hirdetés
Életmód

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden.
Influenzaoltás A kép illusztráció (Forrás: cover-tek.com)
hirdetés

Szlávik János azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy az úgynevezett ausztrál influenza idén 137 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus és új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is.

Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is. Ez nem jelent százszázalékos védelmet, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.

A főorvos elmondta: Magyarországon még mindig alacsony, 20-25 százalékos az átoltottság, miközben a kívánatos szint legalább 40 százalékos lenne.

Hangsúlyozta: a jelenlegi légúti megbetegedéseket még nem az influenza okozza, mivel az általában december végén jelenik meg. Vagyis még mindenki időben beoltathatja magát, mivel a védettség kialakulásához, mintegy két hét szükséges - mondta Szlávik János.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen