hirdetés
Időjárás

A jövő hét elején ismét kisüt a nap

A hétvége további részében felhős idő várható, vasárnap kezdetben többfelé alakulhat ki eső, zápor is. Vasárnap sokfelé viharossá fokozódik a szél, előfordulhatnak akár 110 km/h feletti széllökések is. A jövő hét elején azonban már több napsütésre lehet számítani – igaz, a hőmérséklet nappali maximuma általában csak 10 fok körül alakul majd.
Őszi idő Hétfőn és kedden viszonylag sok napsütésre lehet számítani (Forrás: jmlysun.wordpress.com)
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és általában erősen felhős lesz az ég. Elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat, az északnyugati szél pedig többfelé megerősödik, és a magasabb helyeken akár viharos széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 6 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap eleinte borús lesz az ég, sokfelé lehet esőre, záporra és helyenként akár zivatarra is számítani. A déli óráktól észak felől felszakadozik a felhőzet és felhőátvonulások lesznek, de még ekkor is kialakulhatnak futó záporok. Napközben sokfelé viharossá fokozódik az északnyugatira forduló szél, a széllökések néhol a 110 km/h-t is meghaladhatják. Általában 10 fok körül alakul nappal a hőmérséklet maximuma, de akár 14-18 fok is lehet az ország délnyugati harmadán. Éjszaka a leghidegebb órákban 5-10 fok várható.

Hétfőn gomolyfelhős, napos idő lesz, záporra csak helyenként kell számítani. Nagy területen erős vagy viharos lesz az északnyugati szél, de már mérsékeltebb lesz a légmozgás, mint vasárnap. Nappal a legmelegebb órákban 10 fok körül alakul a hőmérséklet, éjszaka a leghidegebb órákban 0 és 5 Celsius-fok között várható a hőmérséklet.

Kedden többórás napsütésre van kilátás, majd délutántól észak felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és estefelé az északi határvidéken akár gyenge eső is előfordulhat. Többnyire csak élénk széllökések kísérik az északnyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig -3 és +3 fok között valószínű.

Szerdán napos és változóan felhős területek is lesznek, de számottevő csapadék nem várható. Megélénkül, helyenként meg is erősödik a nyugatias szél. A hőmérséklet maximuma 8 és 13, a minimuma pedig -2 és +4 fok között alakul.

Csütörtökön általában erősen felhős lesz az ég, és estétől egyre több helyen alakulhat ki eső, zápor is. Többfelé megélénkül a délnyugati, este az északnyugati szél. Nappal a legmelegebb órákban 11 és 16, éjszaka a leghűvösebb órákban pedig 0 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Pénteken éjszaka és hajnalban még főként keleten többfelé eshet, de napközben ismét szakadozott felhőzet és jellemzően száraz idő várható. Több helyen megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet maximuma 11 és 16, a minimuma pedig 2 és 9 fok között várható.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Tartós, sűrű ködre figyelmeztet a Meteorológiai Szolgálat

Tartós, sűrű ködre figyelmeztet a Meteorológiai Szolgálat


PÁRA,     KÖD,     FIGYELMEZTETÉS

hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen