Külföld

Élőben közvetítette kislánya megölését egy thaiföldi férfi

Egy thaiföldi férfi élőben osztotta meg a Facebookon azt a videót, amelyen először megölte a kislányát, majd pedig öngyilkosságot követett el – közölte a helyi rendőrség.
Facebook A kép illusztráció (Forrás: thestar.com.my)

A huszonegy éves férfi felakasztotta a lányát, majd pedig magát is, miután hétfőn összeveszett a feleségével és a Phuket-sziget egy hoteljébe távozott.

A Facebook részvétét nyilvánította ki a családnak a „megdöbbentő” eset kapcsán, egyben közölte, hogy az érintett tartalmat már eltávolították. A vállalat korábban arra tett ígéretet, hogy felülvizsgálja a funkció működését, miután ebben a hónapban egy alkalommal már több óráig elérhető maradt egy olyan felvétel, amelyen egy, az Egyesült Államokban elkövetett gyilkosság volt látható.

A thaiföldi férfi rokonai a felvételt látva értesítették a rendőrséget, akiknek azonban nem sikerült elég hamar a helyszínre érkezniük ahhoz, hogy megmentsék a kislányt, illetve az apját. A videón a férfi megpróbált kötelet akasztani a kislány nyakára, majd ledobta őt a tetőről, később viszont visszahozta a holttestet.

Nopporn Wong-Anan, a BBC thaiföldi szerkesztője szerint az élőben megosztott Facebook-bejegyzésről a thaiföldi média széles körben beszámolt, és az eset a közösségi médián is gyorsan kezdett terjedni.

A Facebook szóvivője közleményében azt írta:

„Ez egy megdöbbentő incidens, és együttérzésünket küldjük az áldozat családjának. Egyáltalán nincs helye az ilyesféle tartalmaknak a Facebookon, és azt már el is távolítottuk”.

Noha a Facebookról már leszedték a felvételt, a YouTube-on továbbra is fennmaradt, és a vállalat egyelőre nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban.

A BBC tudósítója szerint a közösségi oldalak felhasználóit feldühösítették a látottak, többen pedig részvétüket nyilvánították ki a kislány családjának. A családtagok kedden szállíttatták el a kislány és az apa holttestét a kórházból.

Nem ez volt az első olyan eset, hogy hasonló tartalmat osztottak meg a Facebookon, korábban egy olyan videó jelent meg, amelyen egy, az Egyesült Államokban elkövetett gyilkosság volt látható. A szintén nagy felháborodást kiváltó esetet követően a Facebook azt közölte, hogy folyamatosan dolgozik olyan új technológiákon, amelyek biztosíthatják, hogy a Facebook egy „biztonságos környezet” legyen.

A vállalat egyik vezetője a múlt héten azt írta, hogy a biztonsági jelzéseket elsődleges fontosságúként kezelik, egyben dolgoznak azon, hogy a felülvizsgálat folyamata „még gyorsabb legyen”.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában

Országos járványnak nyilvánították az infleunzát Romániában



Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát

Elfogtak Németországban három iraki feltételezett terroristát



A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen