hirdetés
Időjárás

Vasárnap viharos szél váltja fel a nagy esőzést

A napok óta Nyugat-Európa felett örvénylő ciklon hullámzó frontzónája fölénk húzódik, majd vasárnap lassan át is vonul felettünk. A front áthaladását jelentős mennyiségű csapadék és zivatarok kísérik, míg elvonulását követően viharos széllökésekkel áramlik be a hűvösebb levegő. Az ország északkeleti harmadában a tartósan felhős idő, a csapadék és a lehűlés együttes hatásaként vasárnap a legmagasabb hőmérsékletet nem dél körül, hanem reggel mérhetjük majd.
időjárás 2018. 04. 01. Vasárnap napközben nagy területen számíthatunk viharos széllökésekre.
hirdetés

Vasárnap reggelig jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak ezt követően vékonyodhat, illetve csökkenhet a felhőzet nyugat felől. Addig több alkalommal is várható kiadós eső, főleg a Dunától keletre zivatar is lehet.

Délig a Dunától keletre, estére már csak egészen északkeleten lehet borult az ég, és további jelentős esőre is ott kell számítani, a Dunántúlon a több órás napsütés mellett már csak futó záporok alakulhatnak ki. Összességében a legtöbb eső - 30-50 mm - az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben várható.

A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. (Forrás: Met.hu)

A szél északnyugatira fordul, és nagy területen viharossá fokozódik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek átmeneti viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között, de általában 7 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 7 és 16 fok között várható, az északkeleti tartósan felhős területeken reggel áll be a maximum.

Forrás: OMSZ



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Többnyire napos idő várható szerdán

Többnyire napos idő várható szerdán



Kedden a nap második felében több órára kisüthet a nap

Kedden a nap második felében több órára kisüthet a nap



hirdetés
Nem adott elsőbbséget a szirénázó mentőautónak

Nem adott elsőbbséget a szirénázó mentőautónak



Nyilvánosságra került az LMP-s összetűzés hangfelvétele

Nyilvánosságra került az LMP-s összetűzés hangfelvétele



Romániában a közutak több mint egyharmadán nincs aszfaltburkolat

Romániában a közutak több mint egyharmadán nincs aszfaltburkolat



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen