hirdetés
Életmód

A természet értékes „boldogságforrás” lehet

A természet apró szépségei – így például a kertek, szobanövények, apró élőlények – fontos boldogságforrást jelenthetnek mindannyiunk számára, amennyiben szakítunk időt arra, hogy valóban megcsodáljuk őket – derül ki egy, a Journal of Positive Psychology nevű lapban publikált tanulmányból.
Kert Néhány növény, esetleg egy kert is igazán pozitív hatással lehet a hangulatunkra (Forrás: currell.com)
hirdetés

Holli-Anne Passmore, a kanadai Brit Columbiai Egyetem Ph. D. hallgatója, egyben a kutatás vezetője megfigyelte, hogy már az is boldogabbá tehet és pozitívan hathat az általános jóllétünkre, ha napi néhány percen át a természet szépségeit figyeljük.

A kutató 395 hallgatót „toborzott”, akiket véletlenszerűen osztott három csoportba.

  • Az első csoportnak az volt a feladata, hogy lefotózzák azokat a természethez kapcsolódó dolgokat, amelyekre felfigyeltek, és jegyezzék fel, milyen érzelmeket váltottak ezek ki belőlük.
  • A második csoportnak ugyanezt kellett tennie az emberek által készített tárgyak, például épületek vagy gépek esetében.
  • A harmadik csoportnak nem adtak semmilyen feladatot.

MadarakNem feltétlenül az a fontos, hogy „mennyi természet” vesz körül, hanem az, hogy mennyi figyelmet fordítunk a természet megfigyelésére (Forrás: blog.libero.it)

A kutatásba vont embereknek nem kellett semmilyen különleges helyre ellátogatniuk, hanem éppen azokat a figyelmüket felkeltő dolgokat kellett lefotózniuk, amelyekkel a mindennapi életükben találkoztak.

„Ez nem arról szólt, hogy órákat töltsenek a szabadban vagy hosszú sétát tegyenek a vadonban, hanem a buszmegállóban lévő fáról a város közepén, és arról a pozitív hatásról, amelyet az az egy fa képes az emberekre gyakorolni” – mondta a kutató.

Holli-Anne Passmore-t a kutatás során valósággal elhalmozták a résztvevők a lelkes beszámolókkal: több mint 2500 fotó és feljegyzés született.

A kutató megfigyelte, hogy azok a résztvevők, akik a természeti „jelenségeket” fotózták, összességében nagyobb mértékű boldogságról és jóllétről számoltak be, mint a többiek, ráadásul nyitottabbak voltak a szociális kapcsolatokra is, valamint arra, hogy társaikkal megosszák az erőforrásokat.

SzobanövényekSaját szobanövényeink is sok örömet okozhatnak (Forrás: sunset.com)

Holli-Anne Passmore megjegyezte, hogy jelentősen magasabb volt a természetet figyelő résztvevők jólléte azokhoz képest, akik az emberek által készített tárgyakat figyelték. Korábbi kutatások alkalmával egyébként ugyancsak arra következtettek, hogy a „zöldebb” környezetben élők mentális egészségére, sőt, élettartamára is pozitív hatással lehet a természet közelsége.

Ahogyan arról már írtunk, a madarak jelenléte a lakókörnyezetben például ugyancsak nagyon sokat számíthat az emberek hangulatát illetően.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen