hirdetés
Időjárás

Jövő héten jön a hidegfront, de nem hoz nagy lehűlést

Október 3-án, kedden hazánkba érkezik egy hidegfront, melynek hatására sok helyütt besűrűsödhetnek a felhők, némi csapadék és szél is várható, ám nem lesz nagy a lehűlés.
Őszi falevél - 2017. október Esőt és szelet hozhat a hidegfront, de csak elszórtan (Forrás: Blogspot.com)
hirdetés

A hétfői napon még marad a napsütés, sőt, akár néhol még 21 fokig is felkúszhat napközben a hőmérő higanyszála, így igazán szép időre számíthatunk.

Kedden aztán egy hidegfront érkezik hazánkba, melynek hatására nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Számos helyen számíthatunk esőre, záporra, ennek ellenére jelentős csapadék nem várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11 Celsius-fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 13 és 22 fok között alakulhat.

Szerdán aztán oszladozni kezd országszerte a felhőzet, így egyre több helyen süthet ki a nap, ugyanakkor néhol megerősödhet az északnyugati szél, s a hőmérséklet sem lesz túl magas, éjszaka 4-12, míg nappal 15-20 fok körül alakulhat majd, azonban a szél miatt kissé hűvösebbnek érezhetjük már a levegőt.

Csütörtökön változóan felhős lesz az ég, s néhol a délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik majd, ugyanakkor csapadék nem valószínű. Éjszaka 3-10, nappal 17-22 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Pénteken újra megvastagodhat sokhelyütt a felhőzet, néhol eső, zápor is kialakulhat. A nyugati szél is megerősödhet, így érdemes lesz rétegesen öltözködnünk. Éjszaka a legalacsonyabb hőmérséklet 6-11 fok között alakul, míg nappal a legmelegebb órákban 13-18 fok várható.

Szombaton már újra kicsit javul az idő, kissé oszladozni kezd majd a felhőzet, de kisebb eső még szórványosan előfordulhat. A hőmérséklet 6 és 17 Celsius-fok között alakul majd, előbbire éjszaka, míg utóbbira nappal számíthatunk.

Az időjárás vasárnap sem változik már sokat a hét többi részéhet képest, felhős időre számíthatunk. A hőmérséklet 8 és 15 fok körül lesz, így igazi hűvös, őszi időben gyönyörködhetünk majd a hét utolsó napján.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Tartós, sűrű ködre figyelmeztet a Meteorológiai Szolgálat

Tartós, sűrű ködre figyelmeztet a Meteorológiai Szolgálat


PÁRA,     KÖD,     FIGYELMEZTETÉS

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen