hirdetés
Tech

A Samsung Galaxy S9 elődjénél is drágább lesz

Kiszivárgott információk szerint a Samsung a hamarosan bemutatásra kerülő Galaxy S9 okostelefonját a korábbi modellnél mintegy 35 fonttal, vagyis átszámítva több mint 10 ezer forinttal drágábban adja majd.
Samsung Galaxy S9 A Samsung Galaxy S9 elődjénél is drágább lesz (Forrás: Twitter / PhoneRadar)
hirdetés

Az új készüléket a tervek szerint a jövő hónapban mutatják be, és márciusban már meg is lehet majd vásárolni – de úgy tűnik, nem igazán jutányos áron. Kiszivárgott információk szerint ugyanis az egyik legdrágább okostelefon lesz a Galaxy S9 – írja az Independent.

Várhatóan az 5,8 hüvelykes S9 és a 6,2 hüvelykes S9+ egy időben mutatkozik be, az utóbbi erősebb, nagyobb készülék pedig még drágább is lesz, mint az előbbi.

A kisebb modell ára 950 ezer, míg a nagyobbiké 999 ezer dél-koreai von lesz Dél-Koreában az ETNews jelentése szerint. Ez az Egyesült Királyságban 625, illetve 660 fontot, az Egyesült Államokban pedig 885, illetve 935 dollárt jelent – átszámítva ezek nagyjából 215 ezer, illetve 227 ezer forintnak felelnek meg.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az okostelefonok ára országonként eltérő lehet, így előfordulhat az is, hogy Európában vagy az Egyesült Államokban az adott készüléket magasabb áron lehet beszerezni.

Amikor először megjelent Dél-Koreában, a Samsung Galaxy S8 készülékért 935 dél-koreai vont kértek a kereskedők, ekkor az Egyesült Királyságban 689 fontért, vagyis a koreai árához képest nagyjából 74 fonttal drágábban lehetett beszerezni az S8-ast.

Így aztán aligha jelentene nagy meglepetést, ha az S9 is némileg drágábban érkezne Nagy-Britanniába: becslések szerint az S9-ért 700 font körüli összeget kell majd fizetniük a brit vásárlóknak, míg a nagyobbik változatért 800 font körüli összeget kérhetnek el a kereskedők.

Az egyelőre még be nem mutatott okostelefonokról február 25-én Barcelonában „rántják le a leplet”, és noha a várakozások szerint elsőre a megszólalásig hasonlítanak majd az S8 és S8+ készülékekre, azért jelentősebb újításokkal is felszerelték őket. Így például a hátsó ujjlenyomat-olvasót is használhatóbbá tették...



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen