hirdetés
Időjárás

Napsütéses, de hideg lesz a keddi nap

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedden napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel.
Hűvös reggel A kép illusztráció (Forrás: walldevil.com)
hirdetés

Várható időjárás az ország területén kedd estig:

Délután egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, késő estére inkább már csak az Alföldön maradhatnak felhős körzetek. Elszórtan várható eső, zápor, a hegyekben, illetve késő délutántól síkvidéken is egy-egy hózápor. Éjszaka nagyrészt derült lesz az ég. Kedden napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, csak a Nyugat-Dunántúlon lehetnek időnként felhősebb időszakok. Az északnyugati, északi szél hétfőn ismét egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a Dunántúl északi felén, késő délutántól északkeleten is többfelé viharossá fokozódik. Estétől fokozatosan gyengül a szél, kedden napközben mérsékelt marad a délnyugatira forduló légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -9 fok között alakul, de egyes fagyzugokban -10, -12 fok is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között várható.

Időjárási helyzet Európában

Kontinensünk nyugati részén - Skandináviától az Ibériai-félszigetig - magasnyomás húzódik, területén felhős és napos vidékek váltakoznak. Az anticiklon peremén légörvény vonul délkelet felé, hatására a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó térségben borult, csapadékos az idő. E ciklon az Oroszország fölött felhalmozódott nagy mennyiségű hideg levegő egy részét térségünk fölé szállítja. Első hidegfrontja már a Balkán-félsziget fölött jár, a második, jóval erősebb hidegfront hétfőn vonul át Közép-Európa fölött. A hőmérséklet csúcsértéke Északkelet-Európában -5, az Ural előterében nagy területen -10, -15 fok alatt marad. A mediterrán térségben ugyanakkor 13, 18 fok a jellemző maximum-hőmérséklet. Kedd estig előbb az említett hidegfront vonul át fölöttünk, majd középpontjával egy anticiklon húzódik a Kárpát-medence fölé. Hajnalra erősen lehűl a lassan nyugalomba jutó levegő, és a sok napsütés ellenére keddre a nappali felmelegedés is mintegy 6-8 fokkal mérséklődik.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Vasárnap elér bennünket egy hidegfront

Vasárnap elér bennünket egy hidegfront


ÁPRILIS,     TAVASZ,     HIDEGFRONT

A jövő héten már valamivel szebb idő várható

A jövő héten már valamivel szebb idő várható


NAPSÜTÉS,     HIDEGFRONT,     ESŐ

hirdetés
Meghalt Földi Imre, a Nemzet Sportolója

Meghalt Földi Imre, a Nemzet Sportolója



Cigarettacsempészeket fogtak el Ásotthalmon és Röszkén

Cigarettacsempészeket fogtak el Ásotthalmon és Röszkén


ÁSOTTHALOM,     RÖSZKE,     NAV

Úszó ob - A bajnokság után kijelölték a vb-csapatot

Úszó ob - A bajnokság után kijelölték a vb-csapatot


DEBRECEN,     ÚSZÓ OB,     SÓS CSABA

Elnököt választ Franciaország - íme, a jelöltek

Elnököt választ Franciaország - íme, a jelöltek



Két fiatal alpinista halálát okozta egy lavina Romániában

Két fiatal alpinista halálát okozta egy lavina Romániában


ROMÁNIA,     BALESET,     LAVINA

A „CEU-s vircsaft” ellen tüntettek a Nyugati téren

A „CEU-s vircsaft” ellen tüntettek a Nyugati téren


BUDAPEST,     TÜNTETÉS,     CEU

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen