hirdetés
Külföld

A kávézó, ahol a pénzes vendégek fogyasztásából gondoskodnak a rászorulókról

Szellemes nevet kapott Spanyolországban az a kávézó, amely napközben a tehetősebb vendégeket szolgálja ki, majd pedig az ebből befolyt összegből este – változatlan színvonalon – nyújtja a szolgáltatásait a szegényebbeknek és a rászorulóknak. A Robin Hood kávézó kedden nyílt meg Madrid egy mellékutcájában a város központi részén.
Robin Hood kávézó Nagy volt az érdeklődés (Forrás: nieuwsblad.be)
hirdetés

Egy egyszerű, de egészen újszerű üzleti modell alapján működik Madridban egy találó módon Robin Hood névre keresztelt kávézó. A vendéglátóhely délelőtt és ebédidőben éppen úgy működik, mint egy „átlagos” kávézó, amely kávét, krokettet és cigarettát árusít, este azonban újból kinyit, és ekkor már azoknak a vendégeknek nyújt azonos színvonalú szolgáltatást, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek.

A helyi, Mensajeros de la Paz (vagyis, a „Béke Hírnökei”) nevezetű jótékonysági szervezet által működtetett kávézó célja, hogy kulturált és méltóságteljes körülmények között napi 100 hajléktalan férfi és nő étkeztetését oldja meg. Ehhez minden este kétszer tálalnak.

„Ferenc pápától származik az ötlet, aki újból és újból annak fontosságáról beszélt, hogy adjuk meg az embereknek a méltóságot, kenyéren vagy munkán keresztül. Úgy gondoltuk tehát: miért is ne nyithatnánk egy éttermet abroszokkal, megfelelő étkészletekkel és pincérekkel? Azok az emberek, akiknek semmijük sincs, betérhetnek az étterembe, és éppen olyan bánásmódban részesülnek, mint bárki más” – fejtette ki Ángel García Rodríguez atya, az 54 éves jótékony szervezet alapítója a The Guardiannek adott interjújában.

A jótékony szervezet egy szociális központot is működtet egy templom közelében, ahol közel 200 otthontalan ember jut minden nap ebédhez és reggelihez.

Spanyoloroszágban a 2008-as válság óta a társadalomban megnőtt az egyenlőtlenség, az ország átlagos munkanélküliségi rátája pedig a 20 százalékot közelíti. A fiatalok körében különösen magas azok aránya, akiknek nincs munkahelyük: az ő arányuk a 42 százalékot közelíti.

A Mensajeros de la Paz igyekszik minél szélesebb körű segítséget nyújtani a rászorulóknak, így például ingyen wi-fit bocsát a rendelkezésükre, de ingyen teát és kávét is osztanak a betérőknek Ángel García Rodríguez atya templomában minden nap. Tavaly a szervezet egy gálavacsorát is szervezett szenteste a madridi városházán 200 hajléktalan ember részére, ahol az étel elkészítését és felszolgálását egyaránt önkéntesek végezték.

Bár a kávézót Robin Hoodról nevezték el, természetesen senkit nem rabolnak ki – mindössze annyiról van szó, hogy a nappal szerzett bevételekből tudják biztosítani este a száz rászoruló étkeztetését. Az ötlet alapja tehát, mint Rodríguez atya mondta, az osztozás. A figyelemfelkelő név célja, hogy az emberek „észrevegyék” a kávézót.

Az étterem a keddi napon nyílt meg, és egyelőre nagy népszerűségnek örvend. A hajléktalanok közül többen azt mondták, hogy örülnek annak, hogy elegánsabb környezetben étkezhetnek, és a leveses konyhák és szendvicsek helyett néha ilyen kellemes környezetben is elfogyaszthatják a vacsorájukat.

Siker esetén akár Robin Hood kávézóláncot is el tudnak képzelni a működtetők, de azt is remélik, hogy néhány híres szakácsot is vonz majd a kezdeményezésük, akik időnként eljönnek főzni a vendéglátóhelyre.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen