hirdetés
Gazdaság

18,3 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben

Az idei harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Épületterv A kép illusztráció (Forrás: wallpaperscraft.com)
hirdetés

A növekedés a vállalkozások kapacitásbővítő fejlesztéseinek, a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott projektekkel összefüggő munkálatoknak, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének volt köszönhető - tette hozzá a hivatal.

Az előző negyedévihez mérve 3,5 százalékkal volt nagyobb a beruházások szezonálisan kiigazított volumene.

A gép- és berendezésberuházások 20,2, az építési beruházások 17,4 százalékkal haladták meg a tavalyi harmadik negyedévit, amikor 2,1 százalékos növekedést, illetve 13,8 százalékos visszaesését mért a KSH.

A beruházási teljesítmény közel hattizedét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 18,3, a több mint egytizedet realizáló költségvetési szerveknél 64,6 százalékos volt a növekedés mértéke, elsősorban az uniós forrásból történő fejlesztések következtében.

A nemzetgazdasági beruházásokból 30 százalékkal részesedő feldolgozóiparban a második negyedévi 9,2 százalék után. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipari beruházások háromtizedét realizáló járműgyártás invesztíciói járultak hozzá. Jelentős bővülés következett be a villamos berendezések gyártásában és az elektronikai iparban is.

Az építőiparban az előző negyedévi 19,9 százalék után éves összehasonlításban 50,2 százalékkal nőttek a beruházások a harmadik negyedévben. Ezzel párhuzamosan a második legnagyobb beruházónak számító ingatlanügyletek területén 19,4 százalékosra gyorsult a beruházások növekedése a második negyedévi 10,2 százalékról, amihez a lakásépítések és -felújítások mellett az üzleti célú ingatlanfejlesztések is hozzájárultak.

A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 11,2 százalékkal nőtt. Az uniós forrásból finanszírozott autópálya-, autóút- és vasútépítések mellett a fuvarozással foglalkozó vállalkozások is növelték fejlesztéseiket - közölte a KSH.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás beruházási volumene 21,6 százalékos emelkedéséhez továbbra is a - kereskedelmi szálláshelyek forgalomnövekedésével párhuzamosan zajló - szállodaépítések és -felújítások járultak a leginkább hozzá. 

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén megvalósult 50,8 százalékos növekedésben a középületek és közterületek felújításával, valamint a rend- és katasztrófavédelemmel kapcsolatos kiadások is szerepet játszottak. Az oktatásban 85,8, a humán-egészségügyi, szociális ellátásban 94,8 százalékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbi, alacsony bázist az idei harmadik negyedévben.

Az első háromnegyed évben 22,6 százalékos volt a beruházási volumen növekedése a tavalyi év azonos időszakához mérve, amikor 12,2 százalékos volt az éves összevetésű visszaesés. Az építési beruházások 24,3, a gépvásárlások 21,1 százalékkal nőttek változatlan áron számolva. A feldolgozóiparban 15,8, az építőiparban 30,6 százalékos volt az emelkedés.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
150 ezer forint felett illetékköteles az ajándék

150 ezer forint felett illetékköteles az ajándék


ILLETÉK,     AJÁNDÉKOZÁS,     ADÓ

Új védjegy garantálja a magyar hal minőségét

Új védjegy garantálja a magyar hal minőségét


HAL,     MEZŐGAZDASÁG,     FM

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen