hirdetés
Időjárás

A hétvége első felében várható több napsütés

A hétvégén még viszonylag sok napsütésre számíthatunk, kiváltképpen annak első felében. Szombaton estefelé, illetve vasárnap elszórtan azonban zápor is kialakulhat.
Őszi táj Vasárnap a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lesznek (Forrás: pixabay.com / Sven Lachmann)
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken derült, száraz idő várható, elsősorban a Kisalföldön megélénkülhet a délkeleti szél. Délután a legmelegebb órákban 17 és 21 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 4 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton jobbára derült, napos idő lesz, és csak délután növekszik meg nyugaton erősebben a felhőzet. Estefelé néhol előfordulhat zápor az ország nyugati részén. Többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 19 és 24 fok között alakul.

Vasárnap a szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lesznek, ugyanakkor elszórtan – legkisebb eséllyel a Tiszántúlon – záporra és néhol zivatarra is számítani lehet. Megélénkül a déli, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között várható, majd napközben a legmelegebb órákban 18 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Több helyen már 10 centiméternél is nagyobb a hóréteg

Több helyen már 10 centiméternél is nagyobb a hóréteg


HAVAZÁS,     OMSZ,    

Az egész országban havazni fog szombaton

Az egész országban havazni fog szombaton



hirdetés
Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen

Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen