hirdetés
Külföld

Marine Le Pen minden bevándorlást felfüggesztene

A szélsőjobboldali Marine Le Pen kevéssel az elnökválasztás első fordulóját megelőzően azt ígérte, hogy minden Franciaországba irányuló bevándorlást felfüggesztene.
Marine Le Pen Marine Le Pen a bevándorlás megállítását ígérte (Forrás: thelocal.fr)
hirdetés

A Nemzeti Front vezetője egy kampányeseményen azt mondta, hogy szeretne véget vetni az „őrült, kezelhetetlen helyzetnek”. A közvélemény-kutatások szerint Le Pen a centralista Emmanuel Macronnal megközelítőleg azonos támogatottságot tudhat maga mögött néhány nappal a vasárnapi első forduló előtt.

Macron mellett a korábban az elnökválasztással kapcsolatban nem igazán nyilatkozó Hollande is a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon „veszélyeire” figyelmeztettek – őt Hollande egyébként egyik megszólalásában Hugo Chávez korábbi venezuelai elnökhöz hasonlította amellett, hogy elmondta, meglátása szerint a La France insoumise jelöltje leegyszerűsítő, illetve hamis módon kommunikál.

A közvélemény-kutatások alapján egyelőre úgy tűnik, hogy Macron és Le Pen kerülnek a május hetedikei második fordulóba, egészen valószínű azonban, hogy szoros küzdelemere lehet számítani. Az Elabe egy felmérése szerint

  • Macron 24,
  • Le Pen 23,
  • Fillon 19,5,
  • Mélenchon pedig 18

százalékos szavazati arányra számíthatnak az első fordulóban. A felmérések szerint a többség Macront támogathatja.

Egy párizsi kampányrendezvényen le Pen azt mondta, hogy megválasztása esetén moratóriumot vezetne be minden legális bevándorlásra is, hogy az országot „lehúzó”, „kontrollálatlan helyzetet” megállítsa. Majd pedig elmondása szerint Franciaország

„sokkal drasztikusabb, sokkal észszerűbb, sokkal humánusabb és sokkal kezelhetőbb szabályokat” vezetne be a bevándorlást illetően.

A baloldali Liberation nevű újság szerint ez Le Pen egyik legradikálisabb beszéde volt, amelyet csak a kampány során hallani lehetett, és feltehetőleg azt a célt szolgálta, hogy támogatói kedvére tegyen vele.

Az első fordulóban összesen 11 jelölt száll szembe egymással, a francia szavazók nagyjából egyharmada pedig továbbra is bizonytalan a közvélemény-kutatások szerint, amivel együtt a mostani évtizedek óta az egyik „legkiszámíthatatlanabb” elnökválasztás lehet.

A korrupciós botrányba keveredett Fillonnak is sikerült valamivel több támogatót maga mögött tudnia.

Le Pen kampánybeszéde alatt több tucat tüntető csapott össze a rendőrséggel, eközben pedig Macron mintegy 20 ezer támogató előtt arról beszélt, hogy a jelenlegi generáció kész a változásra, így az elmúlt két évtizedet követően egy új fejezet veheti kezdetét. Elmondta továbbá, hogy Franciaországnak szüksége van Európára, így azt „újraalkotják”.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Az iraki erők visszafoglalták az Al-Nuri Nagy Mecsetet

Az iraki erők visszafoglalták az Al-Nuri Nagy Mecsetet



hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen