hirdetés
Időjárás

1977 óta nem volt ilyen az égen karácsonykor

Már harmincnyolc éve nem fordult elő olyan, hogy karácsonykor teljes volt a Hold – ezt követően pedig újabb közel húsz évig nem is várhatunk hasonlót.
Telihold fenyőerdő mögött Telihold fenyőerdő mögött (Forrás: imagenes.4ever.eu)
hirdetés

Legutoljára 1977-ben volt látható karácsonykor telihold az égen, az idei évben azonban a Hold éppen december 25-én éri el „legkerekebb” látványát, amint arról a Weather.com beszámolt. Újabb hasonló eseményre ráadásul csak majdnem húsz év múlva, 2039-ben számíthatunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy december huszonötödikén ritkábbak lennének a teliholdak, mint az év bármely egyéb napján, csupán azt, hogy sok idő kell ahhoz, hogy a telihold egy-egy adott napon „megismétlődjön” az évek során.

A Time and Date beszámolója szerint Budapesten (és általában véve Magyarország területén) december huszonötödikén hajnalban már megcsodálható lesz a telihold, a holdnyugta pedig kicsivel reggel hét óra előtt várható. Újra megláthatjuk azonban a pompás égitestet néhány másodperccel délután öt órát követően (17:01) északkeleten, s ha az időjárás úgy engedi, egyedülálló látványban lehet részünk.

Az idei évben éppen karácsonykor bekövetkező telihold újabb különlegessége, hogy egyben elmondható, a téli napfordulót követő éppen harmadik napon lesz látható először hasonló jelenség. Sok nép hiedelemvilágában játszott kulcsfontosságú szerepet a téli napfordulót követő első telihold, hiszen, amint azt megfigyelték, ilyenkor láthatták egész évben a legtovább a hosszan tartó éjjelt beragyogó Holdat.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Hűvösebb és szelesebb idő várható a jövő héten

Hűvösebb és szelesebb idő várható a jövő héten


HŰVÖS,     SZÉL,     NAPSÜTÉS

hirdetés
Halálos baleset történt a Csongrád megyei Deszk közelében

Halálos baleset történt a Csongrád megyei Deszk közelében


BALESET,     DESZK,     CSONGRÁD MEGYE

Kilép Meszerics Tamás az LMP-ből

Kilép Meszerics Tamás az LMP-ből



Bulizó fiatalok alatt szakadt be a padló Amerikában

Bulizó fiatalok alatt szakadt be a padló Amerikában


BALESET,     AMERIKA,     KLUB

Megvannak a hatoslottó 42. heti nyerőszámai

Megvannak a hatoslottó 42. heti nyerőszámai



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen