hirdetés
Tudomány

Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban a teljes érésig

Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban, petefészekszövetben a legkorábbi fázistól egészen a teljes érésig brit és amerikai tudósok.
Petesejt Szélesedhet a rendelkezésre álló termékenységi kezelések skálája (Forrás: pixabay.com)
hirdetés

A Molecular Human Reproduction című szaklap pénteki számában közölt tanulmány szerzői azt írták, hogy eredményeik segítségével a jövőben a meddőség új gyógymódjait, valamint regeneratív, vagyis saját őssejtet felhasználó terápiákat fejleszthetnek ki.

Korábbi kísérletekben egerek petesejtjeit növesztették laboratóriumban olyan érettségig, amelyben élő utódot tudtak létrehozni, valamint emberi petesejtet is növesztettek már viszonylag érett állapotig.

Az edinburgh-i kutatókórházban és a New York-i Humán Reprodukciós Központban végzett új kutatás az első, amelyben az emberi testen kívül növeltek petesejtet a legkorábbi fázistól a teljes érésig.

"Szélesedhet a rendelkezésre álló termékenységi kezelések skálája azzal, ha képesek vagyunk érett emberi petesejtet növeszteni. Most a petesejt fejlődését elősegítő feltételeket optimalizáljuk és tanulmányozzuk, mennyire egészségesek a kifejlett sejtek"

- mondta el Evelyn Telfer, a kutatás egyik vezetője.

Független szakértők azonban arra figyelmeztettek, hogy sok a munka addig, amíg a laboratóriumban növesztett petesejt készen állhat arra, hogy spermiummal megtermékenyítsék és egészséges embrió fejlődjön belőle.

Darren Griffin genetikus, a Kenti Egyetem professzora szerint amennyiben javítják az eljárás biztonságát és sikerességi arányát, akkor segíthet a rákbetegeknek termékenységüket megőrizni a kemoterápia ellenére, javíthat a meddőségi kezeléseken és segíthet a tudósoknak, hogy még pontosabban megértsék az emberi élet legkorábbi szakaszának biológiáját.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor

Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor


ROZSOS ISTVÁN,     GYÁSZ,     ORVOS

Elkészült a kihalt emlősöket is összegző első világtérkép

Elkészült a kihalt emlősöket is összegző első világtérkép


DÁNIA,     ÁLLATVILÁG,     KUTATÁS

hirdetés
hirdetés
loading...
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen