hirdetés
Belföld

Az európai Magyarországért tüntetett vasárnap délután az MSZP-Párbeszéd és a DK

Összefogást sürgettek, illetve utcai tüntetésekre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok az MSZP-Párbeszéd és a DK vasárnapi fővárosi tüntetésén, hogy így váltsák le az Orbán-rendszert.
Az MSZP, DK és Párbeszéd a Sargentini-jelentés kapcsán szervezett tüntetése Budapesten, a Bem téren 2018. szeptember 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos Az MSZP, DK és Párbeszéd a Sargentini-jelentés kapcsán szervezett tüntetése Budapesten, a Bem téren 2018. szeptember 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos
hirdetés

    Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt: a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti szavazás megmutatta, hogy "Orbán Viktor nem Európa erős embere, hanem megbélyegzett populista", akit, miközben a kereszténydemokrácia építését hirdeti, a kereszténydemokrata pártok képviselői szavaznak le. Véleménye szerint politikájával a magyar miniszterelnök "a múltat választotta, nem a jövőt, a Keletet választotta, nem a Nyugatot", a strasbourgi döntés pedig az Európa-pártiak győzelme az Európa-ellenesekkel szemben.

    Tóth Bertalan azt hangsúlyozta: nem a Sargentini-jelentést elítélő parlamenti határozatra van szükség, hanem olyan előterjesztésekre, amelyekkel rendezni lehet az abban kifogásolt problémákat.

    Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke folyamatos utca tüntetésekre szólított fel, hogy így döntsék meg a kormány hatalmát. A népnek mostantól nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy a sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa ezt a rendszert - fogalmazott. A politikus a szerbiai, egyiptomi és szlovákiai példákra hivatkozva azt mondta, hogy ott is a folyamatos demonstrációk váltották le a kormányokat.

    A parlamenti demokrácia színfalai mögött ma diktatúra van és diktatúrákat nem a parlamentben szoktak megdönteni - jelentette ki. Nem lehet addig megnyugodni, amíg az utca tömege lemondásra nem kényszeríti Orbán Viktort, amíg új szabályok, új médiaszabályozás új kampányfinanszírozás mellett nem lesz új választás - szögezte le. 

    Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, jobban szeretik a hazájukat annál, minthogy féljenek attól, hogy a miniszterelnök lehazaárulózza őket. Hangsúlyozta, büszke azokra az EP-képviselőkre, akik igennel szavaztak a Sargenti-jelentés elfogadásakor. Haza csak ott van, ahol jog van, aki lebontja a jogállamot, az ne hivatkozzon a haza érdekére, hanem szégyellje magát - fogalmazott a zuglói polgármester.

    Első lépésként meg kell akadályozni, hogy Orbán Viktor Magyarország szétverése után szétverje az Európai Uniót is - mondta a politikus. Ezután meg kell erősíteni az EU szociális pillérét, ezért minél több progresszív, Európa-párti képviselőt kell Brüsszelbe küldeni - tette hozzá. Azok a politikusok, akik szétverik az európai uniós álmot, azok "egyszerű ügynökök" - közölte. 

    A következő EP-választáson nem lehet engedni, hogy "Orbán Viktor többségbe kerüljön", hogy az EP-ben a miniszterelnök pártkatonái legyenek többségben - mondta. Aztán az önkormányzati választásokon meg kell szervezni a szabadság kis köreit - tette hozzá.

    Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerint az Orbán-rendszer kiépülésének egyik első, szimbolikus lépése volt, amikor "kisajátították a kokárdát", ezért kérte, legyen az a vége "hogy visszavesszük nemzeti jelképeinket".

    Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője azt kérte, ne azt méricskéljék, hogy ki jobb- vagy baloldali, hanem össze kell fogni a gyermekeik és unokáik érdekében.

    Iványi Gábor metodista lelkész arról beszélt, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásakor nem Magyarországgal szemben, hanem az ország jelenlegi kormányával szemben foglaltak állást az EP-képviselők. 

    A tüntetésen a tömeg megtöltötte a Bem tér jelentős részét, látni lehetett magyar és európai uniós zászlókat, valamint a három szervező párté mellett a Momentum jelképeit is.

    A demonstráció után a résztvevők egy része a Kossuth térre ment, időszakos útlezárás és rendőri felvezetés mellett. A térre nem engedte be a rendőrség a tüntetőket felvezető járművet, a szervezőknek le kellett szerelniük róla a hangosítást. Ezután a rendezvény a Parlament előtt folytatódott, mintegy három-négyszáz ember részvételével. 

    Gyurcsány Ferenc újabb tüntetést hirdetett kedd estére a Parlament mellé:

    A Fidesz szerint az ellenzék még most sem tudják elfogadni a magyar emberek döntését - reagált a kormánypárt a Sargentini-jelentést megszavazó MSZP, DK és Párbeszéd vasárnapi budapesti tüntetésére.

    Az ellenzéki politikusok "Brüsszelt és a bevándorláspárti politikusokat támogatták Strasbourgban, és őket képviselik idehaza is" - olvasható a Fidesz közleményében.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Megvannak a hatoslottó 46. heti nyerőszámai

Megvannak a hatoslottó 46. heti nyerőszámai



hirdetés
Megvannak az ötöslottó 46. heti nyerőszámai

Megvannak az ötöslottó 46. heti nyerőszámai



Kigyulladt egy épület tetőszerkezete a főváros VI. kerületében

Kigyulladt egy épület tetőszerkezete a főváros VI. kerületében



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen