hirdetés
Gazdaság

50 éves mélypontot érhet el a világ bortermelése

A világ bortermelése várhatóan több mint öt évtizedes mélypontját éri el ebben az évben a Nemzetközi Szőlészeti és Borszervezet (OIV) előrejelzése szerint.
Bor Több európai országban is kedvezőtlen volt az időjárás idén (Forrás: deluxe.lk)
hirdetés

Az OIV szerint elsősorban a világ három fő bortermelő országában – Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban – tapasztalt szélsőséges időjárási jelenségek miatt várható a világ bortermelésének a korábbi évekhez képest történő visszaesése.

A világ teljes borkibocsátása az előrejelzés szerint a tavalyi évhez képest nyolc százalékkal csökken, ami nagyjából 247 millió hektolitert jelent. Ennek hatására emelkedhet a bor ára, valamint a gazdasági válság következtében a keresletben tapasztalt visszaesés miatt felgyülemlett globális többlet egy része is eltűnhet.

A Nemzetközi Borszervezet becslései szerint az olasz bortermelés 23 százalékkal, 39,3 millió hektoliterre csökken, míg Franciaországban 19 százalékos csökkenés és összesen 36,7 millió hektoliter előállított bor várható. Az Európai Bizottság előrejelzései szerint Franciaországban 1945 óta ebben az évben lesz a legrosszabb a szüret. Ugyancsak jelentős, 15 százalékos csökkenéssel lehet számolni Spanyolországban, ahol 33,5 millió hektoliter bort állíthatnak elő idén.

A fent részletezett körülmények eredményeként a kistermelők számára, akik gyakran már az előző években is kevesebb bort állíthattak elő, valós problémát jelenthet, hogy esetleg el kell adniuk családi birtokaikat, mivel ha a bankok nem nyújtanak számukra valamilyen segítséget, másként nem tudnának boldogulni – vetette fel Rupert Millar, a The Drinks Business nevű gazdasági lap borászati rovatának szerkesztője.

„Az pedig egy másik kérdés, hogy ez közülük hányakkal történik meg” – tette hozzá.

Az Európán kívüli borvidékeket illetően azonban már sokkal optimistábbak az OIV előrejelzései. Ausztráliában például várhatóan 6 százalékkal 13,9 millió hektoliterre nő a tavalyi évhez képest a borkibocsátás, míg Argentínában akár negyedével is több – 11,8 millió hektoliter – bort állíthatnak elő idén.

Az Egyesült Államokban – amely a világ negyedik legnagyobb bortermelője, és egyben legnagyobb fogyasztója – a kaliforniai bozóttüzek által véghez vitt pusztítás ellenére várhatóan csak 1 százalékkal csökken ebben az évben a bortermelés.

Az OIV előrejelzésében nem tértek ki olyan jelentős bortermelőkre, amilyen például a tavaly 11,4 millió hektoliter bort előállító Kína.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást

Aláírták az idei MÁV-bérmegállapodást



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen