hirdetés
Külföld

Feltehetőleg „jogtalanul hajtották végre” a szíriai mecset elleni amerikai légicsapást

Az Egyesült Államok egy légicsapása során egy mecsetet ért találat, aminek következtében megközelítőleg negyven ember halt meg. A Human Rights Watch szerint a légicsapás feltehetőleg jogtalan volt.
Légicsapás helyszíne A légicsapás helyszíne (Forrás: independent.co.uk)
hirdetés

Az emberi jogi szervezet szerint az amerikai hatóságok a két, március 16-án Aleppó nyugati részén végrehajtott bombázást megelőzően nem tettek megfelelő elővigyázatossági lépéseket a polgári áldozatok elkerülésének érdekében.

A tizenhat oldalas jelentésben azt állapították meg, hogy a tisztviselők nem voltak tisztában azzal, hogy az épület egy mecset volt, ahol éppen az esti imára készültek – pedig megfelelő elemzéssel mindez kideríthető lett volna.

„Az Egyesült Államok látszólag több dolgot is alapjaiban rosszul mérlegelt ennél a támadásnál, és több tucat civil fizette meg ennek az árát. Az amerikai hatóságoknak ki kell deríteniük, hogy mi sült el rosszul, és a leckéjüknek kell nekilátniuk, mielőtt támadást indítanának, hogy megbizonyosodhassanak arról, mindez nem történik meg újból” – mondta a Human Rights Watch egy vezetője Ole Solvang.

Az Egyesült Államok tisztviselői azt állították, hogy az al-Káida találkozóját vették célba egy részlegesen megépített közösségi teremben, ám a HRW nem talált arra utaló bizonyítékot, amely azt a feltételezést támasztaná alá, hogy a fegyveres csoport tagjai találkoztak volna a helyszínen.

Azóta az amerikai hatóságok már bejelentették, hogy vizsgálják, hogy esetlegesen civilek is érintettekké váltak-e a támadásban, és hogy az eltalált épület része volt-e a mecset tulajdonában álló épületegyüttesnek.

A jelentést nem sokkal azt követően mutatták be, hogy Donald Trump egy feltételezett, civilek ellen végrehajtott vegyi támadásra reagálva egy légitámaszpontot vett célba Szíriában. Ezzel a korábbi adminisztráció külpolitikájához képest jelentős változásról tett bizonyságot.

Az amerikai elnök 59 Tomahawk cirkálórakéta kilövésére tett utasítást Homsz település nyugati területén a Sajrát légibázis ellen válaszként arra, hogy a feltételezés szerint Bassár el-Aszad kormánya vegyi támadást követett el a polgári lakosság ellen.

Donald Trump később a Twitteren azt írta:

„Gratulálok a nagyszerű férfiaknak és nőknek a katonaságban azért, hogy az Egyesült Államokat és a világot ilyen jól képviselték a szíriai támadásban”.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Erdogan „új fejezetet” nyitna Trumppal

Erdogan „új fejezetet” nyitna Trumppal



Macedónia: Kelet és Nyugat között

Macedónia: Kelet és Nyugat között



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen