hirdetés
Időjárás

Borús, hideg időre számíthatunk a hétvégén

Az elkövetkező napokban borús, hideg időre van kilátás, szombat hajnalban például néhol akár -12 fokig is hűlhet a levegő.
Hideg idő A hétvége folyamán helyenként hószállingózásra is számíthatunk (Forrás: pixabay.com / StockSnap)
hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a feloszlóban lévő rétegfelhőzet mellett nyugat felől fokozatosan megnövekszik, majd a déli óráktól meg is vastagszik a felhőzet, s összességében a keleti országrészben várható még több napsütés. A felhős tájakon hószállingózás sem zárható ki. A Dunántúlon megélénkül, a Fertő tó térségében pedig olykor meg is erősödik a délkeleti, keleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul, majd késő estére -2 és -7 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton a Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, míg keletebbre változóan felhős időre lehet számítani. A Nyugat-Dunántúlon elszórtan akár hószállingózás, kisebb havazás is lehet. A légmozgás mérsékelt marad. A Dunántúlon hajnalban -2 és -5, máshol -6 és -12 fok közötti hőmérséklet lesz jellemző, ám a tartósan derült részeken utóbbinál is hidegebb lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul.

Vasárnap változó mennyiségű és vastagságú felhőzet lesz az égen, és estétől nagyrészt borult idő várható. Napközben nem valószínű csapadék, északnyugaton néhol megélénkül a délkeleti szél. Éjszaka a leghidegebb órákban -2 és -9, nappal a legenyhébb órákban pedig 0 és +6 fok között várható a hőmérséklet.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
A jövő héten is borús, csapadékos idő várható

A jövő héten is borús, csapadékos idő várható



Vasárnap ismét több helyen eshet az eső

Vasárnap ismét több helyen eshet az eső



hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen