JEMMA HÍREI
Szellemhajók szállították a líbiai gázt Olaszországba

Szellemhajók szállították a líbiai gázt Olaszországba

Illegális nemzetközi földgázkereskedelmet lepleztek le Líbia és Olaszország között: a csempészek engedéllyel nem rendelkező "szellemhajókkal" szállították a líbiai gázt Szicíliába, majd onnan eladták az olasz és európai piacra - közölte a cataniai ügyészség szerdán.

Közel 5000 Kárpát-medencei középiskolás indul az 5. PénzSztár Versenyen

Közel 5000 Kárpát-medencei középiskolás indul az 5. PénzSztár Versenyen

1240 négyfős, 14-22 évesekből álló középiskolás csapat részvételével, október 12-én indult a PénzSztár verseny. Az idén már ötödik alkalommal kerül megrendezésre a verseny, ahol a győztes csapat tagjai fejenként 100 ezer forintot és egy-egy okostelefont vihetnek haza.

Hatályon kívül helyezték a Római-part menti védművet támogató határozatot

Hatályon kívül helyezték a Római-part menti védművet támogató határozatot

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés a római-parti védmű part menti nyomvonalát támogató április határozatát szerdán rendkívüli ülésén.

Baleset miatt lezárták az M60-as autópályát Pécs mellett

Baleset miatt lezárták az M60-as autópályát Pécs mellett

Felborult egy kamion szerdán az M60-as autópályán, Pécs közelében, a rendőrség a pálya mindkét oldalát teljes szélességben lezárta - közölte a rendőrség a honlapján.

A gyermekeket védő jogszabályok szigorítását tervezi a Fidesz

A gyermekeket védő jogszabályok szigorítását tervezi a Fidesz

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kérik az Országgyűléstől fideszes képviselők a pedofil bűncselekmények büntetésének szigorítása érdekében - közölte Selmeczi Gabriella, a javaslat egyik gazdája az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Előzetesben van a társával együtt az a bedrogozott, ittas férfi, aki vascsővel verte halálra a zsámboki idős asszonyt

Előzetesben van a társával együtt az a bedrogozott, ittas férfi, aki vascsővel verte halálra a zsámboki idős asszonyt

A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett annak a férfinak - és fiatalkorú társának - az előzetes letartóztatására, aki vascsővel vert halálra egy magatehetetlen idős asszonyt a Pest megyei Zsámbokon - közölte az MTI-vel Szabó Ferenc főügyész. A police.hu tájékoztatása szerint a Budakörnyéki Járásbíróság még aznap, kedden elrendelte a 24 éves encsi férfi és a hernádnémeti fiatalkorú fiú előzetes letartóztatását, így már mindketten rács mögött vannak.

Tárcsás Ételek Fesztiválja

Tárcsás Ételek Fesztiválja

Sőt, nem csupán tárcsán, de szabad tűzön készült finomságokkal is várnak mindenkit a fesztiválon.

Halálos baleset az M1-esen, egy sávon halad a forgalom

Halálos baleset az M1-esen, egy sávon halad a forgalom

Egy kamion és egy személyautó összeütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Tata térségében, egy ember meghalt, egy pedig megsérült - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Nagyszabású ellenzéki tüntetést tartanak a kijevi parlament előtt

Nagyszabású ellenzéki tüntetést tartanak a kijevi parlament előtt

Több ellenzéki ukrán párt és társadalmi szervezet támogatói kezdtek egységes tüntetést kedden a kijevi parlament előtt a politikai reformok folytatásáért.

Belső munka lehetett az Arton-betörés

Belső munka lehetett az Arton-betörés

Nagyjából fél milliárd forinttal távoztak azok, akik az Arton Capital-t kirabolták még ez év áprilisában. Az Index szerint belső ügy lehetett a betörés, hiszen a hátsó ajtón lévő biztonsági zárat, valamint a rácsot is kulccsal nyitották ki az elkövetők.

Hiába a kerékpársáv, mégis rendszerint elfoglalják a pizzások

Hiába a kerékpársáv, mégis rendszerint elfoglalják a pizzások

A Bartók Béla útra frissen felfestett kerékpársávra rendszeresen parkolnak a pizzakihordó autók - írja az Index.

Születésnapi fesztivál a 15 éves a Gödör Klubban

Születésnapi fesztivál a 15 éves a Gödör Klubban

Tizenöt éves lett a fővárosi Gödör Klub. A jubileum alkalmából október 26-tól 29-ig koncertek, irodalmi program és képzőművészeti kiállítás is lesz a Király utcai szórakozóhelyen.

A prémium irányba indult el az Apple, csak nehogy önmaga kokurenciájává váljon

A prémium irányba indult el az Apple, csak nehogy önmaga kokurenciájává váljon

Szeptemberben fontos bejelentések érkeztek az Apple háza tájáról, így ismét a befektetők figyelmének a középpontjába került. Az új termékek kapcsán azt látni, hogy a cég a prémium irányba indult el, ez pedig kockázatokat hordozhat, a befektetők egyelőre óvatosnak látszanak.

Tragikus baleset friss jogosítvánnyal

Tragikus baleset friss jogosítvánnyal

A fiatal lány - aki csupán pár hete szerezte meg vezetői engedélyét - barátnőjével együtt zuhant a mélybe. A sofőrt sokkos állapotban szállították kórházba, utasa azonban az orvosi ellátást követően belehalt a sérüléseibe.

Cher is szerepel a Mamma Mia folytatásában

Cher is szerepel a Mamma Mia folytatásában

Cher is szerepel a Mamma Mia filmmusical folytatásában, az Oscar-díjas színésznő, énekesnő a Twitteren közölte a hírt.

Pokolgép végzett két török katonával Észak-Irakban

Pokolgép végzett két török katonával Észak-Irakban

A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet pokolgépe két török katonával végzett hétfőn késő este az észak-iraki Záb térségében - közölte a török haderő kedden.

Szombaton rendezik Szarvaskőn a Csipkebogyó fesztivált

Szombaton rendezik Szarvaskőn a Csipkebogyó fesztivált

Népviseleti bemutató, operettgála és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket szombaton a szarvaskői Csipkebogyó fesztiválon.

Mozgalmas hét küszöbén állunk

Mozgalmas hét küszöbén állunk

A héten számos piacmozgató eseményre kerül sor, így többek között a spanyol-kalatán ellentétre, a kínai pártkongresszusra és a Moody’s lehetséges felülvizsgálatára figyelünk - mondta el Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Teljes szélességében lezárták a 8-as főutat Kámnál

Teljes szélességében lezárták a 8-as főutat Kámnál

Teljes szélességében lezárták a 8-as főutat a Vas megyei Kámnál baleseti helyszínelés és műszaki mentés idejére. A forgalmat mindkét irányból Szemenye felé terelik - közölte honlapján a rendőrség kedden.

Nőtt a Kaliforniában tomboló tűzvész halálos áldozatainak a száma

Nőtt a Kaliforniában tomboló tűzvész halálos áldozatainak a száma

Negyvenegyre nőtt a Kaliforniában tomboló tűzvész halálos áldozatainak a száma, ugyanakkor egyes helyeken sikerült megfékezni a lángokat.

Lemond a kormány, Kurz pénteken kap megbízást

Lemond a kormány, Kurz pénteken kap megbízást

Benyújtja lemondását az osztrák kormány kedden, a múlt vasárnapi választások győztes pártjának vezetője, Sebastian Kurz pedig pénteken várhatóan kormányalakítási megbízást kap - jelentette az osztrák sajtó hétfő este.

Több bizonytalanságI faktor kedvezhet az olajnak a héten

Több bizonytalanságI faktor kedvezhet az olajnak a héten

A bizonytalan világpolitika igencsak kedvez az olaj kurzusának. Az egyik ilyen tényező, az az iraki és a kurd ellentétek kicsúcsosodása, a másik pedig, hogy Trump elnök nem hitelesítette az iráni megállapodást. Nagy rá az esély, hogy a WTI elérheti az 54-55 dolláros szintet.

Harminc tonna, rászorulóknak szánt ételt szállítottak keresztül Budapesten az élelmezési világnapon

Harminc tonna, rászorulóknak szánt ételt szállítottak keresztül Budapesten az élelmezési világnapon

Harminc tonna, tizenkilenc cégtől érkezett, rászoruló családoknak szánt ételadományt szállított keresztül Budapest történelmi belvárosán egy teherautó-konvoj hétfőn, hogy felhívja a figyelmet az élelmezési világnapra.

Jóváhagyták a Dózsa György úti gázoló házi őrizetét

Jóváhagyták a Dózsa György úti gázoló házi őrizetét

A Fővárosi Törvényszék, jogerősen három hónappal meghosszabbította M. Richárdnak, a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és ellenőrzését nyomkövetővel - tájékoztatta a törvényszék sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.

Izrael egy légvédelmi üteget bombázott

Izrael egy légvédelmi üteget bombázott

Az izraeli légierő egy légvédelmi üteget bombázott Szíriában hétfőn - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Kidobták, majd többször megütötték az Index munkatársát a Király utcai KFC-ben

Kidobták, majd többször megütötték az Index munkatársát a Király utcai KFC-ben

Szabó Zoltán újságíróként, valamint tartalomfejlesztési vezetőként dolgozik a lapnál, vasárnap este azonban igencsak kellemetlen élményben részesült a Király utcai KFC-ben.

Letartóztatta a rendőrség az Agrokor volt vezetőit

Letartóztatta a rendőrség az Agrokor volt vezetőit

Nagyszabású akcióban letartóztatta a rendőrség Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalata, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor volt vezetőit - közölte az N1 horvát hírcsatorna hétfőn.

Több száz halottja van Afrika második legnagyobb terrortámadásának

Több száz halottja van Afrika második legnagyobb terrortámadásának

Információk szerint jelenleg 276-an haltak meg abban a terrortámadásban, amelyet feltételezhetőleg az al-Shabaab nevezetű terrorszervezet hajtott végre vasárnap Szomáliában. Rengeteg embert azonban még mindig nem találnak, sokakat hozzátartozóik a puszta kezükkel próbálnak előásni a romok közül.

Hiába derült ki, hogy Papp Gábor hazudott a diplomájáról, mégis a DK-sokat vonták felelősségre

Hiába derült ki, hogy Papp Gábor hazudott a diplomájáról, mégis a DK-sokat vonták felelősségre

Egy korábbi pályázatban arról lehetett olvasni, hogy a Fidesz színeiben induló, majd polgármesternek kétszer is megválasztott Papp Gábor legmagasabb iskolai végzettsége felsőfokú, a nyelvvizsga meglétének hiánya miatt azonban ez mégsem igaz.

A világirodalom egyik legismertebb művét törölték a tantervből Amerikában

A világirodalom egyik legismertebb művét törölték a tantervből Amerikában

Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című regénye hosszú évek óta a világ egyik legismertebb könyve. Egy amerikai iskolakörzetben azonban mégis törölték a tantervből.

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen