hirdetés
Külföld

Több mint 200 migráns fulladhatott tengerbe

Több mint 200 migráns fulladhatott a tengerbe, amikor elsüllyedt két csónak Líbia partjainál – közölte egy spanyol segélyszervezet.
Migránsok egy csónakon A kép illusztráció (Forrás: euractiv.com)
hirdetés

A Proactiva Open Arms nevű szervezet a közlése szerint öt olyan holttestet emelt ki a tengerből, amelyek két elsüllyedt csónak körül voltak a vízben. A két csónak megállapításuk szerint akár egyenként is több mint 100 embert szállíthatott.

Laura Lanuza, a szervezet egy tagja azt mondta, hogy Földközi-tengerről öt fiatal férfi holttestét emelték ki, akik látszólag a vízbe fulladtak. Az olasz partiőrség egy szóvivője, amely szervezet a mentő csoportokkal együttműködik, megerősítette az öt halálesetet.

A BBC megkeresésére ugyanakkor elmondta, hogy nem tudja megerősíteni azokat a becsléseket, amelyeket a Proactiva Open Arms a csónakokon utazók és elhunytak számáról tett, egyben azt mondta, hogy nem érkezett vészjelzés egyik elsüllyedt csónakról sem.

Laura Lanuza úgy véli, hogy legalább 240 migráns veszthette életét a csónakok elsüllyedésének következtében, ugyanis az embercsempészek gyakran túlzsúfolják az ilyen csónakokat.

„Öt, a tengerből kiemelt holttestet vettünk a fedélzetre, de egyetlen élő személyt sem. Ez a nyers valóság arról a szenvedésről, amely Európában láthatatlan marad” – írta az esettel kapcsolatban a csoport a Facebook-oldalán.

Ebben az évben a korábbinál jóval többen indultak útnak Líbiából Európa felé, aminek oka részben az lehet, hogy a Törökország és az Európai Unió között kötött megállapodás értelmében a Görögországba tartó tengeri útvonalat lezárták.

Az olasz partiőrség elmondása szerint az elmúlt néhány napban több mint negyven mentési műveletben működött közre.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pedig azt mondta, hogy több mint 20 ezer migráns érkezett Olaszországba eddig 2017-ben, és mintegy 560 ember halhatott meg vagy tűnhetett el a becslések szerint az útvonalon.

Tavaly ugyanakkor az év első három hónapjában ennél valamivel kevesebben (19 ezer fő) érkeztek, és jelentősen kevesebben (350 fő) haltak meg.

Joel Millman, a szervezet szóvivője korábban azt mondta: annak ellenére hogy a március még véget sem ért, máris hatalmas tömegek érkeznek, amihez hasonlót korábban még nem láttak a Földközi-tengeren az adott időszakban. Elmondása szerint tavasszal jellemzően többen érkeznek, ugyanakkor

„az már nem jellemző, hogy a számuk ilyen magas legyen ilyen korán és emellett ilyen sok haláleset kísérje (az érkezésüket)”.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Csökkent a szociális védelemre fordított kiadások aránya az EU-ban

Csökkent a szociális védelemre fordított kiadások aránya az EU-ban



Theresa May: a vezetőváltás leállíthatja a Brexit-folyamatot

Theresa May: a vezetőváltás leállíthatja a Brexit-folyamatot



hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen