hirdetés
Gazdaság

Az EP szigorúbb fogyasztóvédelemi szabályokat fogadott el

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szigorúbb fogyasztóvédelemi szabályokat fogadott el az online vásárlások esetében, ugyanis felmérések szerint az utazással, szórakozással, ruházattal, elektronikai termékekkel és hitelezéssel foglalkozó elektronikus kereskedelmi oldalak több mint egyharmada megsérti az uniós fogyasztóvédelmi jogot.
Európai Parlament Az EP szigorúbb fogyasztóvédelemi szabályokat fogadott el (Forrás: wag10blog.wordpress.com)
hirdetés

Az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a fogyasztók erősebb védelmét és a csalások hatékonyabb kivizsgálását biztosító jogszabályt 591 szavazattal 80 ellenében 15 tartózkodás mellett fogadták el.

Az új szabályok azokat a joghézagokat szüntetik meg, amelyek részben az országonként különböző jogalkalmazásból adódnak.

Az elfogadott és aktualizált Fogyasztóvédelmi együttműködés keretében a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok szorosabb együttműködésben és több eszközzel vehetik fel a harcot a szabályok gyakran határokon átnyúló internetes megszegése ellen.

A csalásokat feltáró nyomozás során a hatóságok ezentúl információt kérhetnek a webdoldalakat regisztráló cégtől, titkos tesztvásárlást végezhetnek, és büntetést róhatnak ki. Rendelkezhetnek arról, hogy kétes működésű oldalakra a fogyasztókat értesítő automatikus figyelmeztetés kerüljön ki, valamint el is távolíttathatnak bizonyos törvénysértő tartalmakat. A kereskedőket kártérítésre kötelezhetik, a fogyasztóknak pedig kártérítési felvilágosítást adhatnak.

Amennyiben a jogsértő magatartás a tagállamok és az Európai Unió lakosságának legalább kétharmadát érinti, a válaszlépéseket a tagállami hatóságok helyett az Európai Bizottság irányítja. A jogszabálynak köszönhetően a fogyasztóvédelmi civil szervezetek nagyobb szerepet kapnak a jogsértések jelzésében és orvoslásában.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A NAV 93 adózónál tárt fel jelentős adóhiányt a harmadik negyedévben

A NAV 93 adózónál tárt fel jelentős adóhiányt a harmadik negyedévben


NAV,     ADÓZÁS,     ADÓHIÁNY

Csökken a benzin és a gázolaj ára

Csökken a benzin és a gázolaj ára


BENZIN,     GÁZOLAJ,     ÜZEMANYAG

hirdetés
Kampány indul a mézfogyasztás ösztönzésére

Kampány indul a mézfogyasztás ösztönzésére



Évente 200-500 tonna szelídgesztenye terem

Évente 200-500 tonna szelídgesztenye terem



Szépségápolási termékeket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem

Szépségápolási termékeket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen