hirdetés
Életmód

Kis mértékben növelheti a mellrák kockázatát a nőknél a sok szalonna és kolbász fogyasztása

Kis mértékben növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát a nőknél, ha rendszeresen esznek feldolgozott húsfélét, például szalonnát és kolbászt - állapította meg egy új kutatás, amely elemzéséhez több mint egymillió nő adatait használta fel.
Kolbászok Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már korábban közölte, hogy a feldolgozott húsfélék rákkeltő hatásúak lehetnek (Forrás: pixabay.com / Karl Allen Lugmayer)
hirdetés

Az amerikai kutatók az International Journal of Cancer folyóiratban publikált munkájukban 15 korábbi tanulmány adatait elemezték, és arra jutottak, hogy azoknál a nőknél, akik sok feldolgozott húsfélét fogyasztanak, 9 százalékkal emelkedik a mellrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik kevés ilyesmit esznek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már korábban közölte, hogy a feldolgozott húsfélék rákkeltő hatásúak lehetnek.

Szakértők azonban óvatosságra intettek a tanulmány megállapításaival kapcsolatban, és arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyes nők valóságos kockázata "igen csekély", az inkább a népességre kivetítve érzékelhető - fűzte hozzá a tanulmányt ismertető BBC News honlapjának cikke.

Az összességében több mint egymillió nő adatain alapuló tanulmány kapcsolatot talált a feldolgozott húsfélék fogyasztása és a mellrák kialakulása között, azt azonban nem tudta világosan bizonyítani, hogy a rákot tényleg ezek a húsfélék okozták-e. A tanulmány 15 korábbi kutatást elemzett, azok azonban különbözőképpen határozták meg azt, hogy mi számít túlzott fogyasztásnak a feldolgozott húsfélékből.

Egy brit tanulmányban például a napi 9 grammnál több számított soknak - ami heti két-három szelet pirított bacont jelent -, más tanulmányokban azonban sokkal nagyobb mennyiség számított kockázatosnak.

Az elemzett kutatások a résztvevők elmondása alapján rögzítették, hogy mit ettek, és a későbbi követések során vizsgálták, hogy kiknél alakult ki mellrák. Ezzel ugyanakkor az a probléma, hogy azoknál, akik különböző mennyiségű feldolgozott húsfélét fogyasztottak, más olyan életmódbeli különbségek is előfordulhattak, ami miatt mellrákjuk lett.

Nagy-Britanniában minden száz nőből 14-nél alakul ki mellrák élete valamelyik szakaszában. A 9 százalékos kockázatnövekedést úgy is le lehet fordítani, hogy ez nagyjából minden száz nőre jutó további plusz egy esetet jelent.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a rákkockázatot a feldolgozott húsfélék okozzák, a vörös húsok fogyasztásánál nem találtak ilyen kapcsolatot. A WHO a vörös húsokat a "feltehetően rákkeltő" kategóriába sorolta.

Maryam Farvid, a Harvard Orvosi Egyetemének kutatója, a tanulmány vezető szerzője az eredmények tükrében a húsfogyasztás csökkentését javasolta, de nem tanácsolta az elhagyását az étrendből.

Jelenleg az ajánlott mennyiség napi nem több mint 70 grammnyi vörös hús.

A feldolgozott húsfélék - a bacon, a kolbász, a hot dog, a szalámi, a sonka, a sózott, szárított, pácolt marhahús - különböző tartósítási eljárásokkal készülnek. Több elmélet is született arról, hogy miért emelhetik a rákkockázatot, az egyik szerint a pácsó hathat a húsban lévő fehérjére, amitől az rákkeltővé válik.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen