hirdetés
Külföld

Kínát „aggodalommal tölti el” Észak-Korea nukleáris fenyegetése

Kína azt állítja, hogy „komolyan aggódik” Észak-Korea nukleáris fejlődése miatt. Mindezt a BBC az egyik vezető észak-koreai tisztviselővel készített interjúját követően jegyezte meg.
Katonai felvonulás Észak-Koreában Katonai felvonulás Észak-Koreában (Forrás: cnn.com)
hirdetés

Az észak-koreai külügyminiszter-helyettes a BBC-nek azt mondta, hogy Phenjan továbbra sem hagy fel a rakétatesztek végrehajtásával, és amennyiben úgy véli, hogy az Egyesült Államok támadást tervez ellene, úgy akár egy megelőző nukleáris csapást is hajlandó végrehajtani.

Lu Kang kínai külügyminisztériumi szóvivő elmondta, hogy Kína ellenzi az olyan szavakat vagy tetteket, amelyek tovább növelik a feszültséget.

Az elmúlt időszakban az Egyesült Államok és Észak-Korea között érezhetően nőtt a feszültség. Nemrég a régióba látogató Mike Pence amerikai alelnök arra figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ne tegye próbára Washingtont, egyben közölte, hogy véget ért az Észak-Koreával szemben tanúsított „stratégiai türelem korszaka” az Egyesült Államok részéről.

Stephen McDonell, a BBC pekingi tudósítója szerint a kínai kormány látszólag egyre kellemetlenebbül érzi magát hagyományos szövetségese, Észak-Korea miatt.

A BBC interjújával kapcsolatban Lu Kang elmondta, hogy

„Kína komoly aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, amerre Észak-Korea nukleáris- és rakétafejlődése a legutóbbi időben tart. Kína tántoríthatatlan a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését, valamint a Koreai-félszigeten a béke és a stabilitás fenntartását illetően, és továbbra is párbeszéddel és tárgyalással oldja meg a kérdéseket”.

A kínai szóvivő hozzátette, hogy a feszültség a régióban Phenjan legutóbbi kijelentéseit megelőzően is magas volt.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
Kim Wall holttesteként azonosították a hétfőn talált torzót

Kim Wall holttesteként azonosították a hétfőn talált torzót



hirdetés
Újabb kibertámadás érte Ukrajnát

Újabb kibertámadás érte Ukrajnát


KIBERTÁMADÁS,     UKRAJNA,     HACKER

Kisiklott egy vonat Indiában

Kisiklott egy vonat Indiában



Késhetnek a Brüsszelből induló repülőgépek

Késhetnek a Brüsszelből induló repülőgépek



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen