hirdetés
Időjárás

Hétvégén ismét havazhat

Többnyire borús, felhős időre számíthatunk a hét hátralevő részében, csütörtök hajnalban nagy területen köd is várható. Szombaton és vasárnap egyaránt havazhat, mindkét napon többnyire felhős lesz az ég.
Havazás Hétvégén ismét havazhat (Forrás: france3-regions.blog.francetvinfo.fr)
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma az ország északkeleti felén többnyire erősen felhős lesz az ég, napközben viszont már itt is csak jelentéktelen eső, havas eső várható. Az ország más területein általában kevés felhőre és több napsütésre lehet számítani. A Budapest-Békéscsaba vonal széles sávjában megélénkül és olykor megerősödik az északnyugati, nyugati szél. Délután 2-9 fok várható, késő este pedig -3 és +4 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtök hajnalra nagy területen, elsősorban a Dunántúlon többfelé sűrű köd alakul ki, valamint alacsonyszintű rétegfelhőzet képződik, és ezek egy része tartósan meg is marad. Néhol többórás napsütés is lehet, miután kitisztul az idő. Többfelé megélénkül és a Dunántúlon estétől meg is erősödik a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet maximuma általában 4 és 9, a borult, tartósan ködös tájakon viszont csak 0 és +3 fok között várható. Éjjel a leghidegebb órákban 0 és -6 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek reggelre az Északi-középhegység térségében nagyobb területen is köd képződhet, amely a délelőtti órákban feloszlik. Az ország nagy részén számíthatunk néhány órás napsütésre, de déltől északnyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé elered az eső. Estefelé északnyugaton az esőt havas eső, hó válthatja fel. Többfelé megerősödik, a Dunántúlon nagyobb területen viharossá is fokozódik a déli, délnyugati szél. Nappal a legenyhébb órákban 5 és 13, éjszaka a leghidegebb órákban pedig 0 és +5 fok között várható a hőmérséklet.

Szombaton borús idő várható. Északnyugaton napközben már csak helyenként valószínű kisebb havazás, hózápor, de máshol esőre, havas esőre, havazásra is számítani lehet. Nagy területen erős lökések kísérik az északnyugati, északi szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 0 és +5 fok között várható.

Vasárnap a felhőzet szakadozni kezd, de továbbra is sok lesz a felhő az égen. Szórványosan kisebb havazás, hózápor is várható, az északnyugati szelet erős lökések kísérhetik. Nappal a legenyhébb órákban 0 és 4, éjszaka a leghidegebb órákban pedig 1 és -4 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn is erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, és egyre többfelé várható havazás is, amelyet aztán elsősorban délen és nyugaton havas eső, eső válthat fel. Sokfelé megerősödik a déli szél, északnyugaton viharossá is fokozódik. A hőmérséklet maximuma -1 és +4, a minimuma pedig általában 0 és -5 között, a felhős tájakon viszont akár -10 fok körül alakul.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Szombaton is folytatódik az esős idő

Szombaton is folytatódik az esős idő


CIKLON,     CSAPADÉK,     ESŐ

hirdetés
Elhunyt Fábián Juli énekesnő

Elhunyt Fábián Juli énekesnő


FÁBIÁN JULI,     ÉNEKESNŐ,     ZENE

Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk

Semjén: Európa jövőjéért is felelősek vagyunk


EURÓPA,     SEMJÉN ZSOLT,     KDNP

Kövér: Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson

Kövér: Európa sorsa is eldőlhet a magyarországi választáson



Fidesz: Brüsszel továbbra is a kötelező kvótát erőlteti

Fidesz: Brüsszel továbbra is a kötelező kvótát erőlteti



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen