Életmód

A fogamzásgátló tabletta újabb veszélyére bukkantak

Egy új kutatás szerint még veszélyesebb mellékhatása lehet a fogamzásgátló tablettáknak, mint azt eddig gondoltuk.
Tabletta Idővel pont a mellrák kialakulásának kockázatát csökkenthetnék a tabletták (Forrás: Pexels.com)

Nők milliója szedi világszerte a különböző fogamzásgátló tablettákat, ám ezeknek a gyógyszereknek az elsőgenerációs verziójától még manapság sem térünk el olyan mértékben, mint kellene. Pedig a gyógyszerfejlesztő cégeknek lenne bőven min dolgozniuk - vallja Beverly Strassmann humánbiológus.

A professzor többedmagával olyan kutatásba fogott bele korábban, amely során a hét legnépszerűbb és legtöbbet eladott fogamzásgátló hatásait vizsgálták. Kiderült, hogy ezek szedése négyszeresére emeli a progesztin vérszintjét, valamint 40 százalékkal megnőtt az etinil ösztradiol szint is, amely egy szintetikus ösztrogén, és amely hatására megnövekedhet a mellrák kialakulásának kockázata is.

Mindazonáltal a professzor szerint ez még nem jelenti azt, hogy egyből a kukába kell dobnunk a fogamzásgátló tablettánkat, hiszen ez a módszer nagyon hatékony, több szempontból hasznos is a szervezet számára, sőt, a későbbiekben pont ezeknek a szedése csökkentheti le a mellrák kockázatát. Minden a gyógyszerfejlesztő vállalatokon múlik, akiknek kötelességük, hogy még fontosabb előrelépéseket tegyenek a fogamzásgátló szerek fejlesztése ügyében.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen