Időjárás

Lehűlés érkezik a hétvégén

A hétvégén jellemzően felhősebb és hűvösebb idő ígérkezik az elmúlt napokhoz képest, és zápor, zivatar is többfelé előfordulhat.
Eső A hétvégén többfelé várható, eső, zápor, illetve zivatar is (Forrás: pixabay.com / Jill Wellington)

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint pénteken erőteljes gomolyfelhő-képződés várható a több-kevesebb napsütés mellett, és a délutáni óráktól már az ország északnyugati részén is fokozatosan beborul az ég. Délelőtt helyenként, majd déltől egyre többfelé lesznek záporok, zivatarok, nagyobb számban északon és nyugaton. Megélénkül, és helyenként meg is erősödik a déli, délkeleti szél, és a zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul, majd késő estére 20 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szombaton a Dunától keletre több órára kisüt a nap, és a Dunántúlon is lehet néhány óra napsütésre számítani, ami mellett azonban erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A felhőzet eleinte északnyugaton, majd este más északi területeken és a Dunántúlon is zárttá válik. A Dél-Alföldön elszórtan, máshol többfelé lehet záporra, zivatarra, északnyugaton és nyugaton pedig esőre is számítani. Megerősödhet a Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon pedig a déli szél, és a zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22 fok között várható, míg a legmelegebb órákban nappal az Észak-Dunántúlon 20-27, máshol pedig 27-33 fok várható.

Vasárnap eleinte keleten még kisüt a nap, de aztán ott is felhőssé válik az idő. A Dunántúlon többnyire erősen felhős lesz az ég, és késő délutántól kezd vékonyodni a felhőzet. Többfelé esőre, záporra és elsősorban keleten zivatarra is számítani lehet, valamint megerősödik az északi, északnyugati szél. Éjszaka a leghűvösebb órákban 13 és 20 között várható a hőmérséklet, míg nappal a hőmérséklet maximuma a Dunántúlon és az Északi-középhegységben 16-20, az Alföldön pedig 22-30 fok között alakul.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Akár 15 fok is lehet a hétvégén

Akár 15 fok is lehet a hétvégén



Január utolsó napjaiban is nagyrészt felhős idő vár ránk

Január utolsó napjaiban is nagyrészt felhős idő vár ránk



Egyre többen önkénteskednek

Egyre többen önkénteskednek



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen