hirdetés
Külföld

Hatályba lépett Romániában a börtönbüntetéseket lerövidítő törvény

Hatályba lépett Romániában csütörtökön a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvény, amely minden elítéltnek harmincnaponként hat nappal lerövidíti a büntetését, ha olyan közös cellában raboskodik, ahol nem jut legalább négy négyzetméter egy rabra.
Börtön (Forrás: Ukzambians.co.uk)
hirdetés

A jogszabály azoknak az elítélteknek is lerövidíti a büntetését, akiket megfosztottak a természetes fénytől, a szabad levegőtől, a minimális higiéniai feltételektől, a WC-használat intimitásától, vagy akiket penészes, beázott, levegőtlen cellákban tartottak fogva.

A könnyítések nem vonatkoznak azokra, akiknek már kárpótlást ítélt meg emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A "szabadnapok" kiszámításánál az utóbbi öt évet számolják bele, mivel az EJEB 2012-ben hozta meg első, úgynevezett "pilótaítéletét" (az azonos témájú ügyeket egységesítő modellértékű döntését) Románia ellen a börtönökben uralkodó embertelen körülmények miatt.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint a büntetés-végrehajtási intézetek a törvény kihirdetése óta eltelt három hónapban felkészültek annak alkalmazására, mindenütt működnek már azok a bizottságok, amelyek a jóváírásokat kiszámolják, így az első lerövidített büntetésű elítélteket már csütörtökön szabadon bocsátják.

A tárcavezető nem volt hajlandó elárulni az őt faggató újságíróknak, hány elítélt szabadul idő előtt, de megjegyezte, hogy a törvénynek és más intézkedéseknek köszönhetően "jó úton halad" a romániai börtönök túlzsúfoltságának enyhítése. Elmondta: a tárca átvett már a katonaságtól három Buzau megyei kaszárnyát, amelyeket börtönökké alakítanak át, és az is enyhíti a helyszűkét, hogy az utóbbi időben több elítélt szabadult, mint került börtönbe.

Áprilisban az EJEB felszólította Romániát, hogy fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetés-végrehajtási intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cikkelyét.

Az EJEB eddig több mint ötszáz panaszosnak ítélt meg kártérítést, amiért embertelen körülmények között kellett raboskodnia Romániában. A román börtönökből nyolcezer elítéltet kellene szabadon bocsátani a több mint 27 ezerből ahhoz, hogy - az EJEB szabványainak megfelelően - minden rabra jusson legalább négy négyzetméternyi hely.



Ha érdekesnek találta cikkünket, ossza meg másokkal is!
loading...
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Venezuela saját kriptovalutát vezetett be

Venezuela saját kriptovalutát vezetett be



Többen meghaltak, miután összeomlott egy mozambiki szeméthegy

Többen meghaltak, miután összeomlott egy mozambiki szeméthegy



hirdetés
hirdetés
hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a biztonságos böngészés és a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében. (Részletek)

Engedélyezi a cookie-k használatát? Igen