hogy akik a 24 óra alatt csak 6-7 órát aludtak, átlagosan 1,3-szer nagyobb eséllyel szenvedtek balesetet, mint azok, akik legalább 7 órát aludtak. A csupán 5-6 órát, illetve 4-5 órát alvók 1,9-szer, illetve 4,3-szer nagyobb eséllyel szenvedtek balesetet, míg a négy óránál kevesebb ideig alvók esetében ez a kockázat 11,5-szeresére nőtt.

Ezzel az öt áránál kevesebbet alvók olyan kockázatnak voltak kitéve, mint akik ittasan vezettek – érzékeltette a probléma súlyosságát a szervezet igazgatója.

A kutatók elmondták, hogy a felmérésük eredményei esetleg pontatlanok lehetnek azért, mert egyrészt az emberek maguk mondták meg, hogy hány órát aludtak, és véletlenül vagy szándékosan téves értéket is mondhattak, másfelől viszont nem szűrték ki azt, hogy mennyi alkoholt ittak az emberek.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen