hirdetés
Külföld

Börtönbe mehetnek egy csók miatt

Marokkóban kemény szigor van. A leszbikus csók szexuális deviancia.
A marokkói állam nem fogadja el azonos neműek érintkezését A marokkói állam nem fogadja el azonos neműek érintkezését (Forrás: igenelet.hu)
hirdetés

Bíróság elé került két marokkói kamaszlány, mert megölelték és megcsókolták egymást. A vád:

"erkölcstelen és természetellenes cselekedetet követtek el azonos neművel".

Le is tartóztatták őket, egy hét őrizet után most szabadlábon védekezhetnek. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki őket, akár három év szabadságvesztést is kiszabhat.

Először fordul elő, hogy a Maghreb-országban két nőre alkalmazzák a jogszabályt, miszerint azonos neműeket "szexuális deviancia" vétségével el lehet ítélni. A jogvédők követelik, hogy mentsék fel őket és már a közösségi médiában is kampányolnak értük.

A szexuális kisebbségeket védő szervezetek szerint kényszeírtették őket a vallomástételre. Egyiküket ráadásul felnőttek közé zárták, márpedig ezt a nemzetközi jog nem engedi. 

A Human Rights Watch igazgatója szerint azért zárnák őket börtönbe, mert kimutatták egymás iránti érzéseiket. Hozzátette: a marokkói hatóságoknak ideje lenne befejezni azt a gyakorlatot, hogy magánéletük miatt zaklatnak állampolgárokat.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Londoni merénylet: Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte

Londoni merénylet: Brit volt a merénylő, és az elhárítás ismerte



Hét embert őrizetbe vettek a londoni támadást követően

Hét embert őrizetbe vettek a londoni támadást követően



Robbanások és tűz volt egy kelet-ukrajnai lőszerraktárban

Robbanások és tűz volt egy kelet-ukrajnai lőszerraktárban



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen