Külföld

A török elnök ismét felvetette a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét

Ismét felvetette a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken a nyugat-törökországi Manisában, az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i népszavazás előtti egyik kampányrendezvényen.
Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke a manisa-i kongresszuson (Forrás: Kayhan Özer/Anadolu Agency) Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke a manisa-i kongresszuson (Forrás: Kayhan Özer/Anadolu Agency)

    Erdogan beszédében azt mondta: úgy hiszi, hogy a halálbüntetés visszaállításáról szóló javaslat a parlament elé kerül, amikor pedig a törvényhozás megszavazza, ő jóváhagyja.

"A gond csak az, hogy ehhez alkotmánymódosítás szükséges. Az április 16-i referendum erre is egyfajta válasz lesz. Lehet, hogy (...) a halálbüntetés visszaállításának kérdéséről is népszavazást tartunk. Ha a parlamenten nem megy keresztül, ismét a néphez fordulunk"

- fogalmazott az államfő.

    A július 15-i puccskísérlet után Erdogan nyilvános felszólalásaiban több alkalommal kilátásba helyezte a kivégzések esetleges újbóli bevezetését, miután hívei a tömegrendezvényeken azt skandálták: "Halálbüntetést!". Mint fogalmazott: "ha a nép akarja", akkor ő támogatni fogja annak visszaállítását. A török parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölte el a halálbüntetést 2004-ben.

    A tavaly márciusban a migrációs hullám megállításáról kötött EU-török egyezmény Törökország csatlakozási tárgyalásainak felgyorsításáról is rendelkezett, de a július 15-i puccskísérletet követő törökországi tisztogatások aggodalmat keltettek Brüsszelben és több európai uniós politikus az Ankarával folytatott csatlakozási tárgyalások leállítását követelte.

    Török ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az államcsínykísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy ne csak az összeesküvőkkel és a puccsisták támogatóival számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat, többek között újságírókkal, egyetemi tanárokkal és ellenzéki kurd politikusokkal.

Forrás: MTI



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában

Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában



Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát

Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen