hirdetés
Gazdaság

Csaknem négymilliárdos fejlesztés a szekszárdi költségvetésben

Csaknem négymilliárd forintos fejlesztési kerettel elfogadta csütörtökön a szekszárdi közgyűlés a város idei, 10,5 milliárd forintos költségvetését.
szekszárd Szekszárd egy légifelvételen (Forrás: Ip-szekszard.hu)
hirdetés

A rendeletet a 15 tagú, fideszes többségű testület 10 igen szavazattal hagyta jóvá, hárman nemmel voksoltak, ketten tartózkodtak a szavazásnál. A napirend vitájában a közgyűlés szocialista és PM-es tagjai jelezték, hogy nem támogatják a költségvetést.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester a közgyűlést követően újságíróknak azt mondta: a helyi adóbevételeknek köszönhetően sikerült növelni a városüzemeltetésre fordítandó összeget, amelyre idén 800 millió forint jut. A saját bevételek terhére külön forrást biztosít az önkormányzat szociális juttatásokra - mondta, megemlítve, hogy a tavaly megszűnt állami gyógyszerár-támogatást idén március 1-jétől Szekszárdon ismét bevezetik. Erre 30 millió forintot különítettek el.

Az összesen 3,9 milliárd forint értékű fejlesztések között kiemelte a Modern városok program keretében tervezett útépítéseket, amire hárommilliárd forint állami támogatást kapott a tolnai megyeszékhely. Az összegből több mint 11 kilométernyi vízelvezetőt építenek a szekszárdi borvidéken, és újjáépítenek 4 kilométernyi útszakaszt, amely a 6-os főút régi nyomvonalán, a város észak-nyugati részén halad át.

A közgyűlés arról is döntött, hogy az önkormányzat a már rendelkezésre álló támogatás összegét tőke- és hozamgarantált befektetéssel három hónapra leköti.

(MTI)



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A jövedéki adóbevallás elkészítésében is segít a NAV

A jövedéki adóbevallás elkészítésében is segít a NAV



Fokozatos gyengülés jellemezheti a forintot a 2018-as évben

Fokozatos gyengülés jellemezheti a forintot a 2018-as évben



Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelkedett az üzemanyagok ára


ÜZEMANYAG,     MOL,     BENZIN

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen