hirdetés
Időjárás

Sok napsütésre számíthatunk a hétvégén

A hétvégén derült idő ígérkezik, és általánosságban is viszonylag sok napsütésre számíthatunk az elkövetkező napokban. A hőmérséklet a legmelegebb órákban valamivel meghaladhatja a 20 Celsius-fokot is.
Napsütés A hétvégén sok napsütésre számíthatunk (Forrás: 7-Themes.com)
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a mai napon átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet, és jellemzően gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Az északkeleti határvidéken előfordulhat kisebb eső is. Helyenként – a Dunántúl egyes részein akár nagyobb területen is – köd képződik. A hajnali órákban általában 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön délelőtt fokozatosan feloszlanak a ködfoltok, napközben gyengén és közepesen felhős időszakok követik majd egymást. Mindenhol lehet több-kevesebb napsütés, de kisebb eső, zápor is kialakulhat északon, északkeleten. Többfelé megélénkül a nyugati, délnyugati szél, az északkeleti megyékben pedig erős lökések is lehetnek. Az estétől északnyugatira forduló szél a Dunántúl északi részén helyenként megerősödik. Nappal a legmelegebb órákban 19 és 23, éjszaka a leghűvösebb órákban pedig 5 és 10 fok között várható a hőmérséklet.

Pénteken általában gyengén vagy közepesen felhős idő lesz, néhol többórás napsütésre is számítani lehet. Északkeleten néhol futó zápor is előfordulhat, emellett nagy területen megerősödik az északnyugati szél, és néhol viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 7 és 13 fok között valószínű.

Szombaton kevés felhő lesz az égen, és sok napsütésre van kilátás. Hajnalban pára- és ködfoltok képződhetnek, de általánosságban csapadék nem várható. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet maximuma 16 és 20, a minimuma pedig 3 és 9 fok között alakul.

Vasárnap többnyire derült vagy gyengén felhős idő várható, csapadék nem lesz. Általában mérsékelt marad a légmozgás. Nappal a legmelegebb órákban 17 és 22, éjszaka a leghűvösebb órákban pedig 3 és 8 fok között várható a hőmérséklet.

Hétfőn általában derült, napos, csapadékmentes idő várható a hajnali ködfoltok feloszlása után. A változó irányú szél is gyenge, illetve mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 4 és 9 fok között várható.

Kedden a hajnalban képződő ködfoltok feloszlását követően változóan felhős lesz az ég, de általánosságban több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható, és gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél is. A hőmérséklet maximuma általában 15 és 22, a minimuma pedig 5 és 10 fok között alakul.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Viharos széllel érkezik a rekordközeli meleg

Viharos széllel érkezik a rekordközeli meleg



hirdetés
Hat étel és ital, amelyektől csak még éhesebbek leszünk

Hat étel és ital, amelyektől csak még éhesebbek leszünk



Autóval ütközött az Adventi villamos Miskolcon

Autóval ütközött az Adventi villamos Miskolcon


BALESET,     MISKOLC,     RENDŐRSÉG

Megöltek egy férfit Rácalmáson, a rendőrök keresik a feleségét

Megöltek egy férfit Rácalmáson, a rendőrök keresik a feleségét



Komoly fennakadásokat okozott a havazás Belgiumban és Hollandiában

Komoly fennakadásokat okozott a havazás Belgiumban és Hollandiában


BELGIUM,     HOLLANDIA,     HAVAZÁS

Visszaadná a Dunaújvárosért Díjat a Quimby

Visszaadná a Dunaújvárosért Díjat a Quimby


QUIMBY,     DUNAÚJVÁROS,     DÍJ

Az LMP nem vesz részt a „Soros-tervről” szóló parlamenti vitában

Az LMP nem vesz részt a „Soros-tervről” szóló parlamenti vitában


LMP,     SOROS-TERV,     PARLAMENT

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen